Sokszor minősítenek egy-egy versenyt az „egyik legkeményebb ultraként”, ám a Montane Winter Spine Race körülményeit jobban megismerve nincs is miért vitatkozni az elnevezéssel.
Először 2012-ben rendezték meg – csupán 11 indulóval – a Spine Race-t, amely a derbyshire-i Edale-től halad végig a skót határvidéken át a Cheviotokig. Ez még nyáron sem lenne leányálom, a brit tél azonban jelentősen megnehezíti a kihívást. A verseny a saját bemutatása szerint is próbára teszi a fizikai és mentális állóképességet, hiszen a terep többnyire mély havat, jeget, sarat, mocsarat és talajvizet rejt, így kell haladni – a legjobbaknak is bő három napig.
A hideg brit időjárás mellett az alváshiány és a kimerültség is elcsigázza a futókat, akik magukkal cipelik a holmijukat a 432 km-es távon.
Egyébként még így is a korábbi csúcson, az amerikai John Kelly rekordján (87:53:57) belül ért célba, így természetesen a győztes is, aki 84:36:24 alatt teljesítette a távot. Érdekesség, hogy az abszolút csúcsot egy női versenyző, a brit Jasmin Paris tartja 83:12:23-mal.
A nehézségekről sokat elmond, hogy az első helyezett beszámolója szerint volt olyan szakasz, ahol nagyjából tíz órán keresztül térdig a hóban haladt. Hallt kifejezetten motiválta, hogy tavaly sérülése miatt fel kellett adnia a versenyt, ráadásul sikere fontos visszaigazolás, hogy érdemes volt belevágnia az ultrafutásba.
Igaz, ha semmit sem nyerne, már akkor is győztes, hiszen a futásnak köszönhetően gyógyult ki szerencsejáték-függőségéből.
A rend kedvéért jegyezzük meg, hogy Douglas Zinis és Joe O'Leary holtversenyben lett harmadik, míg az abszolút versengésben ötödik francia Claire Bannwarth (97:39:58) diadalmaskodott a nők között. Az ő versenyük nem hozott szoros végeredmény, a francia futó csaknem egynapnyi előnnyel végzett a második Hannah Rickman előtt.
Fotók: Montane Spice
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!