Csere Gáspár régen várt sikere maratonin

A múlt héten azt kérte, inkább a verseny után beszéljünk. Miért?

Ezúttal magamban akartam maradni – jelentette ki Csere Gáspár, a a BEAC 29 esztendős atlétája, a 35. SPAR Budapest Maraton férfi győztese, aki 2:17:43-as idővel diadalmaskodott. Idejéről mindent elmond, hogy legutóbb 2002-ben, Rezessy Gergely futott be 2:20 alá (2:18:41), míg Cserénél jobb eredménnyel ugyancsak Rezessy nyert (2:15:38), még 1998-ban. – Persze nem zárja ki egymást, hogy nyilatkozzak és önmagamra koncentráljak, profi sportolónak meg kell tanulnia összehangolni a kettőt, ám az utóbbi években kicsit soknak éreztem. Nagyon jól akartam futni, ezért inkább háttérbe szerettem volna vonulni.

Azért a 2:17:43-as idő biztosan nem csak ennek köszönhető. Minek hát?

No igen, messzebbről indul.

Március környékén a koronavírus-járvány miatt váltani kellett, és ez jól sikerült. Remek edzésmunkát végeztem, nem torpantam meg, még segített is, hogy nem az olimpia körül forgott minden, mert az már nyomást jelentett. Sikerült olyan útra találnom, amelyen még jobban fejleszthettem magam, a versenyek hiánya miatt többet és jobban edzettem, egészségügyileg is rendben voltam.

A nyáron már kiéheztem a viadalokra, jobban kitisztultak bennem az új célok, ismét megszerettem a versenyzéshez szükséges szenvedést. A három félmaratoni győzelmem jelezte, jó formában vagyok. Nemcsak az aranyérem volt a cél – amely persze önmagában sem kevés, hiszen a címvédő Jenkei Péter kemény ellenfél –, hanem a jó idő. Minden évben kitűzöm a 2:20-as eredményt, csak Budapesten ezt nem könnyű elérni.

Mi kellett még hozzá?

Kiemelem az időjárást, hiszen tizenhárom fokban rajtoltunk, a célban sem lehetett több tizenötnél – ez az ideális. Korábban volt tizennyolc, húsz vagy akár több is, ez főleg napsütésben kemény, a mostani időjárás viszont ideális az elmélyült maratoni futáshoz. Persze nem állítom, hogy harminc kilométer után frissen futottam, de nem is volt olyan szenvedős, mint máskor. A reggeli rutinomat is úgy végeztem, hogy nyerek.

 

 

Segített, hogy nagyjából harminc kilométerig Jenkei Péterrel futott?

Igen, aztán huszonkilenc-harminc környékén értünk az Árpád hídra, kicsit lemaradt, én meg próbáltam elszakadni. Amúgy a maratonin változó a harmincas határ, van, akinek ilyenkor jön a holtpont. Nekem ezúttal húsz és harminc kilométer között volt nehezebb, és harminc környékén megkönnyebbültem – ez új élményt jelentett.

A gyorsabb kezdés miatt jött előbb a holtpont?

Biztosan ez is számít, hozzáteszem, amikor külföldön háromszor is futottam jobb maratonit, ennél is gyorsabban kezdtünk, igaz, nem lehet összehasonlítani a nyolc-tizenkét fős bolyokat. Egyébként a tempó miatt szerveztünk egy BEAC-os váltót, a társak nyulaztak nekem, amiért köszönet. Az elmúlt években átalakult az útvonal, javarészt a rakparton vezet, ami az elején ellen-, a vége felé hátszelet jelent.

A mentális részt is kiemelném, mert a kétezertizennyolcas Európa-bajnokságot leszámítva az elmúlt években nem értem el átütő sikert a maratoni távon, motoszkált bennem a félelem, hogy nagyon hosszú lesz a táv. A húsz-huszonöt kilométer pont az a rész, amikor már sokat futottál, ám még sok van hátra, talán kicsit pánikba estem.

A célban a győzelemnek vagy az időeredménynek örült jobban?

Nehéz elválasztani. Magamat inkább időmenőnek mondanám, az időeredmény a fontosabb, ezért történt, hogy a maratoni elkezdése után két-három évig nem is futottam magyar bajnokságon, inkább külföldön indultam. Az edzőmnek viszont a bajnoki cím a lényeges, és kicsit neki is futok – nekem a kettő együtt kerek.

A viszontagságos év után milyen visszajelzés a teljesítmény?

 

 

Felemelő, elégedettséggel tölt el, hálás vagyok érte, de várom a folytatást.

Amely mit hoz?

Minden bizonytalan a következő évi versenynaptárban. A járvány második hulláma a viadalok szempontjából könnyebbnek tűnik, hiszen rendeznek eseményeket, ám sarkalatos pont a külföldi versenyzés, pláne ha a mostaninál jobb időket akarok futni. No és persze az olimpiáról sem mondtam le. Ideális esetben a tavaszi programot szerveznénk, ám például írtunk a berlini szervezőknek, akik még nem tudnak semmit. Próbálunk alkalmazkodni. Nemsokára mezei futó ob-t rendeznek, kacérkodom a gondolattal, hogy elindulok. Noha öt-hat éve nem szerepeltem, fiatalon jó eredményeket értem el. Az biztos, ha nevezek, az lesz az idei utolsó versenyem, amelyet két hét pihenő követ, hogy aztán novemberben elkezdjük az alapozást.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!