Csupasport: halálfélelem a lejtőn, mégis élmény minden perc

N. ZS.N. ZS.
Vágólapra másolva!
2022.10.06. 20:12
null
Fotó: Csupasport
Földi Zsuzsanna talpáról lejött a bőr, vízhólyagja miatt el is sírta magát, mégis kitartott, és 35:45:16-os idővel teljesítette a 246 kilométeres Spartathlont.

 

„Négy gyermek és munka mellett végeztem az edzéseket, hasizomerősítést és bringázást is iktattam készülésbe. Futottam homokon, aszfalton, de volt, hogy futópadon csináltam meg a hétvégi hosszút. Sokszor kimentem melegben, hogy szokjam a magasabb hőmérsékletet. Amúgy is szeretek melegben futni, és ilyenkor gyakoroltam a frissítést, például hogyan jegeljem magam. Mentálisan szintén próbáltam hangolódni, a verseny előtt elmentem sátrazni, hogy magamban legyek, távol mindentől és nyugodtan készülhessek fejben is. A versenyen lejött a talpamról a bőr, talán mert bő volt a cipőm, és az emelkedőkön sokat mozgott előre-hátra a lábam. Vízhólyagom is lett, ami másnap kifakadt, ez az egyik pontnál történt, 200 kilométer előtt. Le kellett ülnöm, annyira fájt, el is sírtam magam. Még nagyjából nyolc óra volt hátra, ráadásul nagyon meleg lett, a pénteki 32 fokhoz képest harminchat fok. De tudtam, hogy el fog múlni, és az adott erőt, hogy nem izom, nem szalag fáj, és a bőröm visszanő.”

Földi Zsuzsanna Spartathlon élményeinek folytatása a csupasport.hu oldalán olvasható.

Legfrissebb hírek

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Tovább tart Tebogo jó formája, Ingebrigtsen ismét kikapott

Atlétika
2024.09.05. 22:55

Halász Bence: Remélem, mindenki büszke rám otthon, mert ez emberes munka volt

Párizs 2024
2024.08.04. 23:23

Talán soha nem fáradtam el ennyire – Takács Boglárka

Párizs 2024
2024.08.04. 12:21

Kós olimpiai bajnok, női gyorsváltónk hatodik, Hámori negyeddöntős – ez történt csütörtökön az olimpián

Párizs 2024
2024.07.16. 16:30

Atlétika: országos csúccsal Eb-döntős a férfi váltónk

Atlétika
2024.06.11. 23:49
Ezek is érdekelhetik