csupasport bannerhátsófüves banner

Meredekebbre emlékezett, de kihívás volt felfutni a sümegi várba

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2026.10.09. 08:05
null
Pendl-Márovics Anna a dobogó tetején
Pendl-Márovics Anna 02:02:30-as idővel győzött a Sümeg Trial 21 kilométeres távján.

Magabiztos versenyzéssel győzött a közelmúltban a Sümeg Trail 21 kilométeres távján a hölgyek között Pendl-Márovics Anna. A remek szombathelyi futó először vett részt ezen a versenyen, s jó tapasztalatokat szerzett, ráadásul rögtön aranyéremmel távozott. 

 

 

„Korábban még nem vettem részt ezen a versenyen, most úgy voltam vele, megnézem, milyen – mondta a Csupasportnak Pendl-Márovics Anna. – Szimpatikus volt a pálya, tetszett a leírás, majd a verseny reggelén a férjemmel elhatároztuk, hogy részt veszünk rajta. Hétvégi hosszú tempós futásként remekül beillett az edzéseink közé. Ami a célomat illeti, túl sok elvárásom nem volt, csak egy kontrollált, jó versenyzést szerettem volna. A verseny során láttam, hogy körülöttem főként férfiak futnak, így a végére nem lepődtem meg a győzelmen. Közepesen erősen futottam, nem voltak holtpontjaim. Bár a pálya kihívásokkal telinek bizonyult, tetszett, és minden nagyszerűen alakult.”

Kérdésünkre elmonda, hogyan esett neki a várba felfutni.

„Gyermekként meredekebbnek éltem meg a felvezető utat, felfutni kihívást jelentett, de a kilátás és az élmény kárpótolt minket. A pálya változatos, technikás és szintes, remekül felépített.”

A korábbi válogatott terepfutó arról is beszélt, mennyire volt megelégedve a verseny szervezésével. 

„Futás közben nem néztem a többieket, csak magamra koncentráltam, de közben érzékeltem, hogy vezetek és jó esélyem van az aranyéremre. Jó versenyen vagyok túl, minden a lehető legnagyobb rendben ment. Sok eseményen voltam már a férjemmel, így van összehasonlítási alapom, s elmondhatom, hogy a Sümeg Trail nagyszerűen szervezett verseny. Mindennel meg voltam elégedve, különösen a pályajelölés tetszett. Csak jókat tudok mondani róla.”

Pendl-Márovics Annának két éve gyermeke született, így szépen lassan építi fel ismét magát a futópályán. 

„A gyermekem születése előtt rengeteget versenyeztem, most inkább a lassú visszatérés, az építkezés fázisában vagyok. Lassan növelem a kilométereket, lépéről lépésre haladok, éppen ezért nincs is most konkrét célversenyem. Az élet hozza a dolgokat, azon a megméretésen veszek részt, amely belefér a naptáramba és a fizikai állapotom is megfelelő hozzá.”

 

Legfrissebb hírek

A remek felkészülés és a tudatos frissítés győzelmet ért a Vadlánon

Csupasport
15 órája

Nagyot küzdött önmagával a világ egyik legnehezebb versenyén

Csupasport
2026.11.03. 14:48

Fenntartotta a motivációt, ezüstérmet szerzett a Vadlánon

Csupasport
2026.11.02. 14:44

Spartathlon-kvalifikációt ért a Margitszigeten aratott győzelem

Csupasport
2026.11.01. 14:44

Borza Helga ismét kiemelkedően teljesített a legjobbak között

Csupasport
2026.10.29. 16:44

A nagy meleg ellenére stabilan futott a száz kilométeres világbajnokságon

Csupasport
2026.10.28. 16:44

Szilágyi Gyula mesterhármasa: Kazinczy200, Mátra 115 és Vadrózsa

Csupasport
2026.10.27. 11:15

Szabó Sándor kiemelkedő GTWS-szereplésével Golden Ticketet nyert 2027-re

Csupasport
2026.10.26. 13:09