Lépni kell, mert elment mellettünk a világ

• 1. KIEMELKEDŐ EREDMÉNYEK, KIÁBRÁNDÍTÓ VÁLOGATOTT KUDARCOK
• 2. A LÁTVÁNYSPORTÁGAK ÉS KIRAKATCSAPATAIK
• 3. HOVÁ LETTEK A MAGYAR SIKEREDZŐK?
• 4. EGY CSAPATSPORTÁG AZ OLIMPIÁN: 1956 ÓTA NEM VOLT ILYEN
• 5. ELMENT MELLETTÜNK A VILÁG
• 6. VERSENYKÉPESSÉG: TRABANT A FERRARI ELLEN?
• 7. SZŰKÜL AZ ALAP
• 8. IDEJE LENNE KÖRÜLNÉZNI
• 9. INDULJON A VITA!
• 1. KIEMELKEDŐ EREDMÉNYEK, KIÁBRÁNDÍTÓ VÁLOGATOTT KUDARCOK
• 2. A LÁTVÁNYSPORTÁGAK ÉS KIRAKATCSAPATAIK
• 3. HOVÁ LETTEK A MAGYAR SIKEREDZŐK?
• 4. EGY CSAPATSPORTÁG AZ OLIMPIÁN: 1956 ÓTA NEM VOLT ILYEN
• 5. ELMENT MELLETTÜNK A VILÁG
• 6. VERSENYKÉPESSÉG: TRABANT A FERRARI ELLEN?
• 7. SZŰKÜL AZ ALAP
• 8. IDEJE LENNE KÖRÜLNÉZNI
• 9. INDULJON A VITA!

———————————————————— × ————————————————————

Egyre gyakrabban van olyan érzésünk, mintha hanyatlóban lenne a magyar élsport. Hiába tolja az állam zsákszámra a pénzt a sportba, hiába tesz meg mindent a sportkultúra fejlesztéséért, a korábban kriminális létesítményhelyzet javításáért – uszodák, stadionok, tornacsarnokok épülnek gomba módra –, egyre inkább úgy tűnik, valami nem stimmel. Miközben egy-egy egyéni versenyzőnk – elsősorban úszóink, kajakosaink és kenusaink hozzák a kiemelkedő eredményeket – továbbra is remek sikereket ér el a nemzetközi porondon, a legnépszerűbb csapatsportokban egyre jobban távolodunk a világ élvonalától. Mindez most az olimpia évében, a kvalifikációs viadalok tükrében különösen szembetűnő.

KIEMELKEDŐ EREDMÉNYEK, KIÁBRÁNDÍTÓ VÁLOGATOTT KUDARCOK

Sarkos vélemények láttak napvilágot az elmúlt hetekben. „Soha nem látott, kis létszámú magyar csapat vehet részt a riói olimpián”. „Az úszók és kajakosok kivételével nincs is igazi aranyesélyesünk”. „A tradicionális magyar sikersportágak képviselői alig-alig kvalifikálják magukat az ötkarikás játékokra.” Ezek ismétlésével nem mondunk újat. Azzal viszont talán sikerül rávilágítanunk az okokra, ha megpróbálunk betekinteni a színfalak mögé: vajon mi vezetett erre az útra?

Néhány éve, hogy az állam kiemelt támogatásban részesíti a látványsportágakat. A kézilabda, a kosárlabda, a vízilabda, a labdarúgás és a jégkorong olyan anyagi megbecsülésben részesül a kormány részéről, mint ezt megelőzően még soha. Ehhez mi még hozzávesszük a nemzetközi szinten legnépszerűbb csapatsportok közé tartozó röplabdát is, s a hat sportág hazai helyzetére tekintve fura kettősséget tapasztalhatunk.

Míg klubcsapataink sok esetben kiemelkedő eredményeket produkáltak az európai kupaviadalokon, válogatottjaink sorra kapták a pofonokat a kontinensvetélkedőkön.

