Különleges szupermaratoni a járvány alatt

A sport mindent legyőz, és nem ismer határokat.
Az állítás már sokszor igaznak bizonyult a történelem folyamán, és most kicsiben mi is megélhettük. Ujj Zoltán halálát követően ígéretet tettem, hogy minden évben futunk és emlékezünk, s lehetőségeinkhez mérten megpróbáljuk életre kelteni ezt a patinás viadalt. Tavaly az indulás előtti napon zárta le Szlovákia a határait, úgyhogy mentőötletként a hazai szakaszon emlékeztünk a legendás Duna menti Szupermaratonra s annak főszervezőjére.

Az idei futás ötlete akkor született meg, de megmondom őszintén, nem gondoltam volna, hogy lehetőségünk lesz megcsinálni. (Reméltem, hogy egy év alatt túl leszünk ezen a nyavalyán…)

Nevezetesen, hogy a Szlovákiában élő futóbarátok teljesítik a határ túloldali szakaszát, mi pedig a hazait!
Szomszédunknál kicsit szigorúbb előírások vannak érvényben a vírusválságban, ők a járáshatárt sem hagyhatják el. Az útvonal a komáromi (Komárno) és az érsekújvári (Nové Zámky) járáson vezet keresztül, és szerencsére mindkettőben remek sportbarátok élnek, akik egyből igent mondtak a felkérésre. Így jöhetett létre az idei Nemzetközi Duna menti Szupermaraton, amelynek útvonala ezúttal Révkomárom (Komárno)–Dunakeszi lett!

Március 13-án három sportoló indult el Révkomáromból. Kele Géza, Vörös Péter és Bödők László Karváig teljesítette az első szakaszt, majd Gálik Ervin repesztett Helembáig, a vasúti híd tövéig.

Gálik Ervin egyedül ugyan, de annál nagyobb elánnal falta fel a reá eső csaknem 38 kilométert, öt percen belüli kilométeres átlaggal.

„Két éve futottam a teljes távot, és nagyon megtetszett az útvonala – nyilatkozta Gálik Ervin a középső etapról. – Örülök, hogy ismét futhattam, ha csak résztávot is. Mivel nekem most javában tart az alapozás, úgy fogtam fel, mint egy hétvégi hosszú edzést. Ezért is próbáltam öt perc alatti tempókat menni, amelyet a ,,célig” sikerült is tartani. A Duna partján futni egyébként szuper, Karva után az öreg úton kísért egy darabig a feleségem, aztán egészen Párkányig egyedül mentem, ahol pedig csatlakozott biciklivel a nővérem, aki egészen Helembáig kísért. Majdnem harmincnyolc kilométer után értünk a híd lábához. Nagyon elégedett voltam, ismét szép élménnyel lettem gazdagabb, persze az lenne jó, ha egyszer igazi verseny formájában futhatnám le az egész távot. Gratulálok minden futónak, aki vállalta a részvételt, megtiszteltetés, hogy ott lehettem.”

Szobtól Káldi Péter ultrafutó barátommal vágtunk neki, tervünk a teljes magyar szakasz teljesítése volt. A Duna mentik elmaradhatatlan résztvevője, Törő Lajos Zebegénytől Verőcéig erősítette a társaságot, majd Váctól újabb barátok csatlakoztak: Fehér László és Adankó Gabriella, akik a Martonvásári Havasi Gyopár futóközösség tagjai. Közben az egykori verseny többszörös győztese, a kiváló ultrafutó Ossó Zoltán kerékpáron csatlakozott és segítette haladásunkat.

Gödön Kanyó Roland sporttársam is csatlakozott, helyismeretének nagy hasznát vettük a hátralévő szakaszon. Bevallom őszintén, itt már elég fáradt voltam, de minden résztvevőnek maximális köszönettel tartozom, hiszen voltak, akik nagyobb távot teljesítettek, mint eddig valaha, és a többiek is mind becsülettel, tisztességgel odatették magukat.

Az eredeti terv szerint a Megyeri hídnál lett volna a cél, de mivel a társaság többi tagja mindenféle egyeztetés nélkül ugyanott parkolt le, ezért logikus döntés volt, hogy a Dunakeszi alsó vasútállomás lesz a befutás helyszíne. A futás során kiemelten fontosnak tartottuk a jelenlegi szabályok betartását, amit minden résztvevő teljes egyetértésben maximálisan végrehajtott.

Még egyszer gratulálok minden résztvevőnek, és köszönöm, hogy együtt csodálatossá tettük március 13-át, a Duna menti Szupermaratonra, Ujj Zoltánra emlékezve.

Tresó Gábor futó írása

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!