BL: furcsa magyarázatot adott tettére a lelátóra küldött Sevilla-edző

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.14. 12:52
Eduardo Berizzo, a Bajnokok Ligája szerdai játéknapján a Liverpool otthonában 2–2-es döntetlent elérő Sevilla argentin vezetőedzője azt mondta, csak sportszerű akart lenni, amikor a találkozó második félidejében eldobta a labdát, s ezért a holland Danny Makkelie (aki a magyar–portugál világbajnoki selejtezőt is vezette) a lelátóra küldte.

A Sevilla májusban kinevezett vezetőedzője az első játékrészben (1–0-s vendégvezetésnél) időhúzás céljából eldobta a labdát, majd a második félidőben (immár 2–1-es Liverpool-vezetésnél) megismételte tettét, amiért a játékvezető elküldte a kispadtól.

Berizzo magyarázata pedig mindent visz.

„Az első félidőben azért dobtam el a labdát, mert vezettünk, s időt akartam nyerni a csapatomnak, mert az ellenfél gyors kontrára készült. Helytelenül cselekedtem. A második esetnél viszont mi voltunk hátrányban, s így akartam jóvá tenni a korábbi sportszerűtlenségemet. Ezt elmagyaráztam Jürgen Kloppnak, aki megértette, miért tettem, amit tettem. Egyedül a játékvezető nem értette meg ezt” – indokolt Berizzo.

Jürgen Klopp elárulta, a lefújást követően Berizzo bement a hazaiak öltözőjébe, s mindent tisztáztak.

„Nem miattam kapott piros lapot, nem én követeltem a kiállítását – kezdte Klopp. Nyilván bosszús voltam, mert eldobta a labdát, de az öltözőben mindent megbeszéltünk, nincs harag.”

BERIZZO MÁSODJÁRA IS ELDOBTA A LABDÁT

Legfrissebb hírek

Végre itt a tavasz! – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
10 órája

La Liga: nem bírt egymással a Rayo Vallecano és a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 18:12

Arne Slot Szoboszlai Dominikról: Abszolút rászolgál az elismerésre, amelyet mostanában kap

Angol labdarúgás
2025.02.27. 08:48

91. percben szerzett góllal mentett pontot idegenben a Mallorca

Spanyol labdarúgás
2025.02.24. 23:08

„Szenzációsan futballozott” – így dicsérik Angliában Szoboszlai Dominik City elleni teljesítményét

Angol labdarúgás
2025.02.23. 21:32

Szoboszlai és Szalah volt a főszereplő, megverte a Liverpool a Manchester Cityt

Angol labdarúgás
2025.02.23. 19:25

Lélektani határ előtt – Bobory Balázs jegyzete

Angol labdarúgás
2025.02.23. 08:27

Lamine Yamal: A Barca, a Real Madrid és az Atlético nem panaszkodhat a bírókra

Spanyol labdarúgás
2025.02.19. 11:52
Ezek is érdekelhetik