MotoGP: Aleix Espargaró az utolsó körben előzve nyert Silverstone-ban

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2023.08.06. 17:04
null
Aleix Espargaró állt a dobogó legtetejére Silverstone-ban (Fotó: Getty Images)
Aleix Espargaró, az Aprilia Racing spanyol pilótája állhatott a dobogó legtetejére a gyorsaságimotoros-világbajnokság (MotoGP) Brit Nagydíján. A Moto2-ben Fermín Aldeguer, a Moto3-ban pedig David Alonso örülhetett.


Az Aprilia Racing pilótája, Aleix Espargaró a világbajnoki összetett éllovasát, Francesco Bagnaiát szorította maga mögé Silverstone-ban az utolsó körben. A spanyol és az olasz motorversenyző után a dél-afrikai Brad Binder ért be a harmadik helyen.

Marc Márquez és a szombati sprintfutam győztese, Álex Márquez számára nem úgy alakult a Brit Nagydíj, ahogyan azt szerették volna – mindkét fivér kiesett a futamon.

A Moto2-ben rendkívül magabiztos sikert aratott a szintén spanyol Fermín Aldeguer – honfitársa, Arón Canet két és fél másodperccel maradt le a CAG SpeedUp pilótájától. A vb-összetettet vezető Pedro Acosta a harmadik helyet csípte el.

A kolumbiai David Alonso győzedelmeskedett a Moto3-as futamon – a GASGAS Aspar Team versenyzője az összetett első két helyezettjét, Szaszaki Ajumut és Daniel Holgatót előzte meg.

MOTOGP
BRIT NAGYDÍJ, SILVERSTONE
MOTOGP (20 KÖR)

1. Aleix Espargaró (spanyol, Aprilia Racing) 40:40.367 perc
2. Francesco Bagnaia (olasz, Ducati Lenovo Team) +0.215 mp
3. Brad Binder (dél-afrikai, Red Bull KTM Factory Racing) +0.680 mp

A vb élcsoportja: Francesco Bagnaia (olasz, Ducati Lenovo Team) 214 pont, 2. Jorge Martín (spanyol, Prima Pramac Racing) 173, 3. Marco Bezzecchi (olasz, Mooney VR46 Racing Team) 167

MOTO2 (17 KÖR)
1. Fermín Aldeguer (spanyol, CAG SpeedUp) 35:37.758 perc
2. Arón Canet (spanyol, Pons Wegow Los40) +2.546 mp
3. Pedro Acosta (spanyol, Red Bull KTM Ajo) +3.883 mp

A vb élcsoportja: 1. Pedro Acosta (spanyol, Red Bull KTM Ajo) 156, 2. Tony Arbolino (olasz, ELF Marc VDS Racing Team) 154, 3. Jake Dixon (brit, GASGAS Aspar Team) 104

MOTO3 (15 KÖR)
1. David Alonso (kolumbiai, GASGAS Aspar Team) 33:35.396 perc
2. Szaszaki Ajumu (japán, Liqui Moly Husqvarna Intact GP) +0.152 mp
3. Daniel Holgado (spanyol, Red Bull KTM Tech3) +0.203 mp

A vb élcsoportja:1. Daniel Holgado (spanyol, Red Bull KTM Tech3) 141, 2. Szaszaki Ajumu (japán, Liqui Moly Husqvarna Intact GP) 119, 3. Jaume Masia (spanyol, Leopard Racing) 109

Legfrissebb hírek

MotoGP: hat évig biztosan lesz Valenciai Nagydíj

Egyéb autó-motor
17 órája

MotoGP: Marc Márquez duplázott az Argentin Nagydíjon

Egyéb autó-motor
2025.03.16. 20:25

Marc Márquez nyerte a MotoGP sprintfutamát az Argentin Nagydíjon

Egyéb autó-motor
2025.03.15. 20:49

A következő három futamot is kihagyja a MotoGP-címvédő Jorge Martín

Egyéb autó-motor
2025.03.13. 17:54

MotoGP: a 2027-es idénytől a Pirelli szállítja az abroncsokat

Egyéb autó-motor
2025.03.06. 17:49

Elöntötte az árvíz a MotoGP-versenyhelyszínt – videó

Egyéb autó-motor
2025.03.04. 08:55

Gyorsaságimotoros-vb: Marc Márquez a sprint után a főfutamot is megnyerte

Egyéb autó-motor
2025.03.02. 11:56

Marc Márquezé a pole és a sprintfutam a MotoGP idénynyitóján

Egyéb autó-motor
2025.03.01. 09:53
Ezek is érdekelhetik