Blanc reméli, a döntő miatt visszatérhet Lisszabonba

Vágólapra másolva!
2013.12.11. 11:52
null
Nelson Mandelára emlékeztek a Benfica stadionjában, ahová Blanc szívesen visszatérne (Fotó: Reuters)
Hiába győzte le a csoportkör során remeklő PSG-t a portugál Benfica a Bajnokok Ligája C-csoportjának utolsó fordulójában, így sem jutott be a legjobb tizenhat közé, mert a görög Olympiakosz nyerni tudott az Anderlecht ellen. Jorge Jesus, a Benfica vezetőedzője szerint csapatának kellett volna továbbjutnia a PSG mellett. Laurent Blanc, a párizsiak trénere pedig reméli, a BL-döntő miatt még vissza kell térnie Lisszabonba. Carlo Ancelotti, a Real Madrid vezetőedzője összességében elégedett volt csapata Bajnokok Ligája-szereplésével, ami a csoportkört illeti. Véleménye szerint a címvédő Bayern München otthonában 0–2-ről fordító Manchester City lesz a legveszélyesebb csoportmásodik.



„Az volt a fontos, hogy nyerjünk, és reménykedjünk, hogy a másik mérkőzésen csoda történik, de tisztában voltunk vele, hogy az Olympiakosz előnybe került. Nagyon nagy volt ennek a meccsnek a tétje, és itt most nem csak a továbbjutásra, hanem az anyagiakra is gondolok. Sajnálatos, hogy nem leszünk ott a következő körben, mert ebben a csoportban a PSG és a Benfica volt a két legjobb gárda. Ugyanakkor pozitívum, hogy az El-ben folytathatjuk, ahol az előző idényben a döntőig jutottunk. Hasonló produkcióval ismét elégedettek lennénk” – mondta Jorge Jesus, a kvartettben harmadik helyen végző Benfica szakvezetője.

A PSG vezetőedzője, Laurent Blanc szeretne visszatérni Lisszabonba, mégpedig a finálé miatt.

„Az első félidőben tettük, amit tennünk kellett. Voltak helyzeteink, jól védekeztünk és gólt is szereztünk. Aztán a másodikban elvesztettük a motivációnkat, s ellenfelünk fizikailag is fölénk nőtt. Csalódott vagyok, bár fiatal együttessel álltunk fel. Remélem, visszatérhetünk még ide a döntő miatt, de addig még sok nagy csapatot kell legyőzni pokolian nehéz meccseken” – vélekedett Blanc.

A Real Madridnál Carlo Ancelotti már az egyenes kieséses szakaszra gondolt, amikor a Manchester Cityt nevezte a legveszélyesebb csoportmásodiknak.

„Komoly mérkőzés volt ez, egyáltalán nem könnyű. Egyedül a Galatasaray elleni idegenbeli meccsel nem voltam elégedett, a többi öt viszont tekintélyt parancsol. A Real Madrid-mez mindenkit motivál, ez biztosítja, hogy az azt viselő játékos minden alkalommal a maximumot nyújtsa. Úgy vélem, a Manchester City lesz a legveszélyesebb csoportmásodik az egyenes kieséses szakaszban. Számunkra fontos, hogy tovább folytassuk a megkezdett utat, s még jobbak legyünk. A Köbenhavn elleni találkozót egyébként irányításunk alatt tartottuk és jó hozzáállással futballoztunk. Modric és Xabi Alonso kifejezetten jól játszott együtt, fazont szabtak az együttesnek egymást kiegészítve. A védekezés most jól megy, a legutóbbi öt meccsünkön csak egy gólt kaptunk. Nem hiszem, hogy Filippo Inzaghi boldog, hogy Cristiano Ronaldo megdöntötte a rekordját” – vélekedett Carlo Ancelotti, a Real Madrid vezetőedzője.

CSOPORTVÉGEREDMÉNYEK ÉS CSOPORTÁLLÁS
A-CSOPORT M Gy D V L-K Gk P
1. Manchester United 6 4 2 0 12–3 +9 14
2. Bayer Leverkusen 6 3 1 2 9–10 –1 10
3. Sahtar Doneck 6 2 2 2 7–6 +1 8
4. Real Sociedad 6 0 1 5 1–10 –9 1
B-CSOPORT M Gy D V L-K Gk P
1. Real Madrid 6 5 1 0 20–5 +15 16
2. Juventus 5 1 3 1 9–8 +1 6
3. Galatasaray 5 1 1 3 7–14 –7 4
4. FC Köbenhavn 6 1 1 4 4–13 –9 4
C-CSOPORT M Gy D V L-K Gk P
1. Paris SG 6 4 1 1 16–5 +11 13
2. Olympiakosz 6 3 1 2 10–8 +2 10
3. Benfica 6 3 1 2 8–8 0 10
4. Anderlecht 6 0 1 5 4–17 –13 1
D-CSOPORT M Gy D V L-K Gk P
1. Bayern München 6 5 0 1 17–5 +12 15
2. Manchester City 6 5 0 1 18–10 +8 15
3. Viktoria Plzen 6 1 0 5 6–17 –11 3
4. CSZKA Moszkva 6 1 0 5 8–17 –9 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik