Szkander maszkban, még tisztább kézzel

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2021.03.14. 19:05
A kézfertőtlenítés már a koronavírus-járvány előtt is teljesen természetes volt a szkanderversenyeken, azóta pedig még jobban odafigyelnek a versenyzők egészségére. Erről Barzsó Henrietta beszélt, aki nemrég sérült csuklóval is aranyérmes lett a Túrkevén rendezett ob-n.

A Csupasport tavaly nyáron írt először Barzsó Henriettáról, aki korábban úszott és táncolt, azonban édesapja és testvére hatására végül a szkandernél kötött ki. Mindjárt az első versenyén hatalmas sikerélménnyel gazdagodott, ami óriási lökést adott neki a folytatásra, és itthon már a legjobbak között tartják számon.

A március elején Túrkevén rendezett országos bajnokságon bal kézzel a +65-ös kg-ban, nehézsúlyban indult, a cél az volt, hogy lássák, mennyit fejlődött, és mennyire tud küzdeni a neki nehezebb kategóriában.

Nos, nagy csatában ezüstérmes lett, de legalább ekkora teljesítmény, hogy jobb kézzel úgy lett aranyérmes a –65 kg-os kategóriában, hogy egy héttel korábban megsérült a csuklója.

„Egy héttel előtte edzésen megroppant a csuklóm – mondta a Csupasportnak. – Természetesen azonnal elmentem orvoshoz, kaptam injekciókat, de így is fájt az egész versenyen, és be volt dagadva. Azóta szerencsére sokat javult, de még most is óvatosnak kell lennem. Az ob kimondottan jó hangulatban zajlott, sokan voltunk, igaz, lehettünk volna még többen. A következő verseny a májusi nemzeti döntő lesz Halászteleken, az Európa-bajnokság sajnos elmarad, de abban bízom, hogy a világbajnokságot megtartják az ősszel. Egyelőre ebben a sportágban is sok a bizonytalanság. Tavaly sok verseny elmaradt, a nyár óta most januárban volt az első megméretés, bízom benne, hogy minél hamarabb visszazökken minden a régi kerékvágásba.”

Adva van a kérdés: a jelenlegi járványhelyzetben hogyan zajlik egy szkanderverseny, mennyire szigorúak ez előírások? Elvégre a versenyzők folyamatosan érintkeznek egymással, ami óhatatlanul is veszélyt jelent az egészségükre.

„A maszk természetesen az egész versenyen kötelező, ami érthető, ugyanakkor meg is nehezíti a dolgunkat. Máshogy vesszük a levegőt, és sok mindenben hátráltat. A verseny emellett zónákra van osztva, szigorúan meg van határozva, hogy mikor ki lehet az adott zónában. A kézfertőtlenítéssel kapcsolatban nincs előírás, de mondanom sem kell, hogy mindenki ezerrel fertőtlenít. Ez egyébként már a vírushelyzet előtt is alap volt, mivel állandóan idegenekkel érintkezünk. Ez mindenkinek a saját felelőssége, nagyon odafigyelünk rá. Nehéz most, a felkészülésben is hátráltat minket a vírushelyzet, másfelől az emberben ott van a félelem is. A többséghez hasonlóan én is tartok tőle, hogy megfertőződöm.”

Bár versenysportolóként lehet konditermekbe járni, a bükkfürdői terem – ahol Barzsó Henrietta legtöbbször edzett – zárva van. Maradt tehát az otthoni felkészülés, ami természetesen nem ugyanaz, mint a megszokott gyakorlás a viadalok előtt.

„Vettem egy szkandergépet, illetve édesapám és a testvérem korábban sok mindent beszerzett – az erősítéssel tehát nincs gond. Sokat húzódzkodom, csinálom a fegyencedzést, a technikát pedig a tanítványaimmal, a tesóimmal és apukámmal gyakorlom. De tény, nehezebb így. Jóval egyszerűbb, amikor rendes körülmények között tud készülni és gyakorolni az ember.”

Fotó: MTI

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik