Sousa: Mezítláb futok az erdőben és ölelem a fákat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.18. 17:44
null
Paulo Sousa (Fotó: Reuters)
Paulo Sousa, a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntős svájci FC Basel vezetőedzője a Schweizer Illustriertének adott interjújában rendkívüli természetszeretetéről is beszélt.

 

 

„Nem gondolok huszonnégy órában a futballra, akkor legalábbis nem, amikor alszom. Viszont az ágyam mellett is van egy jegyzettömb és egy toll – amikor teljesen ellazulunk vagy elalszunk, a logikánk és a racionális gondolkodásunk kikapcsol, lehetnek azonban fantasztikusan kreatív és ihletett pillanataink. Ezeket próbálom megragadni” – magyarázta a Videoton volt edzője, aki pihenőideje jó részét a természetben tölti.

„Három kutyám van, egy dalmata és két francia buldog, imádok velük az erdőben sétálni. Csodálatos dolgokat láthatunk a természetben; ha nyitva tartjuk a szemünket, nagy élményekben lehet részünk. Nyáron szeretek mezítláb futni az erdőben, érezni a föld erejét, beszívni az illatokat, elmerülni az erdő hangjaiban. Gyerekként állandóan fára másztam, most ölelem őket – békét, megnyugvást és erőt adnak. A Svájcban töltött időm elején állandóan elfoglalt voltam, de a feleségemmel most már elkezdtük felfedezni a vidéket – csodálatos ország, tökéletes szervezettséggel” – mondta Sousa, aki „vándorló” edzőként az otthon fogalmát is átértékelte.

„Oly hosszú ideje élek külföldön, hogy az otthon már nem egy földrajzi fogalom számomra. Sok emberrel ellentétben nekem olyan munkám van, ami tökéletesen kielégít és remekül fizet – ezért mindennap hálát mondok Istennek.”

Paulo Sousára óriási hatással volt korábbi edzője, Ottmar Hitzfeld, aki Svájcban él – a portugál tréner sajnálatára még nem futott össze mentorával.

„Sajnos eddig nem volt időm találkozni vele. Kiváló ember, aki mindig lenyűgözött azzal, ahogy érti és értelmezi a játékot. Nagyon fontos szerepe volt abban, hogy az edzői pályára léptem. Szeretnék trénerként olyan sikereket elérni, mint amilyeneket a pályán megélhettem, és meggyőződésem, hogy ez össze is jön. De ehhez a legtöbbet kell kihoznom magamból, emberként és edzőként is nagyon sokat kell fejlődnöm.”

Az FC Basel előtt hatalmas, de talán nem megoldhatatlan feladat áll a BL-ben: a portugál FC Portóval szemben próbál a negyeddöntőbe jutni. A továbbjutás óriási siker lenne az egész svájci futballnak.

„Nagyon messze állunk mi az FC Portótól a lehetőségeket tekintve. A Porto Európa topklubjai között van harminc éve, minden idény után hatvan-százhúsz millió svájci frank értékben ad el játékosokat. Ráadásul csupán két tétmérkőzéssel a lábainkban kezdjük a nyolcaddöntőt. Nem a futballistáimról akarom levenni a terhet, ez a realitás. Ám a célunk az, hogy a pályán irányítsunk és győzelemre játsszunk – bármely csapattal szemben.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik