Csupasport: edzeni legalább annyira szeret, mint versenyezni, nagy célokat tűzött ki

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.04.22. 21:49
Kozma Szabolcs
Kozma Szabolcs két legnagyobb célja ebben az évben, hogy kvalifikálja magát az Offroad Running Európa-bajnokságra és a skyrunning-világbajnokságra.

Mikor kezdte el a futást?

Nehéz ezt meghatároznom, egészen kiskorom óta futok – mondta Kozma Szabolcs a Csupasportnak. – A szüleim is futottak, ezt láttam otthon, így már kiskoromban gyakran elmentem velük a debreceni Nagyerdőbe. Komolyabban három-négy éve űzöm, akkor a maratonit tűztem ki célul. Ekkor elindult a lavina, gyorsan beleszerettem. Az volt a célom, hogy teljesítsem a maratonit, van annyi tapasztalatom, hogy egy internetes edzésterv alapján fel tudtam készülni. Sikerült is, de közben megtetszett a terepfutás és a Bükki Kilátások FunRun harmincöt kilométeres távját is kipipáltam. Ezután csodálkozva néztem, hogy emberek akár kétszer ekkora távot is képesek megtenni… Aztán úgy voltam vele, eddig ment egyedül is, de innentől kell egy edző, akinek az iránymutatása alapján készülhetek, így azóta is Losonci Tímeával dolgozom együtt.

A teljes cikk a csupasport.hu-n olvasható.

 

Legfrissebb hírek

Csupasport: lehet ütni, lökdösni, leteperni, rohanni, cselezni – ez a shinty

Csupasport
2024.10.11. 18:38

Csupasport: kilenc magyar aranyérem a szkander-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2024.08.25. 13:07

Csupasport: gyúrással lazít a spanyol sikerkapitány, De la Fuente

Csupasport
2024.07.20. 12:57

Csupasport: Borissza Johanna immár az országútra koncentrál, bizakodó a jövőre nézve

Csupasport
2024.07.10. 15:29

Őrültségekkel próbálkozik, ám így is győzött a Nasska Trail leghosszabb távján

Csupasport
2024.07.08. 16:55

Csupasport: Vajda Zoltán győzött az Ultra Tisza-tó 130 kilométeres távján

Csupasport
2024.07.05. 08:58

A tánc, a harc és a sport pazar művészete: capoeira

Csupasport
2024.07.04. 13:43

A magyar 4x400-as váltó szenzációs futással, országos csúccsal döntős az Eb-n

Atlétika
2024.06.11. 12:55
Ezek is érdekelhetik