Kezdődik a közös utazás az F1-es menőkkel

Vágólapra másolva!
2011.05.06. 06:47
null
Kiss Pál Tamás a hét végén Isztambulban száguld, míg az év csúcspontja a júliusi mogyoródi futam lesz
Címkék
A hét végén teljesül Kiss Pál Tamás álma, Isztambulban elkezdődik ugyanis a 2011-es GP3-as sorozat. A francia Tech 1-istálló 19 éves pilótája az első hivatalos tesztje óta csak erre a pillanatra vár, s reménykedik a pontszerzésben, azaz hogy befér a legjobb tíz közé az európai Formula–1-es nagydíjak betétversenyeként zajló szériában.

A tavaly életre hívott GP3-as sorozat a Formula–1-es idény európai viadalainak (kivéve Monte-Carlót) betétversenyei között szerepel, két pénteki félórás szabadedzés után szombat délelőtt félórás időmérőn, délután pedig félórás, 80 kilométeres futamon csap össze a mezőny. Vasárnap délelőtt pedig szintén félórás második versenyt rendeznek meg – immár egy magyarral, Kiss Pál Tamással a mezőnyben.

A VERSENYNAPTÁR
Május 7–8.: Isztambul
Május 21–22.: Barcelona
Június 25–26.: Valencia
Július 9–10.: Silverstone
Július 23–24.: Nürburgring
Július 30–31.: HUNGARORING
Augusztus 27–28.: Spa-Francorchamps
Szeptember 10–11.: Monza

„Rendkívül boldog, izgatott és hihetetlenül motivált vagyok az idénynyitó előtt. Egy biztos, nagyon jó csapathoz kerültem, ahol a versenymérnökömmel az első pillanattól kezdve megtaláltuk a közös hangot. Azóta, hogy aláírtam a szerződésemet, a csapattagokkal szinte napi kapcsolatban vagyok, hogy minél jobban szerepelhessek majd. Készen állok” – fogalmazott a magyar versenyző.

„Különleges a debütálás abból a szempontból is, hogy olyan pályán mutatkozom be a GP3-as sorozatban, ahol nem vezettem eddig. Még sohasem versenyeztem itt, de ez a plusz kihívás őszintén szólva még ösztönöz is” – folytatta Kiss Pál Tamás.

A pilótának az új háttércsapat mellett új versenykörülményekhez is hozzá kell szoknia, hiszen a kora reggeli (helyi idő szerint 8.45-kor kezdődik) első szabadedzésen kívül mindössze csak egy időmérőn dől el, honnan rajtolhat majd az első futamon. A második versenyen az első futam első nyolc helyezettje fordított sorrendben startol.

„Döntő a jó kvalifikáció. Jó, hogy két futam van, ráadásul a második rajtrácsa szinte az újoncoknak van kitalálva, hisz vasárnap délelőtt akár az élről is rajtolhatok, ha beverekszem magam a legjobb nyolcba. Titokban reménykedem a pontszerzésben, bízom abban, hogy a legjobb tíz közé mindenképpen beférek, de akkor sem leszek szomorú, ha mindkétszer csak a legjobb 15 tagja leszek” – árulta el elvárásait Kiss Pál Tamás, aki menedzsere, Stefano Favaro társaságában szerdán utazott el Isztambulba.

A 2011-ES GP3-AS SOROZAT INDULÓI
Lotus ART (francia): Pedro Nunes (brazil), Valtteri Bottas (finn), James Calado (brit)
Status (ír): Alexander Sims (brit), António Félix da Costa (portugál), Ivan Lukasevics (orosz)
Jenzer (svájci): Nico Müller (svájci), Makszim Zimin (orosz), Vittorio Ghirelli (olasz)
Marussia Manor (brit): Adrian Quaife-Hobbs (brit), Rio Haryanto (indonéz), Matias Laine (finn)
Carlin (brit): Conor Daly (amerikai),Tom Dillmann (francia), Leonardo Cordeiro (brazil)
Tech 1 (francia): Aaro Vainio (finn), Andrea Cardarelli (olasz), KISS PÁL TAMÁS (MAGYAR)
Atech CRS (brit): Marlon Stöckinger (Fülöp-szigeteki), Nick Yelloly (brit), Zoël Amberg (svájci)
Addax (spanyol): Dominic Storey (új-zélandi), Gabriel Chaves (amerikai), Dean Smith (brit)
MW Arden (ausztrál): Mitch Evans (új-zélandi), Simon Trummer (svájci), Lewis Williamson (brit)
Mücke (német): Luciano Bacheta (brit), Michael Christensen (dán), Nigel Melker (holland)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik