Huszonöt év után szabadult a kettős gyilkosság vádjával elítélt testépítő

Vágólapra másolva!
2022.08.27. 14:09
Hetvenegy éves korában szabadon engedték a nyolcvanas évek egyik legsikeresebb testépítőjét, a kettős gyilkosságért életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Bertil Foxot.

Huszonöt év után kiengedték a börtönből a nyolcvanas-kilencvenes évek egyik legnépszerűbb testépítőjét, Bertil Foxot. A jelenleg hetvenegy éves egykori sportoló az unokatestvére ajánlására kezdett el testépítéssel foglalkozni a hatvanas évek végén, és mindössze tizennyolc évesen meg is nyerte az első versenyét 1969-ben a Mr. Britain – NABBA megméretésén junior kategóriában. Legnagyobb sikere az 1983-as Mr. Olympián elért ötödik helye, de a nyolcvanas években volt hetedik, nyolcadik, tizenegyedik és tizenkettedik is a versenyen – azaz akkoriban tényleg a közvetlen élmezőnyhöz tartozott.

Az egykor Londonban metróvezetőként dolgozó Bertil Fox 1994-ben indult az utolsó jelentős versenyén, tizenharmadik lett az Ironman Pro Invitational viadalon, majd 1995-ben visszavonult, és visszatért szülőhazájába, St. Kittsbe, ahol saját termet nyitott, amelynek vezetését nem sokáig élvezhette.


1997 szeptemberében a gyanú szerint lelőtt két nőt, korábbi menyasszonyát, a húszéves Leyoca Browne-t és az édesanyját, Violet Browne-t.

Először kötél általi halálra ítélték, de fellebbezett, és életfogytiglani börtönbüntetésre változtatták az ítéletet. Bár egyelőre senkinek nem adott interjút, annyit tudni róla, hogy megkegyelmezett neki a helyi kormányzó, augusztus 4-én kiengedték a börtönből, és visszatért Londonba. A hírt a fia, Shaun Fox is megerősítette a Facebookon, a kilencvenes évek másik népszerű testépítője, Gary Strydom pedig szintén hosszabb írással jelentkezett a közösségi médiában.

„Majdnem sírtam, amikor megtudtam, hogy kiengedték Bertil Foxot – fogalmazott Gary Strydom. – Szeretünk téged, és sokan nem is tudják, hogy az egész baleset volt. Egy vita és dulakodás okozta két ember véletlen halálát. A helyi erők és az igazságszolgáltatás revansot akartak, de szerencsére megúszta a halálbüntetést. Most már szabad ember vagy, élvezd életed hátralévő részét. Mi továbbra is hiszünk az ártatlanságodban.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik