Atlétikai vb: Armand Duplantisnak a budapesti szituáció teljesen új volt

A legőrültebb atmoszféra, amelyben valaha is versenyeztem – így írta le az olimpiai (2021), kétszeres Európa- (2018, 2022) és immár kétszeres világbajnok (2022, 2023) svéd szuper­sztár a Nemzeti Atlétikai Központban tapasztalt hangulatot a rúdugrás érmeseinek nemzetközi sajtótájékoztatóján.

„A hihetetlen közönség segített abban, hogy képesek legyünk valóságos rúdugróshow-t kerekíteni  – mondta Armand Duplantis. – Csaknem úgy éreztem magam, mintha a stockholmi stadionban lettem volna. Rengeteg svéd szurkoló volt, szívmelengető érzés volt és feltüzelt. Boldog vagyok, hogy előttük tudtam megvédeni a címem, örülök, hogy megvan egymás után a második vébéaranyérmem.”

Természetesen arról is faggatták, volt-e centiben mérhető cél a fejében, és csalódott-e, amiért a 623-ra tett biztató kísérletei ellenére nem tudott javítani a világcsúcsán.

„Nagyszerűen érzem magam. Ezúttal verseny volt, a legerősebb vébédöntő férfi rúdugrásban, elképesztően magas színvonallal. A fiúk túl jól ugrottak, az extra teljesítményükkel nagyon nehéz feladatra kényszerítettek, ugranom kellett hat méterre, 605 centire és 610-re is, ami nem megszokott, ilyen őrült verseny ritkán alakul ki, úgyhogy most a viadal megnyerése volt a legfontosabb.”

Arra a kérdésre, milyen magasságot tart a jövőben elérhetőnek, kifejtette, hogy egyáltalán nem él a számok bűvöletében.

„Nem akarok célokat meghatározni magamnak, határvonalakat húzni. Amikor elkezdtem érezni, hogy a világcsúcs elérhető közelségbe került, átalakítottam a nézőpontomat, s már nem rekordként gondolok rá, hanem csak következő átugrandó magasságként. De ezúttal nemigen éreztem, hogy bennem lenne. Sokkal inkább a versengésre, a győzelemre koncentráltam. Nagyszerű élmény volt, ám rengeteg energiám elégett már, mire a 623 centis magasságig eljutottam.”

A felvetésre, hogy vb előtt váratlanul gyenge felvezető versenyei is voltak, s ez nem tett-e pluszterhet a vállára, Duplantis úgy reagált: a magyar fővárosban új, ismeretlen helyzettel szembesült.

„A budapesti a megszokottól eltérő szituáció volt, hiszen címvédőként, favoritként érkeztem, és éreztem az elvárás rám nehezedő súlyát. Örülök, hogy képes voltam megbirkózni vele, felülkerekedni és győzni.”

Mivel a versenyszámra gyakorolt hatásában, eredményességében a múlt nagyjai közül kizárólag Szergej Bubkával vethető össze, adja magát a kérdés: a második vb-címe után érez-e esélyt rá, hogy egyszer beérje a sorozatban hat vb-aranyat nyerő ukrán csillagot.

„Jó lenne beérni, de a hat nagyon nagy szám, előbb még csak a harmadikra gondolok. Annyira előre nem tervezek.”

Valamivel bővebben válaszolt a kiegyensúlyozottságának titkát firtató kérdésre, hiszen a 2019-es dohai vb-ezüstérme óta egymás után már a hatodik világversenyen nem akadt legyőzőre.

„A kiegyensúlyozottság igazi csapatmunka eredménye. Mivel a rúdugrás elsősorban technikai szám, több szakértő szemre van szükség, hogy kontrollálni tudjam, miként áll a verseny, milyenek az időjárási körülmények, melyik rudat válasszam, milyen távolságról indítsam a nekifutást. Sok jó döntést kell hozni folyamatosan, a csapatom tagjai – elsősorban az édesapám – többet tudnak ezekről az apró tényezőkről, amelyek meghatározó fontosságúvá adódnak össze, mint én. Apám ismer engem és az ugrásomat a legjobban. Elképesztő visszagondolni rá, honnan indultunk el és hová jutottunk együtt. Ő is rúdugró volt, és a bátyám, Andreas is indult ifi és junior-világbajnokságon, én meg csak bohóckodtam mellette, jó móka volt, nagyon élveztük.”

Viccel ütötte el azt a felvetést, hogy 23 éves korára mindent megnyert már rúdugrásban, s nem gondolja-e, hogy valami másban is ki kellene próbálnia magát.

„Persze, talán újrakezdem távolugróként... De a riválisaim, ezek a fiúk szintén fiatalok, tele vannak ambícióval, ezúttal is a legjobbamra volt szükségem, hiszen EJ (Ernest John Obiena – a szerk.) átvitte a hat métert, ugrott 605-re és 610-re is, úgyhogy nagyon izgalmas a rúdugrás jövője. Nincs előre kikövezve az utam. Egyelőre nem is akarok mást, csak élvezni a siker ízét, megünnepelni, hogy megvédtem a címem, nem akarok még a párizsi olimpiára sem gondolni.”