Michelisz Norbert: Kit érdekelnek a gondok, amikor én vagyok a bajnok?

– Michelisz Norbert a WTCR 2019-es bajnoka. Hogy hangzik?
– Nagyon jól! Hihetetlen, hogy tényleg sikerült. Nagyon nehéz napon vagyunk túl, a harmadik verseny rajtja előtt őszintén szólva egy lyukas garast sem adtam volna azért, hogy nyerek, de kit érdekelnek a technikai gondok, amikor én vagyok a bajnok?! – mosolygott könnyes szemmel Michelisz Norbert a verseny utáni tévényilatkozata közben, amelyet később sajtótájékoztató követett a sepangi éjszakában, ahol az újságírók nyilván bombázták a kérdésekkel az immár világkupagyőztes magyart.

– Menjünk sorban! Hogy aludt?
– Rosszul és keveset, és akkor sem lettem sokkal boldogabb, amikor reggel kinéztem az ablakon, hiszen ha valamit nem akartam, az a kiszámíthatatlan időjárás. Előzetesen is azt mondtam, vagy süssön a nap, vagy pedig essen, de akkor meg essen rendesen, mert a változékony időjárás csökkenti az esélyeimet.

– Ehhez képest viszonylag simán nyerte meg az első versenyt.
– Kívülről úgy tűnt? Belülről abszolút nem volt egyértelmű. A gondok már a gumiválasztásnál elkezdődtek, hiszen az aszfaltcsík nem volt sem vizes, sem száraz, úgyhogy kockáztatni kellett. Végül azonban jól választottunk: slick gumikat tettünk fel előre és vizes gumikat hátra. Ez szinte sohasem válik be, ám most azok jártak jól, akik ezt választották. A rajtom jól sikerült, a saját ritmusomban autóztam, de még így sem volt könnyű, mert az autó egyensúlya folyamatosan változott. A legfontosabb persze, hogy végül megnyertem a versenyt, és növeltem az előnyömet. Ez lépés volt a jó irányba.

– A helyzet csak ezután kezdett drámaira fordulni...
– A második versenyen nagyon rosszak voltak a látási viszonyok, és én csak egyvalamit szerettem volna: célba érni. Ennek megfelelően talán túl óvatos voltam az elején, s azután már röpködtek körülöttem az autók: jöttek jobbról és balról, kiegyenesítették a kanyart, én is kicsúsztam a kavicságyba. De még így is szerencsés voltam, mert a piros zászló és az új rajt után fel tudtam zárkózni a nyolcadik helyre, ami értékes pontokat hozott a konyhára. Csakhogy a verseny végén elkezdtem aggódni, mert furcsa vibrációt éreztem.

– Mi volt a gond?
– Nem tudom. Viszont a tizenöt perces szerviz után elindultam a harmadik verseny rajtjához, tövig nyomtam a gázpedált, és az autó nem gyorsult. Őszintén szólva akkor azt hittem, hogy vége mindennek. Szerencsém volt, hogy egyáltalán be tudtam állni a rajthelyemre, mert az autó lefulladt, és a srácoknak kellett odatolniuk. Az újraindítás után is hol három, hol két henger működött, a felvezető kör alatt mindent újraindítottam, de még így sem voltak túl jók a kilátásaim.

– Mit tett?
– Harcoltam. Védekeztem, ahogy tudtam, össze is értem az egyik Audival, és Esteban Guerrierivel is, de nem volt mese, menni kellett.

– Mikor hitte el, hogy tényleg sikerült, hogy megvan a bajnoki cím?
– Amikor átmentem a célvonalon az utolsó kör végén. Ám felfogni még nem fogtam fel, ahhoz nyilván kell még néhány óra vagy talán néhány nap is.

– Hogy bírta lelkileg az őrült hullámvasutazást, hogy egyszer fent volt, másszor meg lent?
– Életem leghosszabb napja volt. Ahogy mondtam, nem aludtam túl sokat, mert egyfolytában a versenyeken gondolkodtam, aztán ez a második és harmadik futam...!

– Elképesztő csatát vívtak Esteban Guerrierivel!
– Szeretnék is gratulálni neki, mert hihetetlenül erős második és harmadik versenyt futott. Kőkemény csatát vívtunk, és azt hiszem, egyikünk sem hagyott ebben semmi tartalékot. Hallottam, hogy neki is technikai gondjai voltak, csakúgy, mint nekem, de mindketten mindent megtettünk. Azok után, hogy félő volt, hogy a harmadik versenyen el sem tudok rajtolni, végül kilencvenszázalékosan működött az autó, és nem kellett feladnom a harcot. Őszintén szólva nem tudom, mit is mondjak: pillanatnyilag hatalmas megkönnyebbülést érzek a hosszú idény végén.

– ...amely nem kezdődött túl jól. Számított rá az első versenyek után, hogy az év ilyen parádés véget ér?
– Reméltem. Valóban nem kezdtünk jól, ám szerencsére az évad második fele már nekünk is tartogatott sikereket. Tudtunk győzni versenyeken, de még ennél is fontosabb, hogy végül sikerült megnyerni a bajnokságot is, amiben régóta reménykedem. Nehéz szavakba önteni a bennem munkáló érzelmeket, de kikívánkozik belőlem a hála és a köszönet. Köszönöm a családomnak, a csapatnak, a magyaroknak, akik már több mint tíz éve mögöttem állnak! A szurkolók nélkül ez nem sikerült volna: voltak, akik még nálam is jobban akarták ezt a sikert, s miattuk is örülök, hogy összejött, sokat kaptam tőlük végig az úton és ezen a hétvégén is. Pedig alig több mint tíz évvel ezelőtt még csak a számítógép előtt ültem, és szimulátoroztam – a profi autóversenyzői karrier csak távoli álom volt. Végül azonban valóra vált, sőt, megnyertem a legfontosabb túraautós bajnokságot. Ez egyszerűen hihetetlen!