Tiricz Irén: Ösztönfutó vagyok

Óriási várakozás előzi meg a november 3-án Csillaghegyről rajtoló, majd Dobogókőt is érintő, s 87.5 kilométer megtétele után Budaörsön célba érő terepfutó-versenyt, a legendás Piros 85-öt, amelyről a női örökranglista élén álló Tiricz Irénnel beszélgettünk.

– Ha valaki rákattint a Piros 85 terepfutóverseny honlapjára, némi görgetés után az örökranglistához ér, a következőt olvashatja: a nők között Tiricz Irén a pályacsúcstartó 8:36:14 órával. Ezen az ultratávú terepversenyen emberes emelkedők váltogatják egymást, úgyhogy a kicsivel több mint nyolc és fél órás csúcsa elképesztő teljesítményről árulkodik. Mit gondol, felülmúlható?
– Szerintem igen. Biztosan nem lesz már akkora a különbség a régi és az új pályacsúcs között, mint a tavalyelőtti és a tavalyi időeredményem között – hiszen majd' háromnegyed óra volt a javulás –, viszont abban bízom, hogy a papírforma szerint november harmadikán én is jobb időt futhatok. A felkészülésem idén jobban sikerült, de tudom, sok minden befolyásolhatja a versenyt, a frissítés, az időjárás, a mentális erő.

– A két évvel ezelőtti és a tavalyi fantasztikus eredménye is kalapemelést érdemel: a korábbi Piros 85-ösökön milyen nehézségekkel kellett megküzdenie?
– Akkoriban sérülésekkel bajlódtam, tehát még lehetett volna bennem több is. Idén viszont – lekopogom – nem kellett kihagynom, ráadásul jól sikerült versenyek vannak a hátam mögött, a felkészülést viszonylag kereknek érzem, úgyhogy erre alapozom azt a reményemet, hogy akár jobb is lehetek.

– Szűk három évvel ezelőtt tűnt fel a magyar terepfutóversenyek győzteseként, rögvest nagy eredményekkel, és azóta is szárnyal. Mi a titka?
– Hétköznapi nő, feleség, anyuka vagyok, aki kedvtelésből elkezdett futni. A lakóhelyemet illetően szerencsés vagyok, a harmadik lányunk születése előtt a Kevély lábához költöztünk, így a tökéletes edzőterem adva van a felkészüléshez.

– Sportolói múlt?
– Szinte semmi. Kicsit kézilabdáztam gyerekkoromban… A kocogás jött magától, mint az a szabadidős tevékenység, amit sok újszülöttel, gyerekekkel otthon lévő anyuka kipróbál. Nekem volt időm ráhangolódni erre a mozgásra, mert három gyereket szültem, s miután nincs nagy korkülönbség köztük, így viszonylag friss a hobbifutómúltam.

– Olvastam, hogy a futásai során pulzusmérőt nem használ, nincs edzője, és nincsenek kötelező penzumai.
– Pulzuspántot négyszer viseltem, így azt tudom, hogy képes vagyok alacsony ütésszámmal futni. Edzőm nincs – azt nem mondom, hogy egyszer nem is lesz, mert ki tudja, idővel hová vezet el az a futókíváncsiságom, hogy mennyit lehet fejlődni –, mert most még úgy érzem, az előre megírt tervek, a kötelező gyakorlások a futás élvezeti értékéből vennének el. A versenyeken kívül a hétköznapokon extra hosszú távokat nem is teljesítek. Edzésként két óránál többet nagyon ritkán futok, igaz, hogy ezt a penzumot viszont majd mindennap magam mögött hagyom, és emellett odafigyelek a nyújtásra, az erősítésre is. Sok energiát fektetek a sportolásba, de nekem elsősorban a gyerekek, a férjem, a család mellett van a helyem.

– Amikor nyáron láttam a Nagy-Kevélyre felfelé futni – ugyebár ez a Piros 85 elején egy meredek, apró sziklás szakasz –, feltűnt, hogy rendkívül koncentráltan, szinte repülve haladt felfelé. Az emelkedős futásra van valami speciális taktikája?

