Futottam pénteken a pesthidegkúti repülőtéren. Iszonyatosan erős szél volt, nem esett jól, főleg, amikor meredeken felfelé kaptattam. Ketten juttok ilyenkor eszembe: Te és Balczó András. Bandi azért is, mert 1969-ben itt futott, amikor a budapesti világbajnokságon aranyérmes lett. Te pedig azért, mert amikor egy félmaratoni után panaszkodtam a szélre, azt mondtad, ahhoz is önmagamat kell legyőznöm, hogy a szelet legyőzzem, nem pedig keresni a kifogásokat. Vajon mi lehet veled? – jutott eszembe. Gondoltam, a napokban felhívlak, aztán szombat reggel csörgött a telefon…
Alig több mint egy évvel ezelőtt beszéltünk, abból az alkalomból, hogy beválasztottak a Nemzet Sportolói közé. Korábban néha dohogtál, hogy ebben az országban ha valaki nem olimpiai sportágban ér el sikert, csak másodrendű lehet.
Amikor a beválasztásodkor ezt úgymond a fejedre olvastam, elmondtad, a címre azért vágytál, mert ezzel a nem olimpiai sportokat is képviseli valaki, ami az élsportolókkal egyenrangúságot jelez.
Tudtuk, hogy súlyos beteg vagy, de mindenki úgy fogta fel, ezzel is megbirkózol, mint a kullancsfertőzéssel, amit 1978-ban kaptál, s gerincvelő-gyulladást okozott. Egy hétig feküdtél kómában, az életbe visszatérés volt a tét. A felépülés egy évet vett igénybe, az orvosok nem zárták ki, hogy kerekesszékben kell leélned az életed – aztán már „csak” azt mondták, hogy nem tudsz sportolni. Sánta lettél, szoktad volt erre megjegyezni, kimondva a tényt, amelyet mások szemérmesen kerülgettek. Nem tagadtad, tíz év kellett, hogy feldolgozd a sántaságodat.
Írni kell a sportolói múltadról is, persze. A szakmán kívül senki sem tudta mi az a tájfutás – „iránytűvel a kezükben futnak, és közben keresnek ezt-azt az erdőben” –, amikor 1972-ben első nem skandinávként világbajnok lettél, azzal meg még inkább csak a szakma volt tisztában, hogy ugyancsak első nem északiként a svéd O-Ringent is megnyerted. Te voltál az első, aki hölgy létére Európában három órán belül futottad a maratonit. Úgy engedtek beállni a mezőnybe, hogy beugrottál egy benevezett hiányzó – talán mondani sem kell – férfi helyére. Télen a sífutást művelted, mi sem természetesebb a tájékozódási futók körében.
Sosem felejtem el, a Képes Sport 1971-es első, januári számának címlapfotóján állsz, fejeden sapka, amely alól két kis varkocsban lóg ki a hajad. Arcod csupa mosoly, azt is hihetnénk, nincs könnyebb mozgás a sífutásnál.
A járvány talán már engedi, lesz az ősszel félmaratoni. A Nyugati téri felüljárónál szoktál állni, nem tagadtad, jólesett, hogy fel-felismernek. Meghatódva említetted, volt egy csapat, amelyet felkészítettél, s a tagjai csak futottak-futottak, és a felüljárón adtak neked egy-egy szál fehér rózsát.
Nekem is írtál edzéstervet, benne van a gépben. Elő kellene venni és aszerint edzeni. De most, képletesen szólva, a kezemben egy fehér rózsával még csak állok. Jó lenne azt hinni, hogy a sport a temetőn túl is tart. Isten veled, Saci!
Forrás: Nemzeti Sport Online Fotó: Tumbász Hédi
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!