Az év, amelyben a gátfutó Kozák Lucánál minden a helyére került

December 20-án vette át a Magyar Olimpiai Bizottság fair play díját Európa-bajnoki ezüstérmes gátfutónk, Kozák Luca, amit azért kapott, mert a tavalyi, tokiói olimpia előfutamában felsegítette a jamaicai Yanique Thompsont, és együtt hagyta el vele a pályát, miután bukás miatt egyikük sem tudta befejezni a futamot – a jelenet pedig bejárta a világsajtót.

„Hát, nem így akartam híressé válni… – emlékezett vissza az esetre a DSC-SI 26 éves sportolója. – Kissé meg is lepett, hogy rögtön, amikor könnyek között jöttem le a pályáról, a külföldi újságírók rákérdeztek, mi járt a fejemben? Nem értettem, miért kérdezik, mégis, mi járt volna? A jamaicai lánnyal egyébként már tíz éve ismerjük egymást, a 2013-as donyecki ifjúsági világbajnokságon én hetedik lettem, ő pedig nyert. Visszatérve Tokióra, nem tudok teljesen érzelemmentesen visszaemlékezni, mert nem így akartam bemutatkozni az olimpián. De lezártam magamban a témát, hiszen a következő hétfőtől már folytattuk a munkát, én pedig nem akartam beleragadni ebbe a helyzetbe.”

Nemcsak felállt, de az idei minden szempontból pályafutása eddigi legsikeresebb évének tekinthető, amelyet a Münchenben szerzett Európa-bajnoki ezüstéremmel koronázott meg, de fedett pályán és szabadtéren is tovább faragott saját országos csúcsából. Hosszú, egyenletes folyamat volt, amíg a 2015-ös junior Eb-ezüsttől eljutott idáig, de át kellett lépnie a saját árnyékát, ami esetében azt jelentette, hogy felnőttvilágversenyen is érmet szerez.

Ez ugyanis már évek óta benne volt, a 2019-es glasgow-i fedett pályás Európa-bajnokságon az elődöntő végén kiment a bokája, így lemaradt a fináléról, amelybe egyébként a legjobb idővel jutott be, aztán két év múlva, Torunban maga sem tudja, mi történt, nyolcadik lett, noha jóval többet várt magától.

„Idén Münchenbe úgy utaztam ki, hogy minden elvárást el tudtam engedni. Azt mondtam magamnak, hogy nem érdekel, ha nem jön össze az érem, csak fussak jól, tudjak magamra koncentrálni, és akkor elmondhatom, hogy mindent megtettem – mondta Kozák Luca. – Pedig ez az évem sem volt annyira sima, például nagyon rosszulesett, hogy sérülés miatt nem tudtam rajthoz állni a belgrádi fedett pályás vébén.”

Igaz, előtte három héttel 7.92 másodperces országos csúcsot repesztett 60 méter gáton a nyíregyházi téli országos bajnokságon, majd következett a szabadtéri szezon, amelyben egy ideig semmi sem akart a helyére zökkenni. A május végi 12.89 másodperces ostravai ideje 100 gáton még biztató volt, ezt azonban két héten belül követte a bydgoszczi és turkui viadal, mindkettőn 13.05-öt futott, amely után elbizonytalanodott.

„Kétségbeestem, hogy képes leszek-e én még valaha 12.70-en belül futni?! Ez az érzés talán kissé erős volt, és valószínűleg nem is jogos, de abban a néhány hétben tényleg nem éreztem, sem a versenyeken, sem az edzéseken, hogy el tudnám érni azt, amit Suba Laci bácsival terveztünk. Még az is megfordult a fejemben, hogy mivel két évvel korábban futottam a csúcsomat, talán az egyszeri, kiugró eredmény volt” – fogalmazott Kozák, akit éppen edzője rángatott ki ebből az állapotból. Miután beszélgettek, Suba László megnyugtatta, s leszögezte: nem lenne meglepve, ha tanítványának már a szabadtéri országos bajnokságon összejönne az új magyar rekord. És ahogy az lenni szokott, „Laci bácsinak” igaza lett.

A Lantos Mihály Sportközpontban 12.70 másodpercet elérve védte meg magyar bajnoki címét, egy századot faragott a 2020-as magyar rekordjából, s ez újabb lökést adott neki a müncheni Európa-bajnokság előtt.

A bajor fővárosba már nyugodtan utazott, és saját bevallása szerint az volt az első verseny az évben, amelyet végre élvezni tudott.

