Atlétikai vb: Allyson Felix is a 151 fős amerikai keretben

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.07.06. 09:47
null
Allyson Felix bekerült a vb-csapatba (Fotó: AFP)
A tizedik világbajnokságára készülhet Allyson Felix, aki bekerült az eugene-i atlétikai világbajnokságra nevezett amerikai csapatba. 



A 18 érmével a vb-k legeredményesebb versenyzőjének számító Felix a 4x400-as vegyes váltóban kaphat szerepet a július 15. és 25. között sorra kerülő seregszemlén, miután a válogatónak számító amerikai bajnokságon hatodik lett 400-on.

A 36 éves futónak az oregoni csúcsesemény lehet az utolsó nagy nemzetközi versenye, mivel már korábban bejelentette, hogy az év végén befejezi sikeres pályafutását. Felix hét olimpiai aranyéremmel és 12 vb-elsőséggel rendelkezik, a tavalyi tokiói olimpián a 400 méteren nyert bronzzal és a 4x400-as váltóval szerzett arannyal összesen 11 ötkarikás érem büszke tulajdonosa.

Egyben ő lett minden idők második legtöbb olimpiai éremmel rendelkező atlétája, csak a finn Paavo Nurmi előzi meg 12 medáliával. A nemzeti rekordot viszont ő tartja, mivel Tokióban a második helyre szorította Carl Lewist, aki 10 ötkarikás érmet – kilenc aranyat, egy ezüstöt – gyűjtött.

A 151 fős amerikai keretben kilenc vb-címvédő és 29 tokiói dobogós található. A legnagyobb hiányzó Sha'Carri Richardson, az elmúlt év egyik legjobb női sprintere 100-on és 200-on is gyengén szerepelt a bajnokságon. A 22 éves atléta a tavalyi olimpiai válogatón 10.86-ot futott 100-on, később azonban marihuánahasználat miatt eltiltották, így Tokióban már nem szerepelhetett.

Legfrissebb hírek

Lindsey Vonn és Allyson Felix is bekerült a 2034-es téli olimpia szervezőbizottságába

Téli sportok
2025.02.15. 10:33

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Sebastian Coe reméli, hogy megtelik a tokiói stadion a 2025-ös atlétikai vb-n

Atlétika
2024.10.04. 15:55

Szabó Nóra: szeretnék kijutni a jövő évi világbajnokságra

Atlétika
2024.09.30. 10:28

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Tovább tart Tebogo jó formája, Ingebrigtsen ismét kikapott

Atlétika
2024.09.05. 22:55

Halász Bence: Remélem, mindenki büszke rám otthon, mert ez emberes munka volt

Párizs 2024
2024.08.04. 23:23
Ezek is érdekelhetik