Sportlövő Eb: a junior férfiak világcsúccsal győztek, Péni a 3.

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2017.03.08. 12:37
Korosztályos világcsúccsal zárt, s aranyérmes lett a magyar férfi junior légpuskacsapat a Mariborban zajló légfegyveres Európa-bajnokságon. Péni István egyéni légpuskában a harmadik helyen végzett.

A Péni István, Vas Péter, Kovács Csaba hármas 1873.3 körös teljesítménnyel nyerte meg a számot.

Nem sokkal korábban Major Veronika szerzett aranyérmet női légpisztolyban.

A férfi puskásoknál az ifjúsági olimpiai bajnok, Rióban 10 méteren 13. Pénitől a szakemberek – és maga is – biztos döntőbe jutást, ott pedig lehetőleg győzelmet vártak. Ugyanakkor nemcsak ő, hanem a csapat is esélyes volt a dobogóra, mivel az elmúlt időszakban Vas Péter és Kovács Csaba is jól lőtt a nemzetközi versenyeken.

Az Eb-n aztán mindhárman kiválóan céloztak, Péni az esélyeknek megfelelően nagy fölénnyel lett első az alapversenyben 627.2 körrel, míg Vas 623.4-gyel az ötödik, Kovács pedig 622.7-tel a kilencedik helyen zárt, mindössze egy tizeddel lemaradva a fináléról.

A fináléban aztán Vas az első kieső volt, így nyolcadik lett, míg Péninek egyéniben nem jött össze az arany: 227 körrel a harmadik helyen végzett.

 

Legfrissebb hírek

Sportlövő vk-döntő: Péni István ezüstérmes légpuskában

Egyéb egyéni
2024.10.15. 11:51

Újabb fejlemény a sportlövők botrányában: három és fél év után vádat emeltek Sidi Péter ellen

Egyéb egyéni
2024.10.10. 15:03

Péni István fegyverváltást tervez

Egyéb egyéni
2024.09.25. 09:51

Az olimpiai bronzérmes Major Veronika második lett sportpisztolyban, Péni István országos csúcsot lőtt az ob-n

Egyéb egyéni
2024.09.21. 20:58

Jégkorong: továbbra is a fiatalok fejlesztése az első a FEHA19-nél

Utánpótlássport
2024.09.13. 09:04

Három magyar lesz ott a sportlövők világkupadöntőjében

Egyéb egyéni
2024.08.26. 17:14

Párizs 2024: Péni és Pekler összetett puskában sem jutott döntőbe

Párizs 2024
2024.07.31. 11:13

Párizs 2024: ázsiai siker a férfi légpuskásoknál

Párizs 2024
2024.07.29. 12:39
Ezek is érdekelhetik