Hogy lehet az, hogy miközben mondjuk a Veszprém és a Szeged férfi, a Győr és a Fradi női kézilabdázói a Bajnokok Ligájában remekelnek, nemzeti csapataink nem lesznek ott a riói olimpián?

Miként lehetséges, hogy a Szolnoki Olaj KK férfi, a Sopron női kosárcsapatát jó ideje jegyzik Európában, ha nem is a közvetlen elitben, válogatottunk évtizedek óta ki sem jut a kontinensvetélkedőre vagy a hazai rendezésű Eb-n utolsóként zár, s az olimpiai kvalifikáció szóba sem kerülhet?

Megnézve legnépszerűbb csapatsportágainkat, legjobb klubcsapatainknál – sőt a válogatottak nagy részénél is – jórészt külföldi szakemberek irányítanak, és a húzóemberek között kiemelt szerepet kapnak az idegenlégiósok. Nézzük meg prominens klubcsapataink és válogatottjaink szakvezetőit 2015–2016-ban, és – a klubok esetében – az első keretben alkalmazott légiósok számát. A külföldi trénereket dőlt betűvel jelöltük.

———————————————————— × ————————————————————

KÉZILABDA.
Szövetségi kapitányok. Férfiak: Talant Dujsebajev (spanyol, menesztették, utódját még keresik), nők: Németh András (lemondott, utódja Ambros Martín – spanyol – és Elek Gábor).
MVM Veszprém (férfi Bajnokok Ligája). Vezetőedző: Carlos Ortega (spanyol), majd Xavier Sabaté (spanyol). A keretben 11 légiós található.
Pick Szeged (férfi Bajnokok Ligája). Vezetőedző: Juan Carlos Pastor (spanyol). 13 légiós.
Győri Audi ETO KC (női Bajnokok Ligája): Ambros Martín (spanyol). 8 légiós.
Ferencváros (női Bajnokok Ligája): Elek Gábor. 2 légiós.

KOSÁRLABDA.
Szövetségi kapitányok. Férfiak: Sztojan Ivkovics (horvát), nők: Stefan Svitek (szlovák).
Szolnoki Olaj KK (férfi Európa-kupa). Vezetőedző: Dragan Alekszics (szerb), Pór Péter, majd Sztojan Ivkovics (horvát). Jelenleg 6 légiós. A légiósok száma folyamatosan változik, éves szinten 8-10 külföldi játékos fordul meg a klubnál.
Uniqa Sopron (női Euroliga). Vezetőedző: Sterbenz László. 4 légiós.
PEAC Pécs (női Európa-kupa). Vezetőedző: Roberto Hernández (spanyol). 4 légiós.

LABDARÚGÁS.
Szövetségi kapitányok. Férfiak: Bernd Storck (német), nők: Markó Edina.
A 12 csapatos NB I-ben hat külföldi vezetőedző dolgozik: Zoran Szpisljak (szerb, Békéscsaba), Marco Rossi (olasz, Bp. Honvéd), Thomas Doll (német, FTC), Robert Jarni (horvát, Puskás Akadémia FC), Nebojsa Vignjevics (szerb, Újpest FC), Michael Oenning (német, Vasas). A szezon során távozott még két, külhonban született szakember: Bernard Casoni (francia, Videoton) és László Csaba (romániai magyar, MTK).

A transfermarkt.de nyilvántartása szerint az élvonalban 84 légiós van, ez a játékosok 27.2 százaléka. A Paksi FC kivételével minden klub szerepeltet légióst, legalább hatot. A magyar fiatalok játéklehetőséghez juttatását az MLSZ osztrák példa alapján kialakított ösztönzőrendszerrel próbálja segíteni, a hazai utánpótláskorú futballisták játszatásával jelentős összegekhez juthatnak a klubok.

