BL: Általában a Barca a favorit, de nem a Bayern ellen - Roura

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.13. 17:07
null
Roura szerint nagyon nehéz lesz a Bayern elleni párharc (Fotó: Action Images – archív)
Jordi Rourát, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő FC Barcelona másodedzőjét érthető okokból nem a Real Zaragoza elleni, holnapi bajnokiról faggatták elsősorban az újságírók mai sajtótájékoztatóján, hanem a tegnapi Bajnokok Ligája-elődöntő sorsolásáról.

„Mindhárom csapat, amelyikkel szembekerülhettünk, nagyon kemény. A Bayern hatalmas klub, nagyon nehéz lesz ellene. Ha a Real Madridot kaptuk volna, akkor az inkább rutinszerű párharc lett volna, mivel sokszor találkozunk. A Bayern nagyon erős ellenfél, tavaly kiejtette a Real Madridot” – nyilatkozta Jordi Roura mai sajtótájékoztatóján.

A mérkőzések többségén a Barca a favorit. Ebben az esetben azonban nem, de megemlíthetjük a PSG elleni párharcot is, amelyen keményen megszenvedtünk a továbbjutásért. Ami biztos, hogy a Bayern kiváló csapat. És már nem kell a Bundesligával sem foglalkoznia, mivel megnyerte a bajnokságot” – tette hozzá a szakember.

Természetesen szóba került a Barca korábbi trénere, Josep Guardiola is, aki nyártól a Bayern München vezetőedzője lesz, de a bajorok a sorsolás után azonnal jelezték, nem kérik ki a tanácsát a katalánok ellen.

Pep most nem edzősködik, csak a következő idénytől dolgozik. Nem is került szóba ez a téma” – hárította el a kérdéseket Roura, aki elárulta, Lionel Messi állapota nem romlott, miután pályára lépett a PSG ellen, és bíznak benne, hogy a 23-i elődöntőn játszhat a Bayern ellen.

Legfrissebb hírek

Ángel Di María kihagyja a Barcelona elleni nyolcaddöntőt

Bajnokok Ligája
12 perce

Bayern: posztumusz megtiszteltetés éri a klub legendáját

Német labdarúgás
4 órája

Lothar Matthäus: Szoboszlai Dominik szédületes ütemben fejlődve jutott a legmagasabb szintre

Német labdarúgás
10 órája

Sikerült minimalizálni a veszteséget – visszatért Brazíliába a Barca „tigrise”

Spanyol labdarúgás
2025.02.28. 19:05

Neymar: Háromszor annyi pénzt kereshettem volna a Real Madridnál

Minden más foci
2025.02.28. 11:28

Boldog születésnapot! Avagy elsőként lépte át a Bayern a 400 ezres taglétszámot

Német labdarúgás
2025.02.27. 16:03

A Bayern már nem akar hosszabbítani, Kimmich ingyen távozhat nyáron – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.02.27. 12:44

Nagy Franzok Münchenben – 125 évvel ezelőtt alapították meg a világ egyik legeredményesebb klubját

Népsport
2025.02.27. 09:15
Ezek is érdekelhetik