Túraautó-vb: Michelisz a 2. helyről rajtol a 2. futamon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.24. 18:59
null
Michelisz Norbert számára a második vasárnapi futam lesz igazán érdekes (Fotó: Zengő Motorsport)
Michelisz Norbert a 2. rajtkockából indul a túraautó-vb salzburgi állomásának második versenyén, miután az időmérő második szakaszában a 9. lett. Az idén először legyőzték a Citroëneket a kvalifikáción, de Gianni Morbidelli nem sokáig örülhetett, ugyanis öt rajthelyes büntetést kapott.

A Salzburgringen a hosszú egyenesek miatt a motorerőé a főszerep, ha ennek híján vannak a versenyzők, a szélárnyék kihasználásával lehet egy kicsit taktikázni. Így most a négy hondás összefogott, és egy jól kidolgozott tervnek köszönhetően mind a négyen bekerültek a legjobb tízbe. A pole Gabriele Tarquinié lesz.

Michelisz helyzetét kissé nehezítette, hogy az időmérő első harmadában a szerelőcsapat technikai problémát fedezett fel a jobb első keréknél, amit szerencsére sikerült orvosolni a második harmad előtt.

„Elégedett vagyok, a hétvége előtt valami hasonlóban reménykedtem – mondta Michelisz. – Célunk az volt, hogy bekerüljünk az első tízbe, és a kilencedik hely végül eggyel jobb lett, mint amire számítottam. Tudom, hogy ez furán hangzik, de már a második kimenetelnél próbáltunk arra játszani, hogy a tizedik legyek, csupán azért, hogy a holnapi második futamon az első helyről rajtolhassak, ami sajnos nem jött össze. Mindenesetre pozitívum, hogy második futamon négy Honda indul az első két sorból. Így ezen a futamon reális esélyünk van az erős pontszerzésre.”

A legjobb ötbe az állandó Citroën-trió mellett Tom Coronel és Morbidelli jutott Chevrolet-val, s az olasz meg tudta nyerni a záró szakaszt. Csakhogy a sportfelügyelők öt rajthellyel hátrébb sorolták, miután kiderült, hogy az első szakaszban sárga zászlós figyelmeztetés figyelmen kívül hagyásával érte el a legjobb körét.

Az első versenyen így Yvan Muller és Sébastien Loeb indul az első sorból.

Az első verseny 10 órakor kezdődik (Tv: Eurosport), a második 13.45-kor (Tv: Duna).

Legfrissebb hírek

Emlékezetes F1-es idény, Michelisz újabb bajnoki címe és a fiatalok feltörekvése – 2024 az autósportban

Egyéb autó-motor
2024.12.30. 16:44

Ezek voltak 2024 magyar sportsikerei

Egyéb egyéni
2024.12.27. 15:25

Verstappen Ruandában vette át a világbajnoki trófeát, Micheliszt és Kisst is díjazták

F1
2024.12.14. 09:54

„Tapasztalatot nem lehet venni” – interjú a címet védő Michelisz Norberttel

Képes Sport
2024.12.02. 13:20

„Semmilyen helyzettől nem várok semmit” – hazatért a háromszoros világbajnok Michelisz Norbert

Egyéb autó-motor
2024.11.19. 18:02

TCR World Tour: Michelisz ötödikként ért célba az utolsó versenyen, és megvédte a bajnoki címét!

Egyéb autó-motor
2024.11.17. 07:10

TCR World Tour: szakad az eső Makaóban, elhalasztották a záró futamot

Egyéb autó-motor
2024.11.17. 05:09

TCR World Tour: Michelisz második az első makaói versenyen, és továbbra is vezeti a bajnokságot az idényzáró előtt

Egyéni
2024.11.16. 06:53
Ezek is érdekelhetik