A Vitória Guimaraes elleni meccseknek mindig van egy sajátos szomorú hangulata a Benfica szurkoló számára: 2004 januárjában a Guimaraes elleni idegenbeli meccs hajrájában lelte halálát a pályán Fehér Miki. Most hazai pályán fogadjuk őket, és a múlt helyett a jövőre kell koncentrálnunk, még akkor is, ha biztos lehet benne az olvasó, hogy ennek a meccsnek minden mozdulatában ott lesz a méltóságteljes emlékezés hangulata.
A Vitória Guimaraes elleni meccseknek mindig van egy sajátos szomorú hangulata a Benfica szurkoló számára: 2004 januárjában a Guimaraes elleni idegenbeli meccs hajrájában lelte halálát a pályán Fehér Miki. Most hazai pályán fogadjuk őket, és a múlt helyett a jövőre kell koncentrálnunk, még akkor is, ha biztos lehet benne az olvasó, hogy ennek a meccsnek minden mozdulatában ott lesz a méltóságteljes emlékezés hangulata.
Egy ilyen szomorú felütés után nehéz is rögtön a csapatra, a meccsre koncentrálni, bevallom, nekem is a héten többször eszembe jutott, hogy már megint itt egy Guimaraes elleni meccs, és minden ilyennel egyre halványabbá válik az itthoniakban Miki emléke, hiszen a szennyműsorok már elégszer kivesézték az esetet, az átlag ember pedig könnyen felejt...
Annak, aki gyerekként az ezredforduló Vasasával szimpatizált (jelesül nekem) persze önkéntelenül is eszébe jut ilyenkor Pál Zoli, a Vasas potenciális klasszisa, aki fiatalon volt kénytelen abbahagyni a futballt szívproblémái miatt, és egy megrázó mondata, miszerint "Inkább néhány boldog évem lett volna, mint 15-20 keserű..." elgondolkoztatja e sorok íróját is: Miki, aki megkapta ezt az esélyt, azt a pár boldog évet, és a világ egyik legnagyobb klubja tiszteli őt olyan legendák között, mint Guttmann Béla, vajon mit választott volna? Abbahagyta volna a futballt a sors ismeretében? Feladta volna az álmát, hogy a futballcsukát pizzavágóra cserélje?
Talán nem. Talán ő is, mint Ocskay Gábor, kockáztatott volna, és ezért nyugodhat meg a lelkiismeretünk némiképp: foglalkozhatunk a mai meccsel, mert Miki az égi streameken követi a Benficát, ma is felhúzza 29-es mezét, reggel átolvassa az újságokat, passzolgat kicsit a fenti legendákkal, lő pár gólt az égiek csatájában, majd leül, és fél nyolctól ugyanúgy szorít a csapatért, ahogy minden benfiquista. Hiszem, hogy így van, hinni akarom, hogy így van.
És Mikinek van miért szorítania: keretbe került egy ifjú titán, akiről már sokat írtam, és akit sokan akarunk szinte látatlanul a csapatba követelni, ma pedig megmutathatja, hogy mit is tud. Nélson Oliveira ugyan csak negyedik pozícióban áll a csatárrangsorban, hihetetlennek tűnik, hogy a következő napokban ne próbálja ki Jorge Jesus, hiszen a nyakunkon a Bajnokok Ligája, az pedig elképzelhetetlen, hogy a nagy vetésforgóban ne kerüljön ő is sorra. Akár ma: Saviola egy szem csatárként kevéskének tűnik, Óscar Cardozo hétközi góljai után nemrég repülte át az óceánt, így Rodrigo, és Nélson közt kell már csak választani, amennyiben Cardozo tényleg pihenőt kap, de marad a két csatáros játék.
A kerethirdetés egyébként nem sok újdonsággal szolgált, Enzo Pérez sérülése okán, Joan Capdevila pedig a már jól bevált gyakorlatnak megfelelően maradt ki, de nem panaszkodhatunk, így is gyakorlatilag teljes csapattal hangolhatunk a Manchester Unitedre a válogatott meccsek miatti szünet után.
Természetesen elvárások is vannak, hiszen tegnap a Porto megverte a Setúbalt, ezzel négy meccs után 12 ponttal állnak, tehát nyernünk kell, hogy a nyomukban maradjunk. Szívesen mondanám, hogy lássunk több gólt, mint FILA táskát munkába menet során, ám ennek ma nincs realitása: a Guimaraes kétarcúságból jelesre vizsgázik idén, de Portugália legnagyobb csapata ellen általában mindenki a szebbik arcát mutatja, úgyhogy nekem egy Luisao által bekanalazott 93. percbeli felívelt labda is megteszi, csak nyerjünk.
Ha másért nem, legalább Mikiért.