Heti aktuális: tavaszi séta a Római-part egykori és megmaradt csónakházainál

Vágólapra másolva!
2022.02.28. 12:31
A főváros északi részén elterülő dunai partszakaszon évekkel korábban számos csónakház üzemelt, amelyeknek megvan a maguk története.

Futás, túrázás

Március 5., szombat – Felsőtárkány

Bükki kilátások terepfutóverseny a Nemzeti Park Nyugati Kapu Látogatóközpontjánál. A résztvevők a 44 kilométeres teljesítménytúra mellett a 14, 35 és 65 kilométeres futószámok közül is választhatnak. Rajtidőpontok: 7.30 és 10 óra között a különböző számokat indítják, minden további részlet az esemény weboldalán.

 

Futás

Március 5., szombat – Budapest

Második alkalommal rendezik meg a KEK RUN futóversenyt a Kárpát-medencei Egyetemek Kupájának keretében. A távok (5.5, 10 kilométer) azok számára is teljesíthetők, akik még nem állnak készen a hosszabb versenyekre, a 10 kilométer váltóban is teljesíthető. A Ludovika Campuson kialakított versenyközpontban 8 órától várják az indulókat.

 

Túrázás

Március 5., szombat – Kaposvár

Zselici gyalogtúra 9.9, 19 és 35.8 kilométeren. Rajt és cél valamennyi táv esetében a Vackor tanya (Kaposvár, Gesztenye utca), részvételi díj egységesen 1200 forint, de plusz ezer forintért rendelhető meleg étel a célban. Rendeznek egy tókerülő túrát is, amely csupán 4 kilométer. További információk a [email protected] e-mail címen, illetve a 20/419-6764-es telefonszámon.

 

Futás

Március 5., szombat – Pét

Magyarország első terepfutóversenyét már 52. alkalommal rendezik meg idén. Az egyéni távok (1, 2, 5, 10 kilométer) mellett 2x5 kilométeres váltót is rendeznek, illetve a távokat gyalogolva is lehet teljesíteni. Rajtok 10 órától Pétfürdőn, az Albert pihenőparkban, szintidő nincs, a verseny után minden résztvevő kap egy tál meleg ételt is. Nevezési díj 3000, de a helyszínen már 5000 forint. Minden további információ itt olvasható.

 

 

Túrázás

Március 5., szombat – Mór

Tavaszi ébredés elnevezéssel 25 és 50 kilométeres túra Csókakő, a Gaja-szurdok és a Varjúvár érintésével. Rajt mindkét távnál a móri I. világháborús emlékműtől (8060 Mór, Szent István tér), a rövidebb távnál a Becsali kocsmánál (8044 Kincsesbánya, Szilvágy köz), míg a hosszabbnál a Prohászka templomnál (8000 Székesfehérvár, Kaszap István utca) lesz a cél. Nevezési díj egységesen 1500 forint. Részletek a [email protected] e-mail címen.

 

Futás

Március 6., vasárnap – Tapolca

Az Ultrappolca elnevezésű ultrafutóversenyt először rendezik meg. A résztvevők választhatnak 6, 12, 21, 42 vagy 50 kilométeres táv közül, illetve rendeznek 6 órás futást is, ez váltóban is teljesíthető. Rajt 9 óra és 13.30 között, de a helyszíni nevezés 7.30-tól indul. A pálya 3.1 kilométer, sík terep, száz százalékban aszfalt. Helyszín a Bauxit Sportcentrum.

 

Túrázás

Március 6., vasárnap – Budapest

Séta a Római-part déli végétől, az Aranyhegyi patak fölötti gyalogos hídtól a Postás üdülőig az egykori csónakházakról készült hatvan régi fényképpel. A programon szó lesz többek között a Magasházy, a Fojt és fiai és a Bürgermeister csónakházak mellett az Aquincumi és a Hungária strandfürdőről is. Részvételi díj 2500, nyugdíjasoknak és tanulóknak 2000 forint, amely a séta megkezdése előtt készpénzben fizetendő. Regisztráció a [email protected] e-mail címre küldött üzenetben (létszám, név, telefonszám, számlaigény megadásával). A programot 10 főtől tartják meg. További információ a 20/4499–644-es telefonszámon.

 

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

 

Supozás

Március 6., vasárnap – Hévíz

Utolsó téli SUP-túra a gőzölgő Hévíz-patakon. A táv 8 kilométer, a túra időtartama 4 óra. Találkozó 10.30-tól ezen a helyszínen, vízre szállás 11 órakor. A túrán legfeljebb 12 fő vehet részt, a deszkabérlés 12 ezer forint, saját deszkával érkezőknek a részvételi díj 10 ezer forint. Regisztráció a [email protected] e-mail címen lehetséges.

 

Futás

Március 6., vasárnap – Gánt

Idén már az 5. Gánt trailt rendezik meg a helyi bauxitbánya területén. A gyerekek 3-4 kilométeres futamon is indulhatnak, egyébként pedig 13 és 25 kilométer között lehet választani. Nevezés és részletes információk az esemény weboldalán.

 

Futás

Március 6., vasárnap – Mártély

Mártélyi keringő, avagy 6 órás futóverseny. Rajt 9 órakor a Bodnár Bertalan Oktatóközponttól. Nevezni egyéniben, illetve két- és háromfős váltókban lehet. Egy kör egy kilométer, azonos lefutott körszámlálás esetén azt a futót sorolják előrébb, aki hamarabb teljesítette az utolsó kört. További információk ezen a felületen érhetők el.

Címlapfotó: MTI/Kovács Tamás

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik