Gyorsasági autó: Michelisz Norbert megtalálta az utódját

Vágólapra másolva!
2020.12.21. 11:08
null
Michelisz Norbert (balra) meglátta a pluszt az ifjú Báldi Gergőben (Fotó: fiawtcr.com)
Michelisz Norbert az utódját kereste, és Báldi Gergő személyében meg is találta. A magyar világkupagyőztes küldetésének tekintette, hogy egy tehetséges szimulátorosnak lehetőséget adjon a valódi versenyzésre.

 

Amikor a múltról kérdezik, gyakran elmondja, hogy sosem volt sportos alkat, a testnevelésórákon nem tartozott a legjobbak közé, de otthon, a gép előtt ülve úgy érezhette: van valami, amiben igazán jó. Michelisz Norbert – ez ma már senkinek sem titok – szimulátorversenyzőként kezdte a pályafutását, onnan lépett ki előbb a hazai, majd a nemzetközi porondra, s érte el a magyar autósport egyik legnagyobb nemzetközi sikerét.

Ezért is volt neki „személyes ügy”, hogy a saját csapatában is lehetőséget adjon egy tehetséges szimulátorosnak. A kiválasztási folyamat a Hungaroring e-sport-bajnokság ötfordulós sorozatával kezdődött, onnan 4500 induló közül öt – Báldi Gergő, Nagy Dávid, Pinczés Ádám, Csuti Zoltán és Leitner Norbert – jutott a döntő szakaszba, ahol tudományos alapokra is helyezett kiválasztási folyamat végén Báldi kapta meg a lehetőséget, hogy a M1RA csapat tagjaként jövőre megméresse magát egy gyorsasági bajnokságban.

Micheliszék autóversenyzői gének után kutattak, ugyanakkor nem akartak hibázni, ezért a szakmai meglátásaikat objektív, fizikai, pszichológiai, mentális felméréssel egészítették ki, amire a koronát a Hungaroringen megtartott tesztek tették fel. A végső döntésben Michelisz mellett Matics Zsolt, a laboratóriumi felmérések vezetője és Bári Dávid, a M1RA csapatfőnöke vállalt szerepet, s bizony voltak köztük nagy viták, amikor már csak ketten voltak versenyben.

Nüanszokon múlt.

„Fokozatosan növeltük a nyomást, egyre nehezebbek voltak a feladatok    – mondta Michelisz.  – Báldi Gergőről és Csuti Zoltánról is csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, nem gondoltam, hogy ilyen gyorsak lesznek a teszten. Meggyőző, hogy körről körre emelni tudták a tétet. Megszületett a döntés, s most az a célom, hogy Gergő eljusson oda, ahová én. Nyilván ez nem lesz könnyű, hiszen meg kell teremteni hozzá az anyagi hátteret, de mindent megteszünk, hogy olyan sorozatban versenyezzen, ami neki a legjobb.”

„Eddig is tudtam, hogy a versenyzés nemcsak abból áll, hogy beülünk az autóba és kigurulunk a pályára, hanem sokat számít a háttérmunka is, de talán nem gondoltam, hogy ennyit. Remélem, a most tanultakkal meg tudom vetni a lábamat a valódi versenyzők világában, és az, hogy a M1RA-val tehetem, büszkeség, hiszen nagyon profi csapatról beszélünk”    – mondta Báldi Gergő.   

Legfrissebb hírek

Emlékezetes F1-es idény, Michelisz újabb bajnoki címe és a fiatalok feltörekvése – 2024 az autósportban

Egyéb autó-motor
2024.12.30. 16:44

Ezek voltak 2024 magyar sportsikerei

Egyéb egyéni
2024.12.27. 15:25

Verstappen Ruandában vette át a világbajnoki trófeát, Micheliszt és Kisst is díjazták

F1
2024.12.14. 09:54

„Tapasztalatot nem lehet venni” – interjú a címet védő Michelisz Norberttel

Képes Sport
2024.12.02. 13:20

„Semmilyen helyzettől nem várok semmit” – hazatért a háromszoros világbajnok Michelisz Norbert

Egyéb autó-motor
2024.11.19. 18:02

TCR World Tour: Michelisz ötödikként ért célba az utolsó versenyen, és megvédte a bajnoki címét!

Egyéb autó-motor
2024.11.17. 07:10

TCR World Tour: szakad az eső Makaóban, elhalasztották a záró futamot

Egyéb autó-motor
2024.11.17. 05:09

TCR World Tour: Michelisz második az első makaói versenyen, és továbbra is vezeti a bajnokságot az idényzáró előtt

Egyéni
2024.11.16. 06:53
Ezek is érdekelhetik