Munkába járás közben is edzhetünk

Márványkövi FerencMárványkövi Ferenc
Vágólapra másolva!
2019.12.07. 13:26
Nem számít, hogy gyalog, futva, rollerrel vagy kerékpárral járunk munkába, a testmozgás a lényeg. Hogy ez ne legyen nyűg, érdemes fontolóra venni néhány hasznos tippet. 

Nem egyszerű az életmódváltás, kellő elhatározás és kitartás kell hozzá. A témában végzett kutatások szerint három hónapra van szükségünk, mire hozzászokunk megváltozott életformánkhoz.

Ez igaz a rendszeres testmozgásra is, a szakértők szerint, ha „túléljük” az első három hónapot, nem fogjuk abbahagyni a sportolást. A helyzetünket nehezíti, hogy bármennyire is szeretünk mozogni, nincs mindig elég időnk rá, hogy lejárjunk az edzőterembe.

Sokak szerint a probléma megoldása az asztalon – pontosabban az aszfalton hever. Ha nincs más megoldás, kössük össze a munkába járást a testmozgással.

Nem számít, hogy futva, sétálva, rolleren vagy kerékpáron járunk munkahelyünkre, esetleg a gyerekekért óvodában és iskolába, ha megfogadunk néhány tanácsot, a kötelező feladat élvezetes edzéssé válik.

Kocogás a munkahelyre


  • Vegyünk magunknak olyan futócipőt, amely jól tartja, nem töri fel a lábunkat, és bírja a gyűrődést az aszfalton! Érdemes futóedző tanácsát kikérnünk arra vonatkozóan, hogy milyen cipőt szerezzünk be – ma már se szeri, se száma a szakboltoknak, ám megfelelő tippeket csakis jó szakemberektől kaphatunk.

  • Ne sajnáljuk a pénzt a megfelelő futófelszerelésre! Ha lehet, olyat vásároljunk, amely az év bármely időszakában használható. A testhez simuló futónadrág, a futófelső és a futódzseki elengedhetetlen kellék.

  • Szükségünk lesz megfelelő hátizsákra is, amelybe a laptopot és a személyes dolgainkat tesszük. Lehetőleg olyat vegyünk, amelyet szíjjal a derekunkra rögzíthetünk. Előbb-utóbb meg kell szoknunk, hogy futás közben súlyt cipelünk a hátunkon!

  • A téli futáshoz mindenféleképpen szerezzünk be sportolásra alkalmas pehelykabátot is, mert utcai kabátban kín, mintsem öröm lesz a munkába futás.


 

Kerékpározás a munkahelyre

Ez sem ördögtől való dolog, sokan választják erre a célra a bringát, ám néhány hasznos tipp jól jöhet a kezdőknek.


  • Ha van rá lehetőség, vegyünk összehajtható kerékpárt! A hiedelemmel ellentétben az összehajtható kerékpár kényelmes, és cipelni is könnyű, ha valamilyen oknál fogva tömegközlekedési eszközre kell szállnunk.

  • Nem rossz, ha összehajtható sisak is van nálunk – ugyanúgy véd az esés okozta sérülésektől, a hátizsákban pedig könnyen elfér.

  • Kerékpározás közben akkor is leizzadunk, ha lassan tekerünk, ráadásul a hátizsák is verejtéket fakaszt, ezért mindenféleképp legyen nálunk váltóruha!

  • Ha a nyeregben is ragaszkodunk a szoknyához, vigyünk magunkkal egy húszforintost és egy befőttes- vagy hajgumit! Ebből a videóból hamar kiderül, hogy miért:


https://www.youtube.com/watch?v=svhpJKvZZac


CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik