F2: óriási baleset, hét kör után leintették a sprintfutamot – videó

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.09.27. 11:16
null
Luca Ghiotto autója az ütközés után a védőfal elemei közé szorult és kigyulladt – az oltás és a mentés után ennyi maradt belőle (Fotó: Getty Images)
Hatalmas balesettel már a 7. körben véget ért a Formula–2 második versenye Oroszországban. Az 5. helyért csatázó Luca Ghiotto és Jack Aitken ütközése után előbbi autója csaknem teljesen kiégett, a pályaszéli védőfal pedig olyan súlyosan megsérült, hogy az F1-es futamig nem lehetett volna helyrehozni, majd befejezni a sprintversenyt. A balesetben érintett mindkét pilóta a saját lábán szállt ki az autójából.

A futamot a kínai Zsu Guan-ju nyerte így, megelőzve az orosz Nyikita Mazepint és a versenyt a nyolcadik helyről kezdő, ismét remekül rajtoló, az összetettben élen álló Mick Schumahert.

A résztáv miatt csupán a szokásos pontok felét osztják ki a második futamon elért helyezésekért – a német pilóta viszont így is növelni tudta előnyét, a táblázaton közvetlenül mögötte álló Callum Ilott ugyanis csak a 7. helyen állt a leintés megelőző – így a végeredményt adó – körben.

„Remekül sikerült az első körünk, utána az volt a cél, hogy a lehető legjobban menedzseljem a gumikat. Remélem, hogy mindenki rendben van – most ez a legfontosabb mindannyiunknak” – idézte az F2 hivatalos Twitter-csatornája a kalamajkából ismét jól kikeveredő Schumachert.

A versenyt először piros zászlóval szakították meg, majd bő 15 perces várakozást követően, miután a beavatkozószemélyzet és a versenyirányítás egyeztetett, le is fújták a folytatást. Nem sokkal később az F2 Twitter-csatornája a balesetről, majd az érintett pilótákról is posztokat közölt, a felvételek alapján egyiküknek sem lett nagy baja – nem úgy az autóiknak.


Legfrissebb hírek

Emlékezetes F1-es idény, Michelisz újabb bajnoki címe és a fiatalok feltörekvése – 2024 az autósportban

Egyéb autó-motor
2024.12.30. 16:44

A jövőre az F1-ben debütáló Bortoleto nyerte az F2-es bajnoki címet

F1
2024.12.08. 12:59

Mick Schumacher még mindig versenyben van az Audinál

F1
2024.10.14. 12:37

Mick menyasszonya csak szavazás után találkozhatott Michael Schumacherrel

F1
2024.10.03. 12:06

Schumacher válthatja Sargeantet Monzától – sajtóhír

F1
2024.08.25. 11:42

Formula–2: Antonelli parádés győzelmet aratott a Hungaroringen

Egyéb autó-motor
2024.07.21. 11:30

Formula–2: utólagos kizárást, Maini-sikert és látványos csatákat hozott a hungaroringi sprintfutam

Egyéni
2024.07.20. 15:20

Formula–2: Aron szerezte meg a pole pozíciót a magyarországi időmérőn

Egyéni
2024.07.19. 16:49
Ezek is érdekelhetik