„Úgy voltam vele, ha meglesz a 12.70 körüli idő, akkor semmi sem múlt rajtam. Aztán az elődöntő jól ment, 12.69-cel lettem második, a döntőben pedig már könnyebb dolgom volt, hiszen ha egyszer sikerült, miért ne tudnék még egyszer olyan jól futni” – mondta Luca, aki a fináléban századra ugyanannyit futott, mint az elődöntőben, s végül második lett a lengyel Pia Skrzyszowska mögött.

A siker nemcsak azért volt jó visszaigazolás, mert végre meglett a felnőttvilágversenyen szerzett, régen áhított érem, amivel bizonyította, hogy igenis helye van a legjobbak között, hanem mert kifejezetten erős mezőnyben, jó idővel ért célba, és pályafutása során először győzte le a kétszeres fedett pályás Európa-bajnok holland Nadine Vissert is. Akkor teljesített a legjobban, amikor a leginkább szükség volt rá, az év legfontosabb atlétikai versenyén, ami önbizalmat adott neki és még motiváltabbá tette.

„A női száz méter gát fináléja az Eb utolsó napjának végén volt, és mivel másnap kora reggel jöttünk haza, nem volt sok időm örülni, sőt, otthon sem tudtam a családtagjaimmal megünnepelni. Még nem volt vége a szezonnak, folytatódott a hajtás, és csak az utolsó verseny, a csapatbajnoki döntő végén tudtam nyugodtan átgondolni, mi történt ebben az évben. Jól emlékszem a pillanatra, éppen Kerekes Grétivel ültünk, néztük a férfi kalapácsvetést, és bennem ott, akkor tudatosult minden.”

A NŐI 100 GÁT DÖNTŐJE A MÜNCHENI EB-N

A debreceni atléta nagy utat járt be az elmúlt évek során, tehetséges fiatalból felnőtt, érett sportolóvá vált, akinek volt része sikerben, kudarcban, és közben rangos nemzetközi versenyeken szerzett rengeteg tapasztalatot. Ezt ő maga is érzi, a müncheni Európa-bajnokság előtt beszélték párjával, a kalapácsvető Pásztor Bencével, hogy ha 2018-ban is ilyen stabil háttérrel érkezik az akkori, berlini kontinensviadalra, amikor ugyancsak kiemelt volt, biztosan bejut a döntőbe – de akkor ez még nem sikerült. És nemcsak sportolóként fejlődött, hanem a felfogása is megváltozott, ami annak is köszönhető, hogy ma már százszázalékosan a sportra tud koncentrálni. Suba Lászlóval 2010 óta dolgoznak együtt, de egész kis csapat alakult ki körülötte, ifj. Suba László vezeti az erőnléti edzéseket, felesége, Suba Emese pedig gyógytornászként segíti a felkészülését. Néhány hónapja működik együtt a Synlabbal és azon belül Kovács Virág dietetikussal, ami kissé megváltoztatta az életét, de edzőjével ezen a téren is lát még előrelépési lehetőséget.

„Az Eb-középdöntős futásában semmi plusz­energia nem volt, vagyis van még tovább, de ha ezentúl csak egy-egy századot tudok faragni az időeredményemből, már boldog leszek – mondta a sprinter, kiegészítve azzal, hogy már a 12.65 másodperces mérföldkő a célja. – A síkformámon még biztosan lehet csiszolni, jelenleg 11.48 másodperc az egyéni csúcsom száz méteren, ennél tudok jobbat, mert az utóbbi években a síkfutás háttérbe szorult. A gyorsaság mellett erőben is lehet javulni, de technikailag csak apróságok vannak, és most már talán, ennyi évvel a hátam mögött nagyon nem is kell belenyúlni a technikába.”

Végül azt sem bírta ki, hogy ne tanuljon a sport mellett, hiába végzett vegyész szakon, szeptembertől felvett néhány tárgyat a Debreceni Egyetem pénzügyi és számviteli szakán, bevallása szerint azért, hogy az izmai mellett az agyát is tornáztassa. Mivel a képzés hét féléves, az iskola néhány évig biztosan eltart majd, ami ki fogja tölteni az életét, hiszen az atlétikában is sűrű évek és motiváló versenyek jönnek: jövőre a budapesti világbajnokság, utána a párizsi olimpia, majd 2025-ben Tokióban rendezik a következő világbajnokságot, oda pedig mindenképpen vissza szeretne térni, hogy kiegyenlítse a számlát.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. december 24-i lapszámában jelent meg.)