Tragédiába fulladt a bringatúra

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2021.07.09. 14:08
Az amerikai Montana államban grizzlytámadásban vesztette életét a kerékpártúrán lévő 65 éves nő, akit az éjszaka közepén vonszolt ki a sátorból egy medve.

Leah Davis Lokan kaliforniai ápolónő hónapokig tervezte a montanai kerékpártúrát. Kedd éjszaka az állam nyugati részén fekvő Ovandóban pihent meg társaival éjszakára – számolt be a montanai halászati, vadvédelmi és nemzeti parki hatóság illetékese.

A térfigyelő kamerák tanúsága szerint a több mint 180 kilogrammos grizzly medve először hajnali háromkor ébresztette fel a postahivatal mellett sátrazó Lokant és két társát. Akkor a túrázók kitették és biztonságba helyezték az élelmiszereket a sátrakból, aztán visszafeküdtek.

Egy helyi vállalkozás kamerája rögzítette, hogy a medve 15 perccel később visszatért a posta környékére. A seriff hivatalát 4 óra 15 perckor riasztották a nő társai, akik meghallották, hogy a medve betört a szomszédos sátorba, ahol a nő aludt. Medveriasztó sprayvel sikerült elkergetniük az állatot, de Lokan életét nem sikerült megmenteni.

Lokan korábban is tett hosszú távú kerékpártúrákat. Ezúttal lánytestvére és egy barátja kísérte el. Mint mondták, szerette az ilyen kalandokat, élvezte az életet.

Az alig száz lakosú Ovando 97 kilométerre északnyugatra fekszik Helenától. A településtől északra erdős, hegyes a táj, ezért is nagyon népszerű kerékpáros-útvonal, évente csaknem ezer bringás száll meg a környéken.

Ott található a Glacier Nemzeti Park is, amely egészen Kanadáig húzódik, és mintegy ezer grizzly otthona. Ezen a környéken ritkán fordul elő végzetes medvetámadás. Az elmúlt húsz évben hármat jegyeztek fel, beleértve a keddi támadást is.

Illusztrációk: AFP

A hatóságok szerdán helikopterrel próbálták felkutatni a grizzlyt, de nem lelték a nyomát. A helyszínelők rögzítették a grizzly DNS-mintáját, hogy azonosítani tudják a gyilkos medvét. Ha megtalálják, megölik, mivel biztonsági kockázatot jelent a lakosságra – mondta Greg Lemon, a halászati, vadvédelmi és nemzeti parki hivatal szóvivője.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Visszavonult az amerikaiak párizsi olimpiai bajnok birkózója

Egyéb egyéni
2025.02.18. 17:29

NHL Négy Nemzet Torna: tét nélküli mérkőzésen nyertek a svédek

Jégkorong
2025.02.18. 07:47

Ilyet még nem látott! Kilenc másodperc alatt háromszor estek egymásnak a kanadai és az amerikai hokisok – videó

Amerikai sportok
2025.02.16. 13:04

Az NHL szeretne orosz részvételt a hoki-vk-n

Amerikai sportok
2025.02.13. 16:59

Itt az UEFA újabb ötlete: jönnek a BL-meccsek az Egyesült Államokban?

Bajnokok Ligája
2025.02.13. 11:09

Gyász: világbajnok orosz műkorcsolyázó páros tagjai is a lezuhant repülőgépen voltak

Egyéb egyéni
2025.01.30. 10:46

Vízilabda: a magyar női válogatott ismét legyőzte az amerikaiakat, ott lesz a szuperdöntőben

Vízilabda
2025.01.19. 15:10

Férfi kézilabda-vb: legalább két meccset nyerne az amerikai válogatott

Kézilabda
2025.01.13. 10:47
Ezek is érdekelhetik