VÍZILABDA.
Szövetségi kapitányok. Férfiak: Benedek Tibor, nők: Merész András, majd Bíró Attila.
Szolnoki Dózsa-Közgép (férfi BL). Vezetőedző: Cseh Sándor. 4 légiós.
ZF-Eger (férfi BL). Vezetőedző: Dabrowski Norbert. 4 légiós.
OSC (férfi BL). Vezetőedző: Vincze Balázs. 3 légiós.

RÖPLABDA.
Szövetségi kapitányok. Férfiak: Demeter György, nők: Jan De Brandt (belga).
Linemar Békéscsaba (női Közép-európai Liga). Vezetőedző: Szasa Nedeljkovics (szerb). 2 légiós.

JÉGKORONG.
Szövetségi kapitányok. Férfiak: Rich Chernomaz (kanadai), nők: Marton Tibor.
Fehérvár AV19 (EBEL). Rob Pallin (amerikai), majd Hannu Järvenpää (finn). 9 nem magyar anyanyelvű és számtalan határon túl született játékos van a keretben.

———————————————————— × ————————————————————

HOVÁ LETTEK A MAGYAR SIKEREDZŐK?

Ha kontinentális mércével élünk, megállapíthatjuk: kevés magyar edző dolgozik sportága európai elitjében, meghatározó csapatnál, akár itthon, akár külföldön. A jelek arra utalnak, csapatsportágakban egyre gyengébb a felhozatal a magyar edzők körében. Felvetődik az a kérdés is, hogy a háttérben dolgozó magyar edzők milyen felkészültségűek az európai elitben utánpótlás-neveléssel foglalkozó trénerekhez képest?

Nehéz lenne a korosztályos válogatottak eredményeivel takarózni, hiszen egyrészt azok eredményei is vegyesek, másrészt a 20 év alatti korosztályokban is kérdéses, hogy rendelkezünk-e olyan klasszisokkal, akikből a felnőttválogatottak profitálhatnának a későbbiekben.

A radikálisan megfiatalított magyar férfi kézilabda-válogatottnak bukást hozott a 2016-os Európa-bajnokság, amelyet egy, a mienknél 1.3 évvel fiatalabb átlagéletkorú, szintén alapos átalakításon és kényszerű cseréken áteső német csapat nyert meg. Ez a felnőtt szövetségi kapitány és stábja felelőssége mellett felvet felkészítési és versenyeztetési kérdéseket is. Ha nem jók az eredmények, és nem sikerül immár évek óta sztárjátékosokat kinevelniük az edzőknek, akkor valahol a képzésben és a rendszerben kell keresni a hibát.

Megnézve a látványsportágak nemzeti csapatait és nemzetközi szinten is jegyzett klubjait, megállapíthatjuk, hogy igen magas a külföldi szakvezetők aránya. Elvárhatjuk-e ugyanakkor, hogy ha a magyar szakemberek maguk sem kapnak megfelelő, a világ elitjével lépést tartó képzést, akkor alkalmasak legyenek legjobb klubcsapataink, válogatottaink vezetésére, illetve megfelelően fel tudják készíteni az utánpótláskorú gyerekeket?

A vízilabda kivételével – amelyben a gyengébb tavalyi eredmények ellenére is stabilan a világ élvonalába tartozunk – nincs olyan kiemelt csapatsportág Magyarországon, ahol a meghatározó együtteseknél hazai nevelésű edzők vinnék a prímet, a játékoskeretekben, mint láttuk, szintén meghatározó szerepet kapnak a légiósok.

Egy klubcsapat sikere tisztán csak pénz kérdése. Egy válogatott eredményessége viszont hosszú évek, évtized folyamatos, következetes, hatékony utánpótlás-nevelő munkájának következménye – vélekednek egyöntetűen a sportközgazdászok a kérdésről.

