Lecsapott az élet adta lehetőségre – Lamont Marcell Jacobs, a tokiói olimpia szenzációja

Andy Warholnak, a popkultúra egyik legnagyobb hatású képzőművészének legtöbbet idézett mondása szerint 15 perc hírnév mindenkinek jár, s ezt a mondat első elhangzása után több mint fél évszázaddal Lamont Marcell Jacobs újfent igazolta. Élt a sors kínálta lehetőséggel. Pedig nem sokan gondolták, hogy a tokiói olimpia 100 méteres síkfutásának döntőjében az olasz sprinter maga mögé utasítja a mezőnyt, és a Usain Bolt utáni korszakban ő lesz a versenyszám első olimpiai bajnoka.

Jacobs az Egyesült Államokban, Texas államban született olasz édesanya, Viviana Masini és amerikai édesapa, Lamont Marcell Jacobs Senior gyerekeként, szülei három évvel korábban Vicenzában ismerkedtek meg, ahol apja az amerikai hadsereg katonájaként a Caserma Ederle-i hadi bázison teljesített szolgálatot. A pár a texasi katonai támaszponton, Fort Blissben házasodott össze és telepedett le, majd kisfiuk megszületése után három héttel apját váratlanul dél-koreai szolgálatra vezényelték, ám anyja nem tartott vele, az újszülöttel visszaköltözött a Garda-tó partjára, Desenzano del Gardába. A távolság nem tett jót a kapcsolatnak, szülei annyira elhidegültek egymástól, hogy fél év múlva minden kapcsolatot megszakítottak.

„Amikor az emberek megkérdezik tőlem, ki az apám, általában azt válaszolom, hogy nem tudom  – mondta Jacobs, majd világossá tette azt is, milyen nemzetiségűnek vallja magát. – Százszázalékosan olasznak érzem magam, nem is beszélek valami jól angolul, sokszor még mindig Google-fordítót használok.”

Születésekor ugyan automatikus megkapta az amerikai állampolgárságot is, de 2015-ben lemondott róla – úgyhogy sikereivel együtt valóban száz százalékig olasz. Gyerekkorában kosarazott és focizott a többi sráccal, ám ügyessége helyett inkább a gyorsaságával tűnt ki, így futballedzője finoman azt tanácsolta neki, próbáljon ki olyan sportágat, amelyben nincs labda. Nem haragudott rá, hiszen saját bevallása szerint sem tudott megbarátkozni a labdával, s tízéves korában az atlétika felé fordult. Úgy tűnt, sprinter lesz belőle, ám 2011-ben beleszeretett a távolugrásba, és már korosztályos szinten is remek eredményeket ért el, 2013-ban például megdöntötte az 1976 óta fennálló olasz ifjúsági rekordot. A szépen induló sportpályafutás mellett 19 évesen apa lett, de első fia, Jeremy megszületése után ráébredt, túl fiatal még ehhez a szerephez, és a felismerés után minden idegszálával az atlétikai karrierje folytatására koncentrált.

A magas szintű teljesítménnyel a felnőttmezőnyben sem maradt adós, 2016-ban olasz bajnoki címet szerzett. A 2016-os U23-as olasz bajnokságon 848 centivel nyert, ami minden idők legjobb olasz eredménye lenne, de a megengedettnél erősebb hátszél miatt nem hitelesítették országos csúcsként. A riói olimpián combsérülés miatt nem indult, a következő évben viszont megugrotta egyéni legjobbját, 807 centijét abban az évben a fedett pályás szezon 10. legjobb eredményeként regisztrálták a világon. Lelkesedése határtalan volt, mellkasára tetováltatta becenevét („Őrült távolugró”), de a 2019-es glasgow-i fedett pályás Európa-bajnokság mindent megváltoztatott. Hiába volt az egyik legnagyobb esélyes, három eredménytelen kísérlettel kiesett a selejtezőben, és végigsírta az éjszakát. Másnapra összeszedte magát és fontos döntést hozott: úgy érezte, elment a falig, képességei végéhez ért távolugrásban, ideje más versenyszámot keresnie. Mivel utánpótlás-versenyzőként is sikeres volt benne, logikus választásnak tűnt a sprintfutás, amelyben a nulláról indulva kellett felépítenie a versenyzését, hiszen évek óta csak azért végzett futóedzést, hogy távolugrásban javítsa a nekifutását.

Feleségével, Nicole Dazával, és tőle született két gyerekével, Anthonyvel és Magennel Rómába költözött, kemény munkába kezdett, amely a befektetett idő és energia ellenére sokáig nem hozott látványos eredményt. Még abban az évben 10.03 másodpercre javította az egyéni csúcsát, de sprinterkarrierje csak idén indult be igazán.

Ha az előző, glasgow-i fedett pályás Európa-bajnokság volt neki a mélypont, akkor a lengyelországi Torunban rendezett idei tekinthető az áttörésnek: a legrövidebb sprinttávon, 60 méteren a téli kontinensviadalokon sohasem látott 13 százados előnnyel nyerte meg a döntőt, 6.47 másodperces ideje pedig nemcsak a világ legjobbja volt az esztendőben, új olasz rekord is. És szabadtéren ott folytatta, ahol fedett pályán abbahagyta. Május 13-án Savonában új olasz csúcsot állított fel 100 méteren 9.95-tel, a nála négy évvel fiatalabb Filippo Tortu után a második olasz lett, aki 10 másodperc alá tudott kerülni a távon, egyben a 150. futó a versenyszám történetében, akinek ez sikerült. Egy hónappal később 10.01-gyel negyedszer is megnyerte hazája országos bajnokságát, amely versenycsúcs volt az erős szembeszél ellenére.

De még az elmúlt tizenkét hónap látványos fejlődése ellenére sem gondolta senki, hogy esélye lenne az egy évvel elhalasztott tokiói olimpián. Arra pedig ő maga sem számított, hogy 100 méteres síkfutásban első olaszként olimpiát nyer. Már az elődöntőben egy tizedet javított egyéni csúcsán, és 9.84-es idővel jutott a fináléba, igaz, futamában a kínai Szu Ping-tien és az amerikai Ronnie Baker is jobb volt nála egy századdal, de míg két riválisa ezzel el is lőtte a puskaporát, Jacobs rá tudott tenni egy lapáttal, és 9.80 másodperces Európa-rekorddal megnyerte a legnagyobb érdeklődés kísérte atlétikai versenyszám döntőjét.

Az olimpiai fináléban 42.9 kilométer per órás sebességgel robogott, olasz ilyen gyorsan még sohasem futott, és a négyévente rendezett világverseny történetében is csak egyetlen ember tudott ennél jobb időt elérni: a legendás Usain Bolt... És nem csupán aznap volt kegyelmi állapotban, hiszen öt nappal később a 4x100-as váltót is megnyerte az olasz négyessel, Nagy-Britannia csapatát egyetlen századdal legyőzve.

„Erős vagyok és harcos, ugyanakkor magányos is, mint a tigris, amelyet a hátamra tetováltattam – nyilatkozta korábban. – Ritkán szoktam megnyílni mások előtt, mert ha az emberek megismernek, rájönnek, hogy nem is az az ember vagyok, akinek gondoltak.”

Azt mondják, Olaszországban minden lassan halad, kivéve a beszéd – és most már Lamont Marcell Jacobs. Vérbeli olaszként minden nap felhívja az édesanyját és olimpiai bajnokként, a világ leggyorsabb embereként is egy piros Fiat 500-assal jár. Hogy ebből a tizenöt perc hírnévből lesz-e több is, az pedig már leginkább rajta múlik.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. december 24-i lapszámában jelent meg.)