Kiss Norbert 65 pontra növelte előnyét a gyorsasági kamion Eb-n

Vágólapra másolva!
2024.09.01. 19:11
Kiss Norbi nagy lépést tett a címvédés felé (Fotó: Facebook/Kiss Norbi)
Nagy lépést tett a címvédés és hatodik Európa-bajnoki címe megszerzése felé Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a gyorsasági kamion Eb csehországi Mostban rendezett fordulójának vasárnapi napján, amelyen az első futamot megnyerte, a másodikon pedig második lett.

A 39 éves szombathelyi pilóta a versenysorozat ötödik fordulójának szombati napján az első versenyen rajt-cél győzelmet aratott, majd a második viadalon harmadikként ért célba.

Vasárnap az időmérőn újfent senki nem tudta megkaparintani az első rajthelyet Kiss elől, így a címvédő ismét a pole pozícióból startolhatott a hétvége harmadik futamán. A 11 körös versenyen aztán Kiss az idén eddig megszokottaktól eltérően nem tudott magabiztos előnnyel diadalmaskodni, a hatszoros Eb-győztes német Jochen Hahn végig üldözte, a kockás zászlót viszont a magyar versenyző látta meg először, hat tizedmásodperccel verve Hahnt.

A részben fordított rajtrácsos vasárnapi második viadalt Kiss a nyolcadik pozícióból kezdte és szokásához hűen remekül jött előre, végül másodikként ért célba.

Kiss így két fordulóval a szezon vége előtt 65 ponttal vezeti az összetettet Hahn előtt, egy hétvégén pedig legfeljebb 60 pont gyűjthető. Az Eb-pontverseny élén Kissnek 290 pontja van, a második Hahn 225 pontot szerzett, a harmadik német Sascha Lenz pedig 167 pontjával már jelentős hátrányban van.

Az idény szeptember utolsó hétvégéjén, a franciaországi Le Mans-ban folytatódik, egy hétre rá pedig a spanyolországi Jaramában zárul.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik