A tizenegyesek döntöttek: ismét Európa trónján a Manchester United

„A halott virágok illatát nyögik a fák” sornak alapjában véve semmi értelme sincs. Ákos dalának későbbi rigmusa, a „valami véget ért, valami fáj” azonban tökéletesen jellemzi a Bajnokok Ligája moszkvai döntője után érzett hangulatot. A klubfutball legrangosabb, és egyben leglátványosabb labdarúgóesemény-sorozatának utolsó mérkőzését játszották – a semleges futballrajongók nagy bánatára.

Ha a semleges szurkoló elkenődött, mit mondhatnánk szegény Chelsea-szimpatizánsokról. Csapatuk ugyanis az oroszországi (egyébként angol házi) döntőben 1–1-es rendes játékidőt, majd a hosszabbítást és a tizenegyesrúgásokat követően vereséget szenvedett a Manchester Unitedtől.

A mérkőzés elején amúgy – mert bár sok nagy csatát megélt két együttesről volt szó, a tét ezúttal azért az átlagosnál nagyobb volt – leginkább a biztonságra törekedtek a csapatok. Mindkét oldalon technikásabbnál tecnikásabb labdarúgók alkották a csapatokat, de ezúttal a művészek is inkább a racionális „ne kapjunk gólt” futballt részesítették előnyben.

Az első negyedóra végén aztán a Manchester ragadta magához a kezdeményezést. Sir Alex Ferguson tanítványai nagyobb fordulatszámra kapcsoltak, s elvétve már bonyodalmakat is okoztak a Chelsea kapuja előtt.

Az első említésre méltó esemény Cristiano Ronaldo csele volt. A portugál zseni Michael Essient bolondította meg reklámfilmekbe illő mozdulattal a pálya bal oldalán, középreadásáról azonban, ha kevéssel is, de lemaradt Carlos Tévez. Bő tíz perccel később azonban már nem volt kegyelem a „kékek” számára.

A 27. percben Paul Scholes és Wes Brown fényezte a labdát a jobb oldalon, majd jött egy mértani pontosságú beadás a hátvédtől, és a manchesteri vezető találat. Természetesen Cristiano Ronaldo volt eredményes, aki a felhők közé emelkedve Petr Cech kapujába fejelte a labdát.

A gólnak köszönhetően a folytatásban megélénkült a találkozó. A „vörös ördögök” sokkal jobban játszottak, többször is lehetőségük volt megduplázni előnyüket. A kapu előtt azonban – főleg Tévez – pontatlanok voltak a manchesteri játékosok. A könnyelműségért pedig nagy árat kellett fizetniük.

Már mindenki a szünetre készülődött, amikor egy villámgyors támadás végén egyenlített a Chelsea. A 45. percben Essien távoli lövése Nemanja Vidicsről pont az érkező Lampard elé pattant, aki futtából kíméletlenül kihasználta az előtte adódó lehetőséget.

Remek játékot hozott az első félidő, a második azonban némiképp csalódást okozott. Avram Grant a szünetben helyre rakta az első játékrészben néha a megilletődöttség látszatát keltő játékosait. A szünet után így játékban feljött a védekezésben sokkal masszívabbá váló Chelsea, s már inkább a londoniak akarata érvényesült a pályán.

A viszonylag eseménytelen, ám lüktető iramú játékrészben a 78. perc tartogatta a legnagyobb helyzetet. Ekkor Didier Drogba húszméteres lövése törte majdnem ketté a bal oldali kapufát, ám a labda kifelé, és nem a kapuba pattant.

A hosszabbításban aztán minden ott folytatódott, ahol a rendes játékidőben abbamaradt. Ezúttal is mentek előre a csapatok, és ezúttal is a londoniak – egészen pontosan Lampard – lőttek kapufát.

Angol csapatok lévén hajtottak is rendesen a játékosok a pályán, valahogy azonban mégis az volt az ember érzése, hogy itt csak a tizenegyesek dönthetnek.

Azok is döntöttek...

SOMLÓVÁRI DÁVID