„Igazából két évvel ezelőtt csöppentem bele az ultra világába, amikor is a Balaton Szupermaraton negyedik napján Balatonfüredről Siófokig futottam. Ez az ötvenegy kilométer volt az első maratoni feletti távom. Korosztályban harmadik lettem, de ezt akkor még külön nem díjazták. Ezután fogalmazódott meg bennem, hogy kicsit feljebb teszem a lécet, ötven és száz kilométer között is kipróbálom magam. Ki is néztem Balatonalmádiban egy nyolcvan kilométeres versenyt, amire elkezdtem a felkészülést.”
Bence ekkor még nem tartozott egyesülethez. Futótársa, aki atlétikaedző, és a 100 kilométeres versenyre készítette fel, valamint frissítette végig, javasolta, hogy igazoljanak a zuglói Postás Sport Egyesülethez – így kerültek Csiszár Gábor edzőhöz. Előrelátó döntés volt, hiszen ekkor már benne volt a levegőben, hogy a Covid-helyzet miatt csak igazolt sportolók versenyezhetnek. Így is lett, másfél héttel a megméretés előtt az amatőr versenyszámokat mind törölték, csak a 100 kilométeres országos bajnokságot és a 24 órás viadalt tarthatták meg.
„Vettem egy nagy levegőt, egyeztettem Gáborral meg az edzőmmel, Petres Margittal, és nyolcvan helyett száz kilométeren indultam. Ez már ob volt, de nyilván akkor még azt a célt tűztem ki, hogy teljesítsem a távot, illetve tíz órán belül szerettem volna megfutni. Végül tíz óra két perc lett, tehát majdnem sikerült.”
Bence ezután elkezdte nézegetni a hosszabb versenyeket, és már a 120 kilométer 12 órán belüli teljesítése volt a célja. Pluszmotivációt adott neki, hogy – bár eléggé távoli a terv – egyszer a Sparthatlonra is szeretne kijutni. Így került az április 16-i martonvásári versenyre, amelyen edzői már eleve ob-mezőnyben szerették volna indítani. A sportoló elmesélte, bár voltak kisebb holtpontjai, hamar átlendült rajtuk. A 100 kilométerhez az előzőhöz képest ráadásul remek, 8 óra 50 perces idővel ért el. A pálya a Brunszvik-kastély parkjában volt kialakítva, gyönyörű, festői környezetben.
Visszakanyarodva a kezdetekre, a teniszedzőként is dolgozó Mátyás Bence mindig is szeretett sportolni, ám a futást sokáig nem kedvelte.
„Édesapám teniszedző, igazából a teniszpályán nőttem fel, nekem az jelentette a játszóteret. A gimnáziumi éveim alatt a testnevelésóra volt a kedvencem, de futni nem szerettem. Később, érettségi környékén kaptam rá, és 2013-ban futottam le az első félmaratonimat édesapámmal közösen. Utána inkább a biciklizés lett a fő hobbim. A változás akkor következett be, amikor
az egyetem szervezett a hallgatóinak egy tíz kilométeres versenyt, amelyen nagyon szép eredményt értem el, szinte a fél egyetemi futóklubot megvertem. Azóta foglalkozom komolyabban a futással.”
„Az egyik edzésem után keresett meg Horváth-Bors Marietta, a márka hazai képviselője. Megbeszéltük, milyen terveim vannak, mennyit szoktam futni, és elkezdtünk együtt dolgozni. Rengeteg támogatást kapok tőlük, már az ob-n is ezt a márkát viseltem.”
Következő célul az Ultra Lupa 109 kilométeres távját tűzte ki, amelyre július 16-án kerül sor. Azért is erre esett a választása, mert több szempontból is más lesz, mint az eddig ultrái. Egyrészt nem körpályán, hanem a Dunakanyarban vezet az útvonal, másrészt most először lesz biciklis kísérője.
„Ami még extra benne, hogy mivel délután fél ötkor rajtolunk, át kell futni az éjszakát. Kíváncsi vagyok, hogy a szervezetem hogyan reagál arra, amikor éjjel nem pihen, hanem folyamatos terhelésnek van kitéve. A jövő szempontjából is fontos ez, hiszen a százhatvan kilométeres Korinthosz felé is elkezdtem már kacsingatni, valamint nagyon távoli tervnek ott van a Spartathlon is, de az már elég kemény megméretés. A Lupa előtt megyek még az Ultrabalatonra is egy hattagú csapatban, de ott most csak harmincöt kilométert vállaltam, viszont ezt szeretném minél jobb tempóban megfutni.”
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!