Az Európa-bajnok Kiss rátett még egy lapáttal

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2024.10.06. 20:08
Kiss rátett még egy lapáttal (Fotó: Kiss Norbi Média)
Szenzációs szezont zárt Kiss Norbert a kamion Európa-bajnokságon: a jaramai idényzárón hozzátett még két győzelmet az idei remek sorozatához.

Elképesztő statisztika: 28 verseny, 19 futamgyőzelem, 14 pole pozíció – mindez azt is jelenti, hogy a Révész Racing immár hatszoros Európa-bajnok magyar versenyzője minden időmérő edzést és minden hétvége első és harmadik futamát megnyerte az idén. A szezon elején volt egy 11 versenyes győzelmi sorozata, amire nem volt még példa a kontinensbajnokság történetében.

Kiss Norbert a hatodik Európa-bajnoki címét már az utolsó előtti hétvégén bebiztosította, ez azonban nem befolyásolta abban, hogy az idényzárón is a maximumra törekedjen. Ez újabb két győzelmet, és szombaton egy dobogós helyet eredményezett számára.

„Megszereztük az idei utolsó pole pozíciót is, aminek nagyon örültem, mert ennek a pályának annyira érdes a felülete, hogy csak egy gyors kört tudsz menni, a másodikra már nincs esélyed – mondta Kiss Norbert, akinek tehát idei időmérős teljesítményében nem lehet hibát találni. – A vasárnapi első versenyt is megnyertük, köszönöm a Révész Racingnek, hogy akkor is maximális erőbedobással küzdöttünk és harcoltunk a győzelmekért, amikor az Európa-bajnoki címet már megszereztük. Elképesztő szezon van mögöttünk, ami remek csapatmunka eredménye.”

A sorozat idei utolsó fordított rajtrácsos futamán Kiss Norbert jó rajt és néhány remek előzés után a negyedik helyet szerezte meg, összességében pedig 98 pontos különbséggel végzett a pontverseny élén a második helyezett Jochen Hahn mögött. Érdekesség, hogy hat Európa-bajnoki címével eddig Hahn volt a csúcstartó, ám Kissnek az idén sikerült beérnie.

S hogy mi lehet a következő cél?

Nyilván az, hogy a magyar versenyző legyen minden idők legjobb kamionversenyzője, amihez meg kell céloznia a 2025-ös Európa-bajnoki címet.

KAMION EB, 7. FORDULÓ, JARAMA
1. verseny: 1. Kiss Norbert (magyar MAN) 23:52.333, 2. J. Hahn (német, Iveco) 6.048 másodperc hátrány, 3. Lenz (német, MAN) 6.695 mp h. 
2. verseny: 1. Antonio Albacete (spanyol, MAN), 2. Taylor (brit, MAN) 4.006 mp h., 3. Rodrigues (portugál, MAN) 4.449 mp h., 4. Kiss N. 5.403 mp h.
Az Eb végeredménye: 1. Kiss Norbert (Magyarország) 397, 2. Jochen Hahn (Németország) 299, 3. Sascha Lenz (Németország) 237

 

Legfrissebb hírek

Verstappen Ruandában vette át a világbajnoki trófeát, Micheliszt és Kisst is díjazták

F1
2024.12.14. 09:54

Kiss Norbert kamionversenyző jövőre is történelmet írna

Egyéb autó-motor
2024.10.09. 15:52

Gyorsasági kamion Eb: Kiss Norbert megszerezte idei 18. futamgyőzelmét

Egyéb autó-motor
2024.10.05. 20:09

Kiss Norbert: „Szét is vágnám a licencemet, ha nem a győzelemért harcolnánk!”

Egyéb egyéni
2024.09.30. 14:58

Gyorsasági kamion Eb: címét megvédve hatodszor lett Európa-bajnok Kiss Norbert

Egyéb autó-motor
2024.09.29. 14:42

Gyorsasági kamion Eb: Kiss Norbert egy lépésre a címvédéstől

Egyéb autó-motor
2024.09.28. 19:56

Kiss Norbert 65 pontra növelte előnyét a gyorsasági kamion Eb-n

Egyéb autó-motor
2024.09.01. 19:11

Gyorsasági kamion Eb: futamgyőzelem és harmadik hely Kiss Norberttől Mostban

Egyéb autó-motor
2024.08.31. 18:08
Ezek is érdekelhetik