———————————————————— × ————————————————————

EGY CSAPATSPORTÁG AZ OLIMPIÁN: 1956 ÓTA NEM VOLT ILYEN

Akkor hol is tartunk most? Nézzük meg a kiemelt látványsportágaink 2015-ös válogatott eredményeit:

♦ Férfi vízilabda: 6. hely a világbajnokságon (2016-ban Eb-3.)
♦ Női vízilabda: 9. hely a világbajnokságon (2016-ban: Európa-bajnok)
♦ Férfi kézilabda: nem voltunk ott a vb-n (2016-ban: Eb-12. hely, nem sikerült kiharcolni az olimpiai selejtezőn való részvétel jogát sem)
♦ Női kézilabda: 11. hely a vb-n
♦ Férfi kosárlabda: nem voltunk ott az Európa-bajnokságon
♦ Női kosárlabda: a hazai rendezésű Eb-n utolsók lettünk a csoportban
♦ Férfi röplabda: nem voltunk ott az Eb-n
♦ Női röplabda: 12. hely az Eb-n (a legnagyobb siker a magyar női csapatsportokban 2015-ben)
♦ Labdarúgás: a férfi válogatott kiharcolta az Eb-részvételt
♦ Jégkorong: férfi válogatottunk feljutott a világbajnokság A csoportjába (a legnagyobb siker a magyar férfi csapatsportágakban 2015-ben)

A képet szépíti női pólósaink 2016-ban megszerzett Eb-aranya és az ezzel járó olimpiai kvalifikáció, ám a férfi vízilabdázóinknak Belgrádban sem sikerült kiharcolniuk az olimpiai szereplést – igaz, a kvalifikációs tornán az erőviszonyokat figyelembe véve szinte elképzelhetetlen, hogy ne vívják ki az ötkarikás indulási jogot.

Félelmeinket tovább erősíti férfi kézilabdázóink Eb-szerepelése. A kontinensvetélkedőn hat meccsen léptünk pályára, és ötször vereséget szenvedtünk – az olimpiai kézilabdatornák történetében másodszor fordul elő, hogy nem lesz ott egyik magyar csapat sem. Fél évvel a 2016-os riói olimpia megkezdése előtt egyetlen csapatunk mondhatja el magáról, hogy utazhat Rióba, és már csak a férfi pólósok követhetik őket!

A nyári olimpiákon 1912 óta szerepelnek a csapatsportágak magyar képviselői. 1920-ban nem indulhattak versenyzőink a játékokon, 1984-ben bojkott miatt nem lehettek ott Los Angelesben. A száznégy éves periódus során a fenti kivételektől eltekintve mindig szerepeltek a csapatsportágak versenyeiben magyar válogatottak. A huszonkét alkalomból csupán most negyedszer fordul elő, hogy csak egyetlen csapatsportágunk képviselői kvalifikálták magukat – 1956 óta először. A csapatok száma (most legfeljebb kettő lehet) 2000 óta a legalacsonyabb.

———————————————————— × ————————————————————

ELMENT MELLETTÜNK A VILÁG

Kénytelenek vagyunk megállapítani: elment mellettünk a világ. Még azzal sem védekezhetünk, hogy a legjobb magyar szakemberek külföldön dolgoznak, és ott érnek el sikereket. Alig akad ugyanis olyan elismert magyar edző, aki a határon túl, csapatsportágban sikeresen dolgozik. Egyedül Dárdai Pál neve ugrik be – bár húsz éve ő is Németországban él, ott tanulta a szakmát –, rajta kívül olyan magyar szakvezető, aki külhonban elit klubnál vagy válogatottnál sikeresen tevékenykedne.

Néhány éve, évtizede még nem így volt. Németh András, Mocsai Lajos, Rátgéber László vagy éppen Demeter György Európa-szerte ismert kluboknál öregbítette a magyar edzők hírnevét.

Berzenkedhetünk a megállapítás ellen, hogy gyenge a magyar edzőképzés színvonala, de leginkább csak a múlttal tudunk csak takarózni. Kevés kivétellel még mindig a hatvan-, hetvenéves edzőkorosztály tagjait tudjuk csak felhozni ellenpéldaként.

