BL: szomorú hírt közölt játékosaival a Sevilla edzője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.22. 08:00
null
Valószínűleg nem véletlen, hogy Guido Pizarro az egyenlítő gól után kirohant Berizzóhoz (Fotó: AFP)
Spanyol sajtóértesülések szerint prosztatarákot diagnosztizáltak az orvosok Eduardo Berizzónál, a Sevilla labdarúgócsapatának vezetőedzőjénél. A klub szerdán megerősítette a híreket.

 

A Sevilla hivatalos honlapjának beszámolója szerint a 48 esztendős szakembernél a prosztata mirigyeit bélelő hámból kiinduló daganatot, úgynevezett adenokarcinómát állapítottak meg.

Az argentin trénerre további vizsgálatok várnak, ezek után döntik majd el, hogy milyen kezeléseknek vetik alá.

Unai Emery, a PSG jelenlegi, a Sevilla korábbi vezetőedzője a Twitter-csatornáján támogatásáról biztosította kollégáját.

 

Berizzo az első hírekkel szemben nem a Liverpool elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés szünetében, hanem már napokkal a találkozó előtt tudatta a rossz hírt játékosaival, akik a második félidőben 3–0-s hátrányból felállva pontot mentettek a Pool ellen, így a továbbjutásért folyó harc szempontjából kedvező helyzetből várhatják a csoportkör utolsó fordulóját.

A hatodik körben NK Maribor–Sevilla és Liverpool–Szpartak Moszkva meccset rendeznek.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ
E-CSOPORT
Sevilla–Liverpool 3–3 (Ben Yedder 51., 60. – a másodikat 11-esből, G. Pizarro 93., ill. Firmino 2., 30., S. Mané 22.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Liverpool 5 2 3
16–6 +10 9
2. Sevilla 5 2 2 1 11–11 0 8
3. Szpartak Moszkva 5 1 3 1 9–6 +3 6
4. Maribor 5
2 3 2–15 –13 2
Legfrissebb hírek

Végre itt a tavasz! – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
10 órája

La Liga: nem bírt egymással a Rayo Vallecano és a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 18:12

91. percben szerzett góllal mentett pontot idegenben a Mallorca

Spanyol labdarúgás
2025.02.24. 23:08

Az Atalanta edzője szerint megérdemelték a kiesést

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 09:13

Guardiola: Egy százalék esélyünk van a Madrid ellen

Bajnokok Ligája
2025.02.17. 10:45

Megint kikaptak, egyre reménytelenebb helyzetben Nikitscherék a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.02.16. 23:00

Élet-halál harc vár Nikitscher Tamásra és csapatára, a Real Valladolidra

Spanyol labdarúgás
2025.02.16. 10:02

Itt az UEFA újabb ötlete: jönnek a BL-meccsek az Egyesült Államokban?

Bajnokok Ligája
2025.02.13. 11:09
Ezek is érdekelhetik