FFT: mire mennek a lipcsei magyarok a BL-ben Európa krőzusai ellen?

Vágólapra másolva!
2021.09.28. 16:42
Címkék
Három magyar válogatott labdarúgónak szurkolhatunk a Bajnokok Ligája 2021–22-es csoportkörében, mindháromnak a Bundesliga-ezüstérmes RB Leipzig színeiben. Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik klubja alaposan belehúzott az isztambuli sorsoláson, hiszen két krőzus, a Manchester City és a PSG is a csoportjába került. De ennek alighanem a manchesteriek és a párizsiak sem örülnek.

A lipcsei együttes a hatodik évét kezdte meg a német élvonalban, a 2018-as 6. hely eddig a mélypont, nem véletlen, hogy Gulácsiék immár negyedszer BL-résztvevők. Mindeközben legnagyobb értékeiket azért nem igazán tudják megtartani, Joshua Kimmich, Timo Werner, Naby Keita vagy éppen Dalot Upamecano egyaránt feljebb lépett.

Ám hiába gazdálkodik még az RB Leipzignél is sokkal-sokkal több pénzből a City és a PSG, ne vegyünk mérget arra, hogy simán legyűri a reményeink szerint három magyarral, a kapuból kirobbanthatatlan, több fórumon is a Bundesliga legjobbjának tartott, a csapat új kapitányával, Gulácsi Péterrel, a védelemben egyik helyettesével, Willi Orbánnal, középpályáján pedig az első Bundesliga-meccsén duplázó Szoboszlai Dominikkal felálló szászokat.

A teljes anyagot elolvashatják a FourFourTwo.hu oldalán, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

FFT: Megjelent a FourFourTwo magazin magyar kiadásának búcsúszáma!

Angol labdarúgás
2022.04.08. 08:34

FFT: A futball legnagyobb kóklere – Carlos Henrique, a Császár

Minden más foci
2022.04.07. 17:04

FFT: Éric Cantona, a forradalmár zseni, aki visszahelyezte az MU-t a futballtérképre – 2. rész

Angol labdarúgás
2022.04.05. 20:25

FFT: Éric Cantona, a forradalmár zseni, aki visszahelyezte az MU-t a futballtérképre – 1. rész

Angol labdarúgás
2022.04.04. 19:19

FFT: Futballista a szomszédod? Véged van!

Minden más foci
2022.04.03. 11:06

FFT: Nekünk kellett volna a döntőt játszanunk Franciaországban! – Pierre van Hooijdonk

Minden más foci
2022.04.01. 13:56

FFT: tiszavirágzás – a Tiszakécske egyetlen idénye az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2022.03.31. 12:13

FFT: a 25 leggyűlöltebb csapat a futballtörténelemben

Angol labdarúgás
2022.03.30. 17:19
Ezek is érdekelhetik