Sir Alex Ferguson: Egy órán át tizenkét ember ellen kellett játszanunk

Vágólapra másolva!
2007.04.05. 09:56
Sir Alex Ferguson szerint a Manchester United megfelelő eredményt ért el szerdán este az AS Roma elleni olaszországi Bajnokok Ligája negyeddöntőn, mivel csapata egy órán át „kettős” emberhátrányban futballozott. A skót tréner úgy véli, Herbert Fandel német játékvezető döntően befolyásolta a 2-1-es hazai győzelemmel zárult első felvonást.
Még sokat érhet Wayne Rooney gólja
Reuters
Még sokat érhet Wayne Rooney gólja
Még sokat érhet Wayne Rooney gólja
Reuters
Még sokat érhet Wayne Rooney gólja

„Szinte nem is volt olyan döntés, amely bennünket segített volna. Pedig a játékvezető a találkozó előtt felhívta a figyelmet arra, hogy azonnal lapot oszt, ha valamelyik játékos az ellenfél megbüntetéséért reklamál. Mégsem tette ezt, akkor sem, amikor a hazaiak megtapsolták Scholes kiállítását és még megjegyzéseket is tettek. Ez elfogadhatatlan” – mondta Ferguson.

Szavazás

Melyik csapat jut tovább az elődöntőbe?

Írja be az itt látható számot!
Fandel a 34. percben küldte le a pályáról Paul Scholest, a döntést azonban még az angolok sem kifogásolják.

„Nem tiltakozok, hiszen mindkét szabálytalanság sárga lapot ért. Paul szereti az ilyen kemény belépőket, de Európában sajnos ez megengedhetetlen” – tette hozzá a skót tréner.

A kiváló középpályás eltiltása miatt kihagyja a keddi visszavágót, de az MU szakmai főnöke nem esett kétségbe.

„Nélküle is továbbjuthatunk, persze ehhez teljes csapatra lesz szükségünk. Már a mérkőzés előtt azt mondtam, ha gólt szerzünk, akkor remek esélyünk lesz. Az Old Traffordon fantasztikus lehetőség előtt állunk, nem kell aggódnunk” – zárta mondandóját Sir Alex Ferguson.

Kollégája, Luciano Spalletti szerint az AS Roma nagyobb előnyt is szerezhetett volna.

„Több szerencsére lett volna szükségünk. Végképp eldönthettük volna a találkozót, amikor még képtelenek voltak a gólszerzésre, akár 2-0—lal is zárulhatott volna a mérkőzés” – mondta az AS Roma trénere.

A manchesteriek egyenlítő találata előtt Cristiano Ronaldo beindulása jelentette a kulcsmomentumot, ezt a hazaiak védője, Christian Panucci is elismerte.

„Ha teret kap a labdával, akkor már esélyed sincs arra, hogy utolérd. Akár a motoros világbajnok Valentino Rossihoz is hasonlíthatnám a gyorsaságát. Csak akkor tarthatnám vele a lépést, ha ugyanolyan motort kapnék” – mondta a kiváló futballista.

EMLÉKEZTETŐ
BAJNOKOK LIGÁJA, NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

Helyszín:Róma, Olimpiai Stadion
Nézőszám: 80000
Játékvezető: Herbert Fandel (német)
Asszisztensek: Carsten Kadach, Volker Wezel (németek)
A KEZDŐCSAPATOK
ROMA MANCHESTER UNITED
32 Doni 1 Van der Sar
77 Cassetti 22 O'Shea
13 Chivu 6 Brown
5 Mexés 5 Ferdinand
2 Panucci 4 Heinze
16 De Rossi 7 C. Ronaldo
4 Wilhelmsson 16 Carrick
11 Taddei 18 Scholes
20 Perrotta 11 Giggs
30 Mancini 8 Rooney
10 Totti 20 Solskjaer
Vezetőedző: Vezetőedző:
Luciano Spalletti Sir Alex Ferguson
Gólszerző(k): Taddei (44.), Vucinic (66.) ill. Rooney (60.)
Csere: Wilhelmsson helyett 23 Vucinic (62.), Taddei helyett 28 Rosi (82.) ill. Solskjaer helyett 24 Fletcher (72.), Giggs helyett 9 Saha (76.)
Sárga lap: Perrotta (42.) ill. Scholes (26., 34.), Solskjaer (70.), Heinze (87.)
Kiállítva: Scholes (34.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik