Mag Erika: tisztelni a távot, a futást

Már csak egy hét választja el a 2. Ultra Tisza-tó részvevőit a verseny rajtjától. Mint azt már megírtuk, több kiváló ultrafutó mellett a korábbi Spartathlon-győztes Bogár János is ott lesz a 111 kilométeres viadalon. A hölgyeknél azonban hiányzik a verseny tavalyi győztese, Mag Erika, aki csütörtökön futott Szénás-kört Lubics Szilviával, és akit az UTT-verseny sajátosságairól is kérdeztünk.

Májusban frissnek, fittnek tűnve a harmadik helyen érkezett be az Ultrabalaton céljába. Két hónappal később kézenfekvőnek is tűnhetne egy Ultra Tisza-tó folytatásként?

Az lehetne, de most nem indulok a versenyen. Nagyon élveztem a tavalyi küzdelmet, tetszett a verseny, amelynek jellemzője, hogy szinte végig meleg, aszfaltos úton halad, hét ágra süt a nap, árnyék szinte semmi. Valójában nem volt holtpont, élveztem minden pillanatát, ami annak is volt köszönhető, hogy jól felkészülten érkeztem. Most azonban ez a verseny nem illeszkedik a programomba, pláne úgy, hogy tegnap megfutottam Lubics Szilvivel a Szénás-kör nyolcvan kilométerét.

Jó érzés volt?

Tanulságos volt. Az elején másfél órán keresztül szakadt ránk az eső, és ez meg is alapozta a továbbiakat. Mit mondjak? Nem volt egyszerű, az eső miatt időben megcsúsztunk, ránk is sötétedett az utolsó tíz kilométerre, de a szervezők nagyon rendesek voltak, mert hoztak nekünk fejlámpákat, így be tudtuk fejezni a futást.

Alapból nagy élmény Szilvivel futni, sokat tanultam, összességében hasznos volt ez a nap.

Ami nyilván mindkettőjük számára felkészülési állomás volt: Lubics Szilviának az Atacama-sivatagi futására, önnek pedig...?

Hát ezt pontosan még nem tudom megfogalmazni, ez az állapotomtól függ majd. Egy biztos, beneveztem a Korinthosz százhatvan kilométerére, azon a versenyen mindenképpen ott leszek. A helyzet az, hogy én afféle biztonsági játékos vagyok, akkor megyek neki a versenyeknek, ha fizikailag és mentálisan is felkészült vagyok, és bár adódhatnak meglepetések, valójában nagyon is terv szerint működő futó vagyok.

A holtpontokat hogyan kezeli?

Alapvetően jól. Általában én nem a táv egészét nézem, hanem frissítőponttól frissítőpontig gondolkozom és lépek tovább. És persze van jutalmazási rendszerem is. Ez pedig a zene. Ha lefutok húsz kilométert zene nélkül, akkor jöhet húsz kilométer zenével. Van, aki étellel jutalmazza magát, ez nekem nem megy, mert az ilyen hosszú futásokon nem esik jól az evés.

A frissítés az a pontja a versenyzésemnek, amiben még van mit fejlődnöm.

Egy évben általában két-három nagy ultrát vállalok, úgy gondolom, ez az, ami még egészségesnek mondható. De ezeken a távokon mindig vannak új tapasztalások, folyamatosan tanulunk, fejlődünk.

Ha visszatekint, honnan, miből fakad ez a szép pályafutás?

A fiam születésével kezdődött. A terhesség alatt nagyon sokat felszedtem, a fogyás és az egészségem érdekében elkezdtem futni. Először csak fél órákat, aztán egyet, és...

Aztán minden jött magától. A futás gyökeresen megváltoztatta az életem.

A szociális gyermekjóléti munkám feladtam, ma már a futásból élek, edzőként dolgozom, vagyis a család, a fiam mellett tényleg ez tölti ki a mindennapjaimat. Heti száz–százötven kilométereket teljesítek, havi szinten a versenyektől függően négyszáz–négyszázötven kilométer is összejön. Megtaláltam magam ebben a műfajban, és nagyon élvezem.

Ha valaki ezt a cikket olvasva, szülés után vagy éppen egy kis túlsúllyal előveszi a futócipőjét, mit tanácsol neki?

Hogy lelje örömét benne. A fokozatosság elvét követve fusson, tisztelje a távot, a futást, és akkor biztos, hogy sikerélményben lesz majd része.