BL: Juhászon az injekció sem segített, meccs helyett edz

Vágólapra másolva!
2012.10.24. 07:31
Címkék
A belga Anderlecht Szentpétervárra utazott, ahol ma az orosz Zenittel játszik a labdarúgó Bajnokok Ligájában. Juhász Roland révén magyar szempontból is érdekes lenne a találkozó, ám amint arról kedden már beszámoltunk: hetvenötszörös válogatott hátvéd sérülés miatt nem utazott a vendégcsapattal.

„Cheikhou Kouyaté sérülést szenvedett, így hirtelen be kellett állnom a helyére – mondta a Nemzeti Sportnak Juhász Roland a hétvégi, Beveren ellen 2–0-ra megnyert bajnokiról, amelyen csereként léphetett pályára. – Sajnos nem tudtam sokat melegíteni, és a korábbi ülőideg-sérülésem kiújult a mérkőzésen. Kaptam rá injekciót, csontkovácsnál is voltam, s végül az edzővel abban maradtunk, nem megyek a csapattal Oroszországba. Korábban nyolc hónapot szenvedtem a gyulladás miatt, most inkább úgy döntöttünk, hogy kihagyom a találkozót, nehogy súlyosabb legyen a probléma. Ráadásul Kouyaté jobban van, és elutazott a csapattal, szerintem pályára is lép a Zenit ellen. Úgy tervezem, hogy szerdán már edzek a konditeremben, aztán este otthon megnézem a meccset. Az idejét sem tudom, mikor fordult elő legutóbb, hogy az Anderlecht BL-meccsén ne lettem volna legalább a keretben, biztos furcsa lesz."

A huszonkilenc éves futballistán kívül sérülés miatt Dieumerci Mbokani és Massimo Bruno sem utazott el a brüsszeliekkel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik