NS-képeslap: Csepel – KIMBA, a jövő záloga

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2025.08.23. 10:17
null
Rovatunkban az elmúlt években megújult vagy újonnan épített sportlétesítmények fotóit várjuk szerte az országból sportszerető lokálpatriótáktól. Ezúttal Csepelről érkezett képeslap.

2018 márciusában tették le az alapkövét ünnepélyes keretek között, s bár a koronavírus-járvány nem segítette a haladást, 2020 szeptemberében az országos bajnoksággal nyitotta meg kapuit a 2.4 milliárd forint állami forrásból megépült Kozma István Magyar Birkózó Akadémia, a ­KIMBA.

Fotók: Árvai Károly, Földi Imre

A létesítmény impozáns, háromszintes multifunkcionális sportcsarnok hatszőnyeges küzdőtérrel, 500 fős lelátóval, edző-, erősítő- és emléktermekkel, szaunákkal, kápolnával, az olimpiai bajnokok tribünjével, a Bajnokok és a Mesteredzők Falával. Itt folyik a sportág központi utánpótlásképzése mind a három szakágban.

 

A klubok is támogatták a kezdeményezést, hiszen a KIMBA nem veszi el tőlük a tanítványokat, az eredményeik utáni olimpiai pontok is a nevelőegyesületeket illetik. 

 

Úgy tartják, a KIMBA a magyar birkózás jövőjének záloga, amelyben a sportág legnagyobb eseményei is helyet kapnak, legutóbb például itt került sor a történelmi jelentőségű orosz–amerikai szabadfogású csapattalálkozóra. Szervezetileg a KIMBA alá tartozik két külhoni utánpótlásműhely, a Vajdasági és a Székelyföldi Birkózóakadémia is.

 

Legfrissebb hírek

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
Tegnap, 14:28

Bacsa Péter: Jól indítottuk az olimpiai ciklust

Birkózás
Tegnap, 6:45

Vitek Dárius jövőre is szeretné „kibirkózni” magából a maximumot

Birkózás
2025.12.23. 13:59

Fennakadt a doppingteszten az irániak U23-as világbajnok birkózója

Birkózás
2025.12.22. 16:02

„A győzelmet nem lehet megunni, igazi mámor” – interjú Losonczi Dáviddal

Képes Sport
2025.12.21. 11:58

Birkózás: stabilan szállítja a sikereket a női utánpótlás

Utánpótlássport
2025.12.20. 19:39

NS-képeslap: verseny- és szabadidősport-paradicsom Bicskén

Labdarúgó NB II
2025.12.20. 09:40

Vitek Dárius, Végh Richárd és Bognár Erika lett az év birkózója

Birkózás
2025.12.19. 18:52
Ezek is érdekelhetik