WTCC: López duplázott, Lada a 2., Michelisz a 7. a második futamon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.03. 21:06
A 2014-es túraautó-világbajnoki sorozat (WTCC) második argentin futamát is a hazai José María López nyerte meg a Ladával nagy meglepetésre másodikként záró Rob Huff előtt. A dobogó harmadik fokára a négyszeres világbajnok Yvan Muller állhatott fel, Michelisz Norbert pedig a 2. helye után ezúttal a 7. pozícióban zárt.
A második futamon az élről induló ladás Huff megtartotta az első helyét, Michelisz pedig az első futammalaz első futammal ellentétben ezúttal nem tudott előre lépni, és csak a 8. volt a második szektor után.

A Citroënek satujában Norbi nagyot küzdött, de López után Muller is elment mellette, és Loeb is megérkezett rá. Huff általános meglepetésre még a 4. körben is tartotta első helyét, mivel mögötte Bennani tartotta a gyári Hondákat, és a Citroënek nem tudták elég gyorsan átverekedni magukat az előttük lévőkön.

A következő körben Bennanit azonban öten is megelőzték, Loeb pedig Michelisz szorította a 9. pozícióba, miközben az első futamot megnyerő López szépen átverekedte magát a mezőnyön, és már a második volt, 2.5 másodperces hátránnyal.

A nap párharcát Chilton és Muller vívta, utóbbi sikerével, Michelisz pedig Bennanit megelőzve visszakapaszkodott a nyolcadik helyre 6 körrel a vége előtt, a következőben pedig Chilton lecsúszása után már a 7. volt.

A 9. körben López elment Huff mellett, Muller azonban csak az utolsó előttiben tudta megelőzni Tarquinit, így pedig már nem érte utol a britet, aki ennek köszönhetően a Ladával óriási eredményt elérve a 2. lett.

Michelisz végül 455 ezreddel Loeb mögött, a 7. helyen zárt.
Legfrissebb hírek

Emlékezetes F1-es idény, Michelisz újabb bajnoki címe és a fiatalok feltörekvése – 2024 az autósportban

Egyéb autó-motor
2024.12.30. 16:44

Ezek voltak 2024 magyar sportsikerei

Egyéb egyéni
2024.12.27. 15:25

Verstappen Ruandában vette át a világbajnoki trófeát, Micheliszt és Kisst is díjazták

F1
2024.12.14. 09:54

„Tapasztalatot nem lehet venni” – interjú a címet védő Michelisz Norberttel

Képes Sport
2024.12.02. 13:20

„Semmilyen helyzettől nem várok semmit” – hazatért a háromszoros világbajnok Michelisz Norbert

Egyéb autó-motor
2024.11.19. 18:02

TCR World Tour: Michelisz ötödikként ért célba az utolsó versenyen, és megvédte a bajnoki címét!

Egyéb autó-motor
2024.11.17. 07:10

TCR World Tour: szakad az eső Makaóban, elhalasztották a záró futamot

Egyéb autó-motor
2024.11.17. 05:09

TCR World Tour: Michelisz második az első makaói versenyen, és továbbra is vezeti a bajnokságot az idényzáró előtt

Egyéni
2024.11.16. 06:53
Ezek is érdekelhetik