BL: Biztosan kinyitunk néhány palack bort – Pep Guardiola

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.04.15. 08:10
null
Pep Guardiola először jutott be a BL-elődöntőbe a Cityvel (Fotó: AFP)
A Manchester City idegenben is 2–1-re legyőzte a Borussia Dortmundot a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, így az angol gárda története során másodszor jutott be a legjobb négy közé a sorozatban. Pep Guardiola, a City menedzsere a találkozó után azt mondta, előbb ünnepelni szeretne, majd később foglalkozik a következő ellenféllel, a Paris Saint-Germainnel.

 

 

„Hihetetlen érzés – idézi a Sky Sports Pep Guardiolát, aki a City menedzsereként először vezette csapatát a BL-elődöntőbe. – A klubunknak még nincs jelentős múltja a BL ezen szakaszában, itt az idő, hogy ezen változtassunk. Az első tíz percet leszámítva fantasztikusan játszottunk. A PSG ellen is igyekszünk jól teljesíteni.”

„Egyelőre nem akarok a következő feladatra gondolni. Ünnepelni szeretnék. Megvacsorázunk a stábbal és a csapattal. Biztosan kinyitunk néhány palack bort. Fontos pillanat ez, főleg a játékosok számára. Nem szabad elfelejteni, hogy amióta én vagyok az edző, négyszer estünk ki a Bajnokok Ligájából. A játékosok szerették volna átlépni a küszöböt, sikerült. Az egész klub számára óriási eredmény ez. Természetesen most ennél is többre vágyunk” – tette hozzá az FC Barcelonával 2009-ben és 2011-ben BL-győztes spanyol szakember.

Edin Terzic kifogásolta a játékvezetést (Fotó: AFP)
Edin Terzic kifogásolta a játékvezetést (Fotó: AFP)

Edin Terzic, a Borussia Dortmund vezetőedzője nem hagyta szó nélkül a játékvezetői döntéseket. A német tréner az első mérkőzésen érvénytelenített találatukra, illetve a visszavágón Emre Can tizenegyest érő kezezésére utalhatott.

„Nem vagyunk elégedettek a játékvezetéssel – mondta Edin Terzic. – Nem értjük, miért nem nézik vissza a felvételeket, ha rendelkezésre állnak segítségként. Ez persze a Manchester City érdemeiből nem vesz el semmit, megérdemelten jutott tovább.”

Szerdán a Dortmund vezető gólját a 17 éves angol középpályás, Jude Bellingham lőtte.

„Csak egyet nem tudunk Jude-ról, a határait. Hihetetlen potenciál lakozik benne, roppant tehetséges. Segítenünk kell őt, hogy kihozza magából a legtöbbet. Az egész világ láthatta, mire képes” – véli Terzic.

A Manchester City a címvédő Bayern Münchent búcsúztató Paris Saint-Germainnel találkozik a következő körben. A Dortmund a Bundesliga hajrájára és a Német Kupa elődöntőjére készül a továbbiakban.

 


 

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK
BORUSSIA DORTMUND (német)–MANCHESTER CITY (angol) 1–2 (
1–0)
Dortmund,Signal Iduna Park,zárt kapuk mögött.Vezette:Del Cerro Grande (spanyol)
DORTMUND:Hitz – Morey (Tigges, 81.), Akanji, Hummels, R. Guerreiro – Bellingham (Brandt, 80.), Emre Can, Dahoud (T. Hazard, 75.) – Knauff (Reyna, 68.), Haaland, M. Reus.Vezetőedző:Edin Terzic
MAN. CITY:Ederson – Walker, Stones, Rúben Dias, Zincsenko – De Bruyne, Rodri, Gündogan – Mahrez (Sterling, 88.), Bernardo Silva, Foden.Menedzser:Pep Guardiola
Gólszerző:Bellingham (15.), ill. Mahrez (54. –11-esből),Foden (75.)

Továbbjutott:aMan. City, 4–2-es összesítéssel

Legfrissebb hírek

Videó: Rodri újra edzésben, még ebben az idényben visszatérhet

Angol labdarúgás
2025.03.01. 10:01

„Szenzációsan futballozott” – így dicsérik Angliában Szoboszlai Dominik City elleni teljesítményét

Angol labdarúgás
2025.02.23. 21:32

Guirassy négy gólt szerzett, az Union Berlin csúnya verésbe szaladt bele Dortmundban

Német labdarúgás
2025.02.22. 20:29

Elutasították a Real Madrid fellebbezését, érvényben marad Bellingham eltiltása

Spanyol labdarúgás
2025.02.21. 16:05

Mbappé mesterhármasával odahaza is győzött a Real Madrid, és kiütötte a BL-ből a Cityt

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 23:00

Rui Silva mindent védett, gól nélküli döntetlennel lépett a legjobb 16 közé a BVB

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 20:43

Kétmeccses eltiltást kapott Bellingham

Spanyol labdarúgás
2025.02.19. 14:22

Csoda lenne a Brest fordítása Párizsban; nem kényelmesedhet el a jó helyzetben lévő Dortmund

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 10:41
Ezek is érdekelhetik