Heti aktuális: ismét Szupermaraton!

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2020.10.19. 11:19
Ebben az évben sem maradhat ki a Nagyvárad és Debrecen között rendezendő 86 kilométeres futóverseny. Rajt a nagyváradi Szent László téren. Egyéb fontosabb események a 43. hétről!

Túrázás

Október 23–25., péntek–vasárnap – Szilvásvárad

Háromnapos túra Szilvásváradtól Egerig. Találkozó pénteken 8.30-kor Szilvásvárad központjában, ahonnan körtúra keretében megtekinthetők a környék látnivalói. Séta a Szalajka-völgyben a Fátyol-vízesésig, majd az Istállóskői-barlang érintése után fel az Istállós-kőig. A túra hossza 15 km, nagyjából 6-7 óra. Másnap Cserépfalu, az Ördögtorony-tanösvény, a Millennium-kilátó, a Kis-Amerika barlanglakások és a Suba-lyuki ősemberbarlang az útvonal, hozzávetőlegesen 17 kilométeren, 7-8 órában. Harmadik napon az Országos Kéktúra útvonalán indulva a Nagy-Egedet lehet célba venni, visszatérve az egri vár látogatása zárja a programot. További részletek a kaland.sport.hu weboldalon.

 

Túrázás

Október 23–25., péntek–vasárnap – Tokaj

Háromnapos túra a Zempléni-hegységben. Találkozó pénteken 14.30-kor Tokaj központjában, ahonnan városismereti túrára lehet indulni, a környék látnivalóit megtekinteni. Másnap találkozó 8:30-kor Füzéren, a várhegy lábánál, célpont a Zempléni-hegység legmagasabb csúcsa, a 895 méteres Nagy-Milic, de az Alsó-patak félhomályos völgye, a Kakas-bérc vagy a Károlyi-kilátó sem maradhat ki a programból. A túra hossza 12 kilométer, nagyjából 4.5 óra. Harmadik nap találkozó 9 órakor Regécen, innen irány a Zemplén egyik 700-as csúcsára, a Dorgó-tetőre, majd át a Pengő-kőhöz, végül megtekinthető Boldogkő vára is. Ennek a túrának a hossza 14 kilométer. További részletek a kaland.sport.hu weboldalon.

 

Futás

Október 24., szombat – Balatonlelle

Futófesztivál a Balatonnál, több táv (800 méter, illetve 2, 4.5, 10.5 és 21 km) mellett kutyabarát futamot is rendeznek. A versenyközpont a Móló sétányon lesz, nyitás 8 órakor. Legfeljebb 1200 versenyző nevezését fogadják el. Részletek és regisztráció itt lehetséges.

 

Túrázás

Október 24., szombat – Bozsok

A Kőszegi-hegység minden évszakban gyönyörű, különösen ősszel. Ezen a túrán meg lehet ismerkedni a hegység kialakulásával, természeti és kulturális értékeivel. A túra hossza 14.5 kilométer, hozzávetőlegesen 6 óra – Bozsoktól indulva az Írott-kő és a Kalapos-kövek érintésével vissza a kiinduló ponthoz. Indulás 10 órakor erről a helyszínről. Részvételi díj felnőtteknek 2000, gyerekeknek 1000 forint. Jelentkezni a [email protected] e-mail címen vagy a 20/208-2971-es telefonszámon lehet.

 

Túrázás

Október 24., szombat – Pilisszentlászló

Az Erdőmerülés-program új helyszíne a Visegrádi-hegység. Indulás a Bükkös-patak mellett, a hegyek szorításában lévő, de tisztáson álló Sikárosi-erdészháztól. A résztvevők a könnyű séta során speciális gyakorlatokkal, tanácsokkal, játékokkal, különleges ingerekkel, mozgással segíthetik relaxálásukat, és egy különleges erdei pikniken is részt vehetnek. Jelentkezés a [email protected] e-mail címen vagy a 70/458-4070-es telefonszámon. Indulás 14 órakor, a táv mindössze 3 kilométer. Részvételi díj felnőtteknek 7000, a 14 és 18 év közötti fiataloknak pedig 5000 forint.

 

Futás

Október 25., vasárnap – Nagyvárad, Debrecen

Szupermaraton 86 kilométeren a romániai Nagyváradtól indulva Debrecenig. Rajt romániai időzóna szerint 10 órakor a nagyváradi Szent László térről egyéniben, illetve két, öt vagy tízfős váltókban. Útvonal: Nagyvárad–Ártánd–Biharkeresztes–Mezőpeterd–Berettyóújfalu–Szentpéterszeg–Tépe–Derecske–Sáránd–Mikepércs–Debrecen, Kossuth tér. Részletek az organicafxrunning.com weboldalon.

 

Kerékpározás

Október 25., vasárnap – Pákozd

Találkozó 9 óra és 9.50 között a pákozdi Ingókő Vendégház parkolójában. Indulás 10 órakor. A bringatúra bárkinek, de főleg családoknak ajánlott, mert lehetőségük lesz a különböző tempót diktáló csoportoknak külön is haladniuk. Tervezett visszaérkezés 13 óra, amikor is gulyás és kenyérlángos (1300 forintért) várja a túrát teljesítőket. Az ingyenes túrára jelentkezni az [email protected] e-mail címen vagy a 30/786-2087-es telefonszámon lehet.

 

Futás, gyaloglás

Október 25., vasárnap – Tata

Őszi Öreg-tó körbefutás vagy -gyaloglás. Egy kör 7 kilométer, választható távok 1 és 6 kör között. Tömegrajt nincsen, startolni 8 és 11 óra között lehet, de aki több kört szeretne futni, érdemes korán indulnia, mert futóknál 15, gyaloglóknál 16 órakor zárják a célt. Rajt és cél a Vértes úti Új Kajakház és Ökoturisztikai Központ, ahol mosdó és öltöző is igénybe vehető. Részvételi szándékot a [email protected] e-mail címen lehet jelezni október 23-ig. Nevezési díj 3500, gyermekeknek 12 éves korig 2500 forint.

 

Túrázás

Október 25., vasárnap – Dömös

Hagyományosnak semmiképpen sem mondható különleges túra a Dömös–Rám-szakadék–Dobogó-kő útvonal. A teljesítésre váró táv mindössze 8 kilométer, de a szintemelkedés 590 méter, ráadásul a túra csupán 3.5–4 órás. Vízálló nadrág vagy kamásli, illetve magas szárú bakancs ajánlott. Találkozó 8 órakor a fővárosi Váci út 193. szám (Budapest Bank központi épülete) előtt, ahonnan közös buszozással (maszk viselés mellett) lehet eljutni a kiindulópontra.

 

Futás

Október 25., vasárnap – Szeged

A márciusban elhalasztott 3. Szeged Maratont a tervek szerint október utolsó vasárnapján tartják meg. A maratoni futók mellett csapatok is jelentkezhetnek, illetve azok az egyéni futók is, akik rövidebb távon (8 vagy 30 km) szeretnének indulni. A nevezési feltételeket és a részletes versenykiírást mindenképpen érdemes elolvasni.

 

Címlapfotó: Huszti Kitti/organicafxrunning.com

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik