Kevesebb mint egy hónap van hátra az atlétikai Eb kvalifikációs időszakából

A Magyar Atlétikai Szövetség évek óta célversenyként tekint a kontinensviadalra, ugyanez igaz atlétáink nagy részére, akik közül 15-nek a részvétele már biztos. Takács Boglárka 100 méteren szintteljesítőnek mondhatja magát, 200-on szintén kijutást érő pozícióban áll. Kozák Luca és Tóth Anna, illetve Halász Bence és Szabados Ármin személyében 100 méteres gátfutásban és kalapácsvetésben is két szintesünk van, az utóbbiban Rába Dániel részvétele is szinte garantálva van.
Gyaloglóink közül Venyercsán Bence a félmaratoni és a maratoni távon is birminghami kvótás, a hosszabbik gyaloglószámban Helebrandt Máté és Tóth Norbert is teljesítette a szintet. Ők ketten a félmaratoni ranglistán is kedvező helyzetben vannak, ahogyan Spiller Tiziana és Torma Anett szintén a mezőny tagja lehet. A gyaloglók tehát ismét a magyar csapat jelentős részét adhatják.
Visszatérve az Eb-szintesekhez, Mátó Sára június elején 55.08-at futott St. Pöltenben, így 400 m gáton is lesz kinek szurkolni. A rúdugrás országos csúcstartója, Klekner Hanga, a távolugrásban a nyár elején 678 centit elérő Bánhidi-Farkas Petra és a hétpróba ob-t 6340 ponttal megnyerő Szűcs Szabina is utazhat az Egyesült Királyságba.
A férfiak közül két 400-as futónk, Molnár Attila és Enyingi Patrik is biztos résztvevő, a 4x400-as férfiváltó is jó pozícióban várja a befejező időszakot. Egy körön Kovács Árpád egyéniben is kiharcolhatja a helyét a mezőnyben. Az ügyességi számok képviselői közül a június elején két évtizede nem látott eredményt, 811 centimétert ugró távolugrónk, Pap Kristóf is megmutathatja magát a kontinens legjobbjai között.
Tizenöt Eb-szintesünk mellett kijutást érő helyen áll a ranglistán további 21 atlétánk egyéniben, plusz a korábban említett 4x400-as férfiváltó és a női 4x100-as váltó. Néhány meglepetésemberrel számolva a magyar csapat létszáma valahol 40–50 között lehet, ami megfelel a 2022-ben és 2024-ben látottaknak.
A MAGYAR CSAPAT SZEREPLÉSE AZ ELŐZŐ HÉT EB-N
2024, Róma: 58 fő – 1 ezüstérem
2022, München: 46 fő – 2 ezüst- és 1 bronzérem
2018, Berlin: 33 fő – 1 ezüstérem
2016, Amszterdam: 29 fő – 2 ezüstérem
2014, Zürich: 27 fő – 1 arany- és 1 ezüstérem
2012, Helsinki: 21 fő – 1 arany- és 1 ezüstérem
2010, Barcelona: 23 fő – 3 bronzérem

Lengyelország először rendez atlétikai Eb-t