Miért lepődünk meg akkor az eredménytelenségen? Ha gyengék az edzőink – az eredmények sajnos erre utalnak –, gyenge az utánpótlás-nevelésünk is.

Ha gyenge az utánpótlás-nevelésünk, esélyünk sincs, hogy a közeljövőben kiugró eredményt érjenek el felnőtt csapataink.

Tagadhatatlan, hogy az utánpótlás-válogatottak érnek el kiugró eredményeket is. Ugyanakkor az elmúlt években számtalanszor bebizonyosodott: hiába érnek el ifjúsági válogatottaink egy-egy kiugró eredményt, csak elvétve kerül ki közülük olyan, felnőtt szinten is nemzetközi szintű klasszis, mint Nagy Viktor, Bujka Barbara, Nagy László, Görbicz Anita, Hanga Ádám, Honti Kata, Kántor Sándor, Sándor Renáta vagy éppen Király Gábor.

Márpedig a csapatsportágakra különösen érvényes: egy fecske nem csinál nyarat!

———————————————————— × ————————————————————

VERSENYKÉPESSÉG: TRABANT A FERRARI ELLEN?

Azért ne legyünk igazságtalanok: elsősorban ne az iskolapadba beülő, egyetemi végzettséget, különböző licenceket megszerző edzőinken verjük el a port, bár az ő felelősségük sem kérdőjelezhető meg. Ők azt próbálják meg visszaadni tanítványaiknak, játékosaiknak, amit velük elsajátíttattak az iskolában. Sajnos sokkal inkább ott kell keresni a problémák gyökerét, hogy kik és milyen tematika szerint oktatják őket. Biztos, hogy a mai kor követelményeinek megfelelő, versenyképes tudást kapják meg a jelenkor edzői? Biztos, hogy nem az „ezeréves” Trabantokkal akarunk versenyre kelni a Ferrarikkal, Mercedesekkel?

Miközben a rendszerváltás óta számos magyar sportolóból lett sikeres idegenlégiós, hazatértük után egyikük sem tudta igazán kamatoztatni kint szerzett tapasztalatait. A Magyarországon felnőtt szürke eminenciások szabják meg a fejlődés(?) irányát. Zárt közeget alkotnak, amelybe nem engednek kívülről érkező, sikeres és hiteles „betolakodót”.

A rendszerváltás óta klasszis magyar sportolók tucatjai álltak légiósnak, majd tértek haza, ám lámpással kell keresni őket a jelenlegi szakági vezetésekben. A Belgiumban is klasszissá lett Fazekas László többször is bejelentkezett, hogy szívesen segítene a magyar labdarúgás problémáinak megoldásában. Soha nem kértek belőle. De említhetnék férfi (például a világ legjobb ligáit megjárt Dávid Kornél) és női kosarasaink, kéziseink közül is neveket – kontinentális szinten is az elitbe tartozó játékosaink közül visszavonulása után szinte senkinek sem sikerült vezető szerephez jutnia sportágában.

———————————————————— × ————————————————————

SZŰKÜL AZ ALAP

Magyarország esetében nem elhanyagolható tényező: a családok nagy része anyagilag nem engedheti meg magának, hogy gyerekeik komolyan vegyék a sportot, és hosszú évek következetes munkájával felnőtt szinten is eredményes versenyzőt neveljen. Sok tehetség tűnik el a süllyesztőben, mert szüleik képtelenek megfizetni a folyamatosan emelkedő tagdíjakat, nem tudják felvállalni a rendszeres versenyeztetést, az utaztatást, a szerelést. Szűkül az alap, egyre kisebb lesz a merítési lehetőség, így gyakran a biztos családi háttérrel rendelkező fiatalokból lesz a későbbiekben élvonalbeli játékos, majd felnőttválogatott. Válogatott – de nem feltétlenül klasszis.

