Baumgartner Silverstone-ban térhet vissza

Vágólapra másolva!
2010.08.23. 13:47
null
Baumgartner egyelőre nem ült be a Saleenbe (Fotó: Török Attila)
Baumgartner Zsoltról hosszú ideje nincs hír – legalábbis autósporttal kapcsolatos hír. Az eddigi egyetlen magyar Formula–1-es pilóta azonban a hét végén kiment a Hungaroringre, s nemcsak mint néző, hanem mint potenciális versenyzőjelölt – az egyik GT1-es alakulat ugyanis ajánlatot tett neki, szeretné a soraiban tudni.

Giancarlo Fisichella kilépett a Ferrari motorhome-jából, kiosztott néhány autogramot, majd mosolyogva odalépett Baumgartner Zsolthoz, megölelte, váltottak néhány szót, és a két korábbi Formula–1-es pilóta kétfelé indult el a Hungaroring boxutcájában. Az olasz a Ferrari-boxba, a magyar az osztrák Atlas FX-csapat irányába. Lehet, hamarosan gyakrabban találkoznak majd...

Baumgartner Zsoltot ugyanis megkereste a fentebb említett csapat, hogy versenyezzen a színeiben. Az ajánlat valójában már a magyar futamra is érvényes lett volna (a hét végén a mogyoródi Formula–1-es versenypályán tartották az 1000 kilométeres megbízhatósági viadalt), de végül abban maradtak, először tisztázzák a részleteket.

„Zsolttal már jó néhány éve ismerjük egymást, még a Formula–1-es időszakból, s van egy közös barátunk is, ő javasolta, ha már eljövünk a Hungaroringre, hívjuk fel Zsoltot, mert én pilótát keresek a csapatomba, s ez jó alkalom arra, hogy beszéljünk egymással. Eltöltöttünk együtt néhány napot, most beszélek a támogatókkal, s ha minden jól megy, már az idén részt tudunk venni együtt három versenyen, az első Silverstone-ban lenne. Nem hiszem, hogy a szponzorok ne támogatnák az ötletemet, hiszen Zsolt neve még mindig nagyon jól cseng az autósportban: nemcsak gyors, de nagyon szimpatikus pilóta is, ráadásul azzal, hogy Kelet-Közép-Európából elsőként került be a száguldó cirkuszba, gondoskodott róla, hogy megjegyezzék a nevét" – mondta Norbert Walchhofer, az osztrák csapat vezetője.

A TÉMÁRÓL RÉSZLETEKET – BENNE BAUMGARTNER ZSOLT VÉLEMÉNYÉVEL – A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN OLVASHAT!

Legfrissebb hírek

Gasly az élre repítette az Alpine-t a szaúdi nyitányon; Verstappen kilencedik

F1
3 órája

„Miért ne akarnák szerződtetni Verstappent?" – Russell reagált a pletykákra

F1
4 órája

„Képes lehetek legyőzni őt" – Cunoda már most ellesett néhány dolgot Verstappentől

F1
6 órája

Verstappen nem foglalkozik a távozásáról szóló pletykákkal; Alonso nem félti a helyét az Aston Martinnál

F1
18 órája

Piastri a bajnokság élére állna; fokozódik a helyzet a Red Bullnál, a Ferrari az idei első dobogóját kergeti Dzsiddában

F1
Tegnap, 15:53

Verstappen szuzukai teljesítménnyel feledtetné a bahreini csalódást Szaúd-Arábiában

F1
2025.04.16. 16:37

Russell közeledik a hosszabbításhoz, de Verstappen mindent boríthat?

F1
2025.04.16. 13:12

Közelében sem vagyok annak, amire képes lehetnék, bármilyen fájó is ezt kimondani – Norris

F1
2025.04.14. 20:03
Ezek is érdekelhetik