A Dakar titokzatos. A Dakar hosszú és fárasztó, alázatra nevel és arra tanít, hogy soha ne add fel. A Dakar nap mint nap újabb feladat elé állít, rávilágít a gyengeségeidre és az erényeidre – tulajdonképpen kőkemény önismereti tábor a dűnék között. A verseny históriája az elmúlt hetekben újabb érdekes fejezettel bővült.
A TANANYAG KÖVETKEZŐ LECKÉJE
Nasszer al-Attijah a katari sport legendája – efelől nyilván senkinek sem lehetett szemernyi kétsége eddig sem. Negyedik Dakar-győzelmével felzárkózott a legendás Ari Vatanen mellé, őket kettejüket egyedül Stéphane Peterhansel előzi meg nyolc autós (és hat motoros) sikerével.
Al-Attijah 2011-ben Volkswagennel, 2015-ben Minivel, 2019-ben és az idén egyaránt Toyotával nyerte meg a világ legnehezebb és leghosszabb terepversenyét, és mindannyiszor emlékezetes módon. Az idén például úgy, hogy az első szakaszon élre állt, és attól kezdve vagy építgette az előnyét, vagy (az utóbbi napokban) gondosan vigyázott rá.
Ő egyébként kissé csodabogárnak számít az autóversenyzők között, s nem azért, mert raliban is szerzett kategória-világbajnoki címet, hanem azért, mert olimpiai érmes is – sportlövészetben (skeet) szerzett bronzot a 2012-es londoni olimpián. Hazája legeredményesebb sportolója, az életrajzát tanítják az iskolában, ahonnan a gyerekei úgy mennek haza, hogy az apjuk életéről kérdezik. És nemcsak puszta érdeklődésből, hanem a másnapi dolgozatra készülve. Nos, Nasszer al-Attijah életrajza újabb értékes fejezettel bővült idén januárban, hiszen elképesztő fegyelmezettséggel és rutinnal szerezte meg pályafutása negyedik Dakar-sikerét.
BELSŐ ÉS KÜLSŐ VESZÉLYEK
A Dakart az elmúlt 44 év alatt jó néhányszor érte már fenyegetés – volt, hogy rálőttek egy kamion legénységére és elvitték a járművet, volt, hogy baleset történt és akna robbant valamelyik jármű alatt a határátkeléskor, és volt terrorfenyegetés is. Utóbbi miatt 2008-ban törölni kellett a versenyt, és akkor döntöttek úgy a rendezők, hogy Dél-Amerikába költöztetik a viadalt. Azóta ilyen jellegű „pluszizgalommal” nem kellett számolniuk a sivatagi show rendezőinek, ám a december 30-án történtek megint ráirányították a figyelmet a biztonság fontosságára, és ezúttal nem sportszakmai szempontból. A Sodicars csapat egyik kísérőautója felrobbant Dzsidda közelében: a 61 éves sofőr, Philippe Boutron súlyos lábsérülést szenvedett (napokig mesterséges kómában tartották, amelyből szerencsére fel tudták ébreszteni), az autóban ülő további öt ember nem sérült meg.
A helyi hatóságok kizárták a bűncselekmény lehetőségét és balesetnek nyilvánították a történteket, a francia terrorelhárítási ügynökség viszont vizsgálatot indított a „merényletkísérlet” ügyében. A Sodicars csapat sajtósa azt nyilatkozta a francia újságíróknak, hogy támadás történt, nem baleset, bomba volt a jármű pedáljai alatt. Nyilván nem tisztünk igazságot tenni, ugyanakkor nem jó érzés, hogy az egyébként a verseny jellegéből fakadó veszélyek mellett újra szembesülni kellett a külső fenyegetettséggel is.
A KÖZÖSSÉGI MÉDIA EREJE
A Dakar-győztes dél-afrikai Giniel de Villiersnek nem az idei lesz a kedvenc Dakarja, s nem is elsősorban a helyezése miatt, hiszen egy Dakar-ötödik hely miatt senkinek sincs oka szégyenkezésre. Ő egyébként is a mezőny egyik, ha nem a legmegbízhatóbb pilótája, hiszen 19 Dakarja közül mindegyiken célba ért, és mindössze egy alkalommal végzett a top tízen kívül (11. lett). 2009-ben nyert, és ezen kívül még hétszer ünnepelhetett a dobogón.
