BL: Haaland vagy sem, mi azért játszunk, hogy nyerjünk – Szoboszlai

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.02.22. 18:51
null
Szoboszlai Dominik és Erling Haaland ezúttal egymás ellen lép pályára (Fotó: Getty Images)
Szoboszlai Dominik, a magyar válogatott és az RB Leipzig támadó középpályása a The Athleticnek nyilatkozott a Manchester City elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt. Szoboszlai várja, hogy újra találkozhasson barátjával, az angol csapatot erősítő Erling Haalanddal.

 

„Egy évet játszottunk együtt a Red Bull Salzburgnál, de ez elég volt ahhoz, hogy nagyon közel kerüljünk egymáshoz – mondta a 22 éves magyar játékos. – Nagyszerű srác. Eleinte nehezen illeszkedett be, mert nem beszélt németül. Tudom, milyen érzés ez. Amikor tizenöt évesen Magyarországról Salzburgba kerültem, én is ugyanebben a helyzetben voltam. Azt mondtam magamnak, támogatnom kell őt.”

Haaland hálás volt Szoboszlainak, és szoros kötelék alakult ki közöttük. Azt követően, hogy Haaland a Borussia Dortmundhoz került, rendszeresen beszélnek videohívásokon keresztül. A két barát aktuális klubja másodszor mérkőzik meg egymással, de ők ténylegesen csak először játszhatnak egymás ellen, korábban ugyanis a norvég sérülése miatt nem jött össze a pályán a találkozás.

Szoboszlai hisz abban, hogy az RB Leipzig meg tudja nehezíteni a Manchester City dolgát: „Megvertük már a Real Madridot, az Atlético Madridot, a Manchester Unitedet, sőt már a Cityt is a Bajnokok Ligájában. Nem gondolunk arra, hogy nincs esélyünk, hogy védekeznünk kell. Minden meccsre egy tervvel megyünk, amihez tartjuk magunkat, mindegy, ki az ellenfél. Erling Haaland vagy sem, mi azért játszunk, hogy nyerjünk.”

Az amerikai oldal kiemeli, hogy a magyar válogatott játékos fiatal korában napi 200 szabadrúgást lőtt, hogy tökéletesre csiszolja rúgótechnikáját. Szoboszlai megemlíti a családja fontosságát is. „Ha nem lett volna édesapám elhivatottsága és az a jó képzés, amit tőle kaptam, aligha lennék most itt” – idézi a The Athletic. Amely leírja azt is, hogy Szoboszlaiék egy kis lakásban éltek, de ez sem volt akadály a gyakorlásban. „Üres üvegeket tett ki a nappaliban, és nekem ki kellett cseleznem ezeket. Ha nem borítottam fel az üvegeket, akkor jégkrémet kaptam jutalmul.”


BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK
21.00:
RB Leipzig (német)–Manchester City (angol) (Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!
21.00:Internazionale (olasz)–Porto (portugál) (Tv:Sport2)– élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Kép: így festett Szoboszlai Dominik párjával az esküvőjük napján

Magyar válogatott
12 órája

Kép: Szoboszlai Dominik megházasodott

Magyar válogatott
2025.03.27. 18:57

Ekkora fizetést kaphat Szoboszlai Dominik a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.03.27. 11:54

Az RB Leipzig szurkolói pótolhatatlannak tartják Willi Orbánt

Német labdarúgás
2025.03.26. 16:16

Kerkez Milos már a barátainak is a liverpooli váltásról beszélt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.03.26. 12:17

Futsal: az Eb-szereplésért küzdenek az U19-esek Esztergomban

Utánpótlássport
2025.03.25. 10:36

Güler fejbe vágta Szoboszlait – animációs mémvideó is született a szócsatáról

Magyar válogatott
2025.03.25. 09:44

„A viadal, amiről sosem tudtuk, hogy szükségünk van rá” – Szoboszlai és Güler szócsatája a nemzetközi sportsajtót is bejárta

Magyar válogatott
2025.03.24. 20:06
Ezek is érdekelhetik