Havas futam, félősebb kutyáknak is

Rác BenedekRác Benedek
Vágólapra másolva!
2018.12.12. 12:02
Sokan szeretnek a kutyájukkal futni, amire már versenyen is van lehetőség – a szeptemberi megméretés után a februári Havas Futam lesz a következő kutyás esemény, nem csak kutyásoknak.

A Sportolj 6 lábon Egyesület szervezésében rendeznek február 23-án kutyás futást Kakucson, s ebből már sejthetjük, hogy különleges futásról van szó. Természetesen bogarak fognak futkározni a különböző távokon, hanem kutyák és gazdáik méretik meg magukat 3.5, 5, 7 és 10 kilométeren.

„Szeptemberben rendeztük meg az első kutyás futóversenyünket, az Ország közepe névre hallgató jótékonysági futást, s miután pozitív visszajelzések érkeztek, úgy döntöttünk, szervezünk februárban is. Mivel ekkor még javában tél van, könnyen jött az ötlet a Havas Futamra – kezdte Kollár Mihály főszervező. – Nagyon bízunk benne, hogy lesz hó a pályán, ha még kicsi is az esélye. Évek óta szervezünk kutyás programokat, és természetesen kutya nélkül is részt lehet venni valamennyi rendezvényen. Igyekszünk kedvezni a kutya nélkül indulóknak azzal, hogy más-más időpontban indítjuk a résztvevőket.”

A szervezés során természetesen a kutyák érdekei is fontos szerepet kaptak, így állatorvos lesz a helyszínen, valamennyi rendezvényen itatókat helyeznek ki a kutyáknak. Az ebek csak pórázon futhatnak, a félősebbek esetében a már jól ismert jelzést használva sárga szalagot kell a gazdinak a pórázra kötni.

A nevezési díj most 5000 forint (+2500 a befutóérem) – ez kedvezményes ár, amely december 15-ig érvényes, utána január 2-ig 6000 forintot kell fizetni, és ezzel le is zárul a nevezés. Már 130 felett jár az indulók száma, és a szervezők szerint 200 fölé is emelkedhet. A Sportolj 6 lábon Egyesület tagjai közül többen maguk is futnak a kutyájukkal, ennek köszönhetően egy már kipróbált terepre esett a választásuk az út kijelölésénél. Az egyesület fontosnak tartja, hogy rendezvényeit távol a városok zajától és szennyezett levegőjétől, egészséges környezetben, mégis elérhető közelségben szervezzék meg. Kakucsra azért esett a választás, mert Budapesttől csupán 40 percre található. Több táv között lehet választani. Egy kisebb (3.5 km) és egy nagyobb (5 km) kört lehet teljesíteni egyszer vagy kétszer, attól függően, hogy a két- és a négylábú nevezők milyen távra vágynak.

A szeptemberi esemény sikerén felbuzdulva februárra szervezik a következő kutyás futást

A 15 éven aluliak ingyenesen vehetnek részt, nekik egy 1000 méteres „gyerektávot” is kijelölnek. A nevezési díj tartalmazza a startcsomagot (rajtszám, ásványvíz, izotóniás ital), frissítést a célban (tea, zsíros kenyér, müzliszelet), orvosi és állatorvosi felügyeletet, illetve a csomagmegőrzést. Egy nevező maximum két kutyával állhat rajthoz, állategészségügyi könyv vagy állatútlevél kötelező. A részt vevő kutyáknak legalább egyévesnek kell lenniük, és rendelkezniük kell mikrochippel.

A felhívásuk ide kattintva található meg.

Legfrissebb hírek

Molnár Attila: a márciusi Eb lesz a csúcs és a világbajnokság

Atlétika
2025.02.12. 08:28

Sebastian Coe: pokolból a mennybe – még 14 nap a rajtig

Párizs 2024
2024.07.12. 09:48

Csupasport: elfáradt, kutya is megtámadta, ám végül elképesztő pályacsúccsal teljesítette a privát UTT-t

Csupasport
2024.06.02. 20:17

Csupasport: sok résztvevő, remek hangulat, erős mezőny – szombaton jön a 12 órás ob!

Csupasport
2024.04.11. 14:29

Csupasport: akadtak hátráltató tényezők, mégis országos csúccsal győzött

Csupasport
2024.03.16. 20:32

Csere Gáspár: Javamra válik, ha erősödik a konkurencia

Csupasport
2023.12.27. 13:19

Somossy Barbarát beszippantotta a futás, gőzerővel készül a Milánó Maratonra

Csupasport
2023.12.15. 11:10

A brit Forrest Gump templomokban és sátorban aludt, így szelte át Amerikát

Csupasport
2023.12.07. 10:24
Ezek is érdekelhetik