És akkor a talán legfájóbb, leghúsbavágóbb kérdés: a „magyaros mentalitás”. Hányszor, de hányszor halljuk, mikor valamelyik külföldre szerződő tehetségünk így nyilatkozik: „az edzések intenzitása egészen más, mint Magyarországon. Itt mindent teljes erőből, teljes intenzitással csinálnak, minden gyakorlás szinte vérre megy.” (Érdemes elolvasni ifjabb Tajti József bejegyzéseit a Barcelona futballakadémiáján zajló munkáról.)

A nagy kérdés, itthon ki tiltja meg fiataljainknak – igaz: ki követeli meg tőlük? –, hogy hasonló felfogással készüljenek a felnőttkorra?

Egy példa, amelyre szándékosan nem a csapatsport világából kerestünk magyarázatot. Profi ökölvívó világbajnokunk, Balzsay Károly egy közönségtalálkozó alkalmával beszélt arról, mi az első lépés ahhoz, hogy valakiből bokszoló váljék. „Mindenféle lelki gátat leküzdve, meg kell tanulni teljes erőből megütni az ellenfelet az edzésen. Ha ez nem sikerül, le kell adni a kesztyűt.”

Lefordítva a csapatsportra: ha a futballedzésen nem szikrázik a levegő egy-egy összecsapás után, ha a védő nem lép oda (szabályosan) a csatártársnak, a meccsen sem fog sikerülni. Ha a támadó nem viseli el az edzésen a belépő okozta fájdalmat, a mérkőzéseken sem fogja!

———————————————————— × ————————————————————

IDEJE LENNE KÖRÜLNÉZNI

Nem kell, hogy a legtehetősebb országokhoz, a németekhez, angolok, franciákhoz hasonlítsuk magunkat. Itt vannak számunkra élő példaként a sok esetben rosszabb gazdasági helyzetű, lélekszámban is sokkal kisebb délszláv nemzetek, a szerbek, a horvátok, a montenegróiak. Miért sikeresebbek a nemzeti válogatottaik?

A volt Jugoszláviában a csapatsportágak játszották a domináns szerepet, az ország nyári olimpiai aranyérmeinek közel harmadát csapatsportokban szerezte – Magyarország esetében ez tíz százalék alatti mutató –, és a csapatok az állam szétesése után is sikeresek maradtak. Az elmúlt húsz évben Magyarország 11 nagy tornán (olimpia, vb, Eb) szerzett csapataranyat – egy kivételével mindet vízilabdában –, a délszláv államok ugyanakkor 23 tornagyőzelemmel büszkélkedhetnek négy látványsportágban. Mi az, amit ők jól, jobban csinálnak?

Ideje lenne körülnézni a világban, mit, miért és hogyan kell(ene) másként csinálni, hogy ismét a világ élvonalába tartozónak tartsák a magyar kosárlabdát, kézilabdát, röplabdát, labdarúgást. Úgy, mint tették ezt a riválisok annak idején a világ legjobbjai közé tartozó magyar csapatokkal. Tanultak tőlük, és hasznosították a tanultakat.

A látványsportágak korábban nem látott támogatásokhoz jutnak hozzá, ezzel stabilizálódott anyagi helyzetük. Egymást érik a létesítmény-fejlesztések. Van igény a változásra – a kézilabda-szövetség az olimpiai kvalifikációs kudarcokra válaszul adott elvi állásfoglalásai is ezt tükrözik.

A régi hírnév visszaállításához már „csak” rengeteg munkára és szakmai fejlődésre lenne szükség...

———————————————————— × ————————————————————

Cikkünket vitaindítónak szántuk. Kíváncsiak vagyunk a sportban benne élő szakemberek, sportolók, az edzőket nevelő egyetemi tanárok, az utánpótlásban, az iskolai testnevelésben dolgozók véleményre.Véleményét írja le, és küldje el az [email protected] email címre!