– Arra próbálok összpontosítani, hogy egyenletesen haladjak felfelé. Akkor sikerül ez jól, ha nem zökkenek ki a ritmusból, és ha nem akarom túl gyorsan megfutni a meredeket.

Ráadásul jobban szeretek hegynek felfelé futni, ez is hozzátesz valami pluszt ahhoz, hogy jól bírom az emelkedőt, a technikásabb lejtőkön viszont van hova fejlődnöm. Van egy kissé szigorú saját „szabályom” is: hazai terepen nem sétálunk!

Talán ezért láthatott a Nagy-Kevélynél felfelé is futni. A Piros 85 első harminc-negyven kilométere hazai pálya, ez a terepismeret valamennyi előnyt is ad. A futásba azért sem szeretek belesétálni, mert kizökkent a ritmusomból. A frissítőpontokon nem vacakolok sokat, a férjem adja, ami kell, és megyek is tovább. Ha van valami ösztönös taktikám a versenyekre, akkor tömören úgy szólhatna, hogy a terepfutásban a ritmus a lelke mindennek.

– Ha már a ritmus: zenét hallgat futás közben?
– Erdőben? Soha!

– S ha már az erdő: amikor versenyez, figyeli, milyen környezetben fut?
– Befelé forduló ember vagyok, futás közben megszűnik körülöttem a világ, tehát nem látom élesen magam körül a tájat. Az viszont előfordul, hogy elkap a flow, a felszabadult, boldog érzés, és olyankor én is megélem az erdő minden szépségét.

A Piros 85 Magyarország gyönyörű tájain vezet át, a Kevélyek, Dobogókő, a Szénások, s végül a budai hegyek tényleg csodálatosak futószemmel nézve is.

– A táv legyőzése mekkora kihívás? Milyen felkészültség kell ahhoz, hogy valaki a tizenöt órás szintidőn belül lefusson nyolcvanöt kilométert?
– Tanácsokat nem akarok adni, azért sem, mert alig hároméves versenyzői múlttal a hátam mögött még én is ösztönfutó vagyok. Az ultratáv amúgy sem az én világom, ötven-hatvan kilométer az, amit reális teljesítésként tudok magamban kezelni. A Piros 85 nagyon kemény kihívás azoknak is, akik versenyként élik meg ezt a futást, és azoknak is, akik becsületes felkészüléssel a hátuk mögött a szintidőn belüli célba érést tűzték ki célul.

Egy biztos: terepre csak terepen lehet jól felkészülni, illetve a megfelelő frissítés – amire szintén tudatosan kell készülni – ilyen hosszú távon kulcsfontosságú.

Versenyzői oldalon megkerülhetetlen a szerencse kérdése is, engem tavaly például az húzott előre, hogy szinte végig Nedjalkov Balázs mellett voltam, és az ő futása adta meg a tempómat. Szegényt lehet, idegesítettem is azzal, hogy végig a nyomában jártam…

– A Piros 85 a terepfutók országos bajnoksága is egyben, s a szervezőknek van pluszmotivációs eszközük is: száz-száz euró jár annak, aki a férfiaknál megdönti Muhari Gábor tavalyelőtti 7:24:01 órás pályacsúcsát, vagy átadja a múltnak az ön tavalyi női pályarekordját. Mit szól ehhez?
– Feldob. Szeretek versenyezni, és örülök, hogy van tétje a bajnokságnak.

A százeurós csúcsdöntő díj gesztus, ami annak is szól, hogy még emlékezetesebb lehessen a célba érése annak, akinek sikerült végrehajtania a bravúrt.

Ugyanakkor a tét presztízst ad az eseménynek, márpedig azok, akik szívükön viselik a magyar terepfutást, jót tesznek a sportágnak azzal, hogy a legjobbakat próbálják a rajthoz állítani.

– Ki lehet a legnagyobb riválisa november harmadikán?
– Paál Emőke. Idén a Mátrabérc Trailen találkoztunk, illetve két világversenyre utaztunk együtt, ezek alapján is mondom, hogy erős ellenfél lehet a Piros 85-ön.