WTCR: Björk és Michelisz az első sorban vasárnap Ningpóban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.30. 04:07
A szombati verseny győztese, Thed Björk nyerte a túraautó-világkupa (WTCR) ningpói fordulójának második időmérőjét, így ő indulhat az élről a harmadik versenyen. A szombaton technikai problémával bajlódó, így a nyitóversenyen pontot nem szerző Michelisz Norbert Björk mellől, a második helyről kezdheti meg az utolsó versenyt, míg harmadikként Esteban Guerierri rajtolhat Ningpóban.

Miután a szombati futamenyhén szólva rosszul sikerült Michelisz Norbert és a Zengő Motorsport versenyzői számára is, vasárnap még inkább fontos volt a jó eredmény elérése a magyar versenyzők esetében. Az ehhez vezető út pedig a jó rajtpozíció megszerzésével kezdődött a második időmérő edzésen. a szombati futamenyhén szólva rosszul sikerült Michelisz Norbert és a Zengő Motorsport versenyzői számára is, vasárnap még inkább fontos volt a jó eredmény elérése a magyar versenyzők esetében. Az ehhez vezető út pedig a jó rajtpozíció megszerzésével kezdődött a második időmérő edzésen.

Michelisz – aki rögtön az első kör végén kiállt a bokszba és feladta a nyitóversenyt – utólag elárulta, hogy a kormányszervó romlott el az autójában szombaton, és ez tette tönkre az első futamát. A magyar Hyundai-pilóta azonban jól kezdte a vasárnapi kvalifikációt, és a második helyen jutott tovább a Q1-ből.

A Zengő Motorsport versenyzői számára azonban már az első szakaszban véget ért az időmérő. Szabó Zsolt a 17. lett, Nagy Norbert pedig a 20. pozícióból várhatja a piros lámpák kialvását a második, illetve a harmadik futamon.

Michelisznek a Q2-ből való továbbjutás sem okozott problémát, az időmérő második szakaszában a harmadik helyen végzett, így részt vehetett a Q3-ban, ahol harmadikként próbálkozott az utolsó futam pole pozíciójának megszerzésére. Michelisz mellett egyébként Esteban Guerrieri, Gabriele Tarquini, Thed Björk és Rob Huff jutott be a Q3-ba.

A 10. helyen Mehdi Bennani végzett a második szakaszban, így a marokkói Volkswagen-versenyző indulhat az élről a fordított rajtrácsos második futamon.

A harmadik szakaszban esőként Huff az utolsó hajtott a pálya, és felállította az 1:50.902-es referenciaidőt. Ezután következett Björk, az első ningpói verseny győztese pedig közel hat tizedmásodpercet javítja Huff idején átvette a vezetést. Michelisz ezután teljesíthette a maga körét a Q3-ban, ám annak végén egy tizeddel elmaradt Björk idejétől, így biztossá vált, hogy a pole már nem lehet a magyar pilóta számára.

Michelisz csapattársa, Tarquini a harmadik helyre jött fel a Q3-as köré végén, de az utolsóként próbálkozó Guerierri átvette tőle ezt a pozíciót, kialakítva ezzel a harmadik szakasz végeredményét – Björké lett a pole, mellőle Michelisz indulhat a harmadik versenyen, majd Guerierri, Tarquini és Huff a további sorrend.

Mivel Tarquini két pontot kapott a negyedik rajtpozíciójáért, 11 egységre növelte az előnyét az összetettben Yvan Mullerrel szemben.

A WTCR ningpói hétvégéjének vasárnapi versenyei 8.20-kor, illetve 9.40-kor rajtolnak magyar idő szerint. Mindkét versenyt élőben közvetíti az Eurosport1.

TÚRAAUTÓ-VILÁGKUPA (WTCR)
NINGPO, MÁSODIK IDŐMÉRŐ

1. Thed Björk (svéd, Hyundai) 1:50.371
2. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) +0.103
3. Esteban Guerrieri (argentin, Honda) +0.146
4. Gabriele Tarquini (olasz, Hyundai) +0.251
5. Rob Huff (brit, Volkseagen) +0.531
...
17. Szabó Zsolt (magyar, Cupra) +0.855
...
20. Nagy Norbert (magyar, Cupra) +1.403

 

Legfrissebb hírek

Emlékezetes F1-es idény, Michelisz újabb bajnoki címe és a fiatalok feltörekvése – 2024 az autósportban

Egyéb autó-motor
2024.12.30. 16:44

Ezek voltak 2024 magyar sportsikerei

Egyéb egyéni
2024.12.27. 15:25

Verstappen Ruandában vette át a világbajnoki trófeát, Micheliszt és Kisst is díjazták

F1
2024.12.14. 09:54

„Tapasztalatot nem lehet venni” – interjú a címet védő Michelisz Norberttel

Képes Sport
2024.12.02. 13:20

„Semmilyen helyzettől nem várok semmit” – hazatért a háromszoros világbajnok Michelisz Norbert

Egyéb autó-motor
2024.11.19. 18:02

TCR World Tour: Michelisz ötödikként ért célba az utolsó versenyen, és megvédte a bajnoki címét!

Egyéb autó-motor
2024.11.17. 07:10

TCR World Tour: szakad az eső Makaóban, elhalasztották a záró futamot

Egyéb autó-motor
2024.11.17. 05:09

TCR World Tour: Michelisz második az első makaói versenyen, és továbbra is vezeti a bajnokságot az idényzáró előtt

Egyéni
2024.11.16. 06:53
Ezek is érdekelhetik