Az idén azonban ismeretlen kihívással szembesült: a közösségi médiában zaklatták a szurkolók, sőt, halálos fenyegetéseket is kapott azért, mert részese volt két balesetnek, amelynek elszenvedői motorosok voltak. Előbb a chilei Cesar Zumarant lökte meg a második szakaszon (kapott érte öt perc büntetést), majd még ugyanezen a napon nem tudta elkerülni az ütközést Mohamedszaid Alulad Alival egy dűnéről lefelé jövet. A nemzetközi szövetség elsőre ötórás büntetést szabott ki rá „nem biztonságos viselkedés” miatt, de miután utóbb kiderült, a Sentinel (előzést segítő rendszer) csak két másodperccel azelőtt jelzett De Villiers-nek, hogy átbuktatta autóját a dűnén, a büntetést visszavonták. „Elképesztő, ami a közösségi oldalakon megy, zaklatnak, sőt, még halálos fenyegetést is kaptunk. Életemben először tapasztalok ilyesmit, és egyáltalán nem jó érzés” – mondta De Villiers, akivel a két motoros is egyetértett abban, hogy elkerülhetetlen volt az ütközés. Ettől az eset még rányomta a bélyegét a dél-afrikai versenyző mindennapjaira – igaz, annyira azért nem, hogy ne szerezzen egy szakaszgyőzelmet a viadal második hetében.
A TECHNIKAI FEJLŐDÉS ÚTJÁN
A Dakar rali szervezői tavaly bejelentették, az autósport többi szakágához hasonlóan ők is „zöld versengést” szeretnének, célkitűzésük, hogy 2030-tól már csak alternatív hajtású járművek vegyenek részt a sivatagi megméretésen. Korábban is volt már erre kísérlet, ám az első valóban ütőképes járművet az Audi mutatta be az idén, amelyhez olyan pilóták adták a nevüket, mint a Dakar-legenda Stéphane Peterhansel, a raliban és terepraliban egyaránt csúcsra jutó Carlos Sainz, vagy éppen minden idők egyik legsokoldalúbb autóversenyzője, Mattias Ekström.
Az Audi RS Q e-tron 671 lóerős, hajtásáról villanymotor gondoskodik, a nagyfeszültségű akkumulátor benzin elégetésével is tölthető, úgyhogy ha éppen bajos lenne töltőállomást találni a homokdűnék között, lehet támaszkodni a kétliteres benzines erőforrásra, ami generátorként képes áramot termelni – így egy 800 kilométeres napi szakasz teljesítése sem okoz gondot.
A fejlesztésre nincs sok idő, s mivel a teszt éppen a világ legnehezebb terepversenye, nyilván szembe kellett nézni néhány gyerekbetegséggel (egyébként meglepően kevéssel), ám nagyon biztató, hogy mindhárom versenyző szakaszt tudott nyerni (Sainz kettőt is), s ez azt mutatja, hogy jövőre az Audi már egészen biztosan a győzelemért harcol.
A SIVATAG SZERELMESE
Hétévesen egy karácsonyra kapott kétkerekűvel kezdődött minden. Sam Sunderland megtanult motorozni, s szinte azonnal elkezdett versenyezni is, ám 16 évesen egy súlyos edzésbaleset majdnem véget vetett a pályafutásának, mielőtt még igazán elkezdődhetett volna. Tizenkilenc évesen azonban meglátogatta a nagynénjét Dubaiban, és első látásra szerelembe esett a sivatagi versenyzéssel – attól kezdve ez tölti ki az életét. 2017-ben első brit versenyzőként megnyerte a Dakart, és azóta azon dolgozott, hogy újra a dobogó felső fokán ünnepelhessen. Akkor is, amikor megszületett a kislánya (érdekesség, hogy párja egyik fő ellenfele, Adrien van Beveren nővére), akivel elmondása szerint minden nap olyan, mint egy maratoni szakasz a Dakaron. Ez azonban nem lassította le, sőt... A KTM-nél töltött hat év után csatlakozott a GasGas-istállóhoz, amellyel egyből nyerni tudott.
A motoros mezőny az utolsó méterekig késhegyre menő harcot vívott: ezt mutatja, hogy Sunderland hat alkalommal veszítette el és vette vissza a vezetést, de a legfontosabb, hogy a végén ő állt az élen. Főleg úgy, hogy pokoli szezon van mögötte: a kazah versenyen csúnya balesetet szenvedett, majd a Marokkó ralitól betegség miatt vissza kellett lépnie. De a Dakar-dobogó felső fokáról nézve mindez már nem is tűnik olyan borzasztónak.
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. január 15-i lapszámában jelent meg.)