Milliókat érő száguldás

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.03.14. 18:00
A GoPro Millió Dolláros Kihívás elnevezésű díját legutóbb Angus Sellen nyerte el, aki minden extrém sportot szeret, amelyet a levegőben űznek.

Miután Angus Sellen szörfjével több száz órát gyakorolt az ausztráliai Torquay tengerpartján, elindult erősebb szeleket keresni, és nagyobb célokat tűzött ki maga elé – ilyen volt például az úgynevezett Speed Flying, amely a siklóernyőzés egy továbbfejlesztett formája.

Sellen ejtőernyős oktatóként dolgozik Új-Zélandon, ahol egyik haverja, Ryan Patrick mesélt neki a fent említett díjról, ő ugyanis korábban kétszer is elnyerte.

Így aztán amikor Sellen legközelebb gyakorolni ment a Cápafog-hegységbe, kamerát csatolt a sisakjára, és úgy vágott neki a kanyonnak. Ez lett belőle:


A video másoknak is tetszett, többek között a GoPro zsűrijének, így Sellen 22 222 dollárt (csaknem hétmillió forintot) nyert vele, amit hegymászóruhára és egy európai útra költ, hogy minél több helyen kipróbálhassa a speed flyingot.

És tervei szerint újra elindul a díjért.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

„Csak a szerencsének és a kapusunknak köszönhetjük, hogy életben vagyunk” – az ETO edzője a Vasas elleni siker után

Labdarúgó NB II
2024.05.21. 10:25

A felhőszakadás után hömpölygött a víz a beázó Old Traffordon – videó

Angol labdarúgás
2024.05.13. 13:27

Videó: fájdalmas vége lett a paraguayi szélső gólörömének

Minden más foci
2024.02.05. 19:22

Férfi kézi Eb: hosszabbításos dráma végén a franciák jutottak elsőként a döntőbe

Kézilabda
2024.01.26. 19:45

Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött

Csupasport
2023.11.19. 18:15

Hullámvasút az erdő közepén – így is lehet a természetben bringázni

Csupasport
2023.10.30. 11:50

Őrült via ferrata – felfelé gyalog, lefelé bringával

Csupasport
2023.10.24. 21:25

Még hogy a bázisugrás nem versenysport? Itt a bázisfutás!

Csupasport
2023.10.16. 19:45
Ezek is